Főkép A naptárak továbbra is 1813-at mutatnak, és a sorozat főszereplője, Richard Sharpe még mindig őrnagy. Az előző kötet kapcsán zsörtölődtem egy sort, mivel jóféle csatajelenetek csak elvétve voltak benne, ellenben ármánykodás és kavarás annál bővebben.
 
A helyzet ezúttal sem változott, csak most eszemben sincs morgolódni, mivel a Sharpe ezrede című könyv gyakorlatilag letehetetlen.
Cornwell ismét megmutatta, hogyan kell olyan történelmi regényt írni, ami hitelesen ábrázolja a korabeli hétköznapokat, felhasználja a megtörtént eseményeket és létező személyeket, miközben egyetlen pillanatra sem veszti szem elől a célt – a szórakoztatást.
 
Sokévi háborúskodás után, két hadjárat közötti szünetben Sharpe hirtelen azt veszi észre, hogy alig maradt katonája, hiszen a győztes csaták ugyanúgy halottakba és sebesültekbe kerülnek, mint a vesztesek. Az utánpótlás pedig csak nem akar megérkezni.
A helyzet odáig fajul, hogy - létszámhiány miatt - szóba kerül az ezred feloszlatása is. Ezt persze hősünk nem nézheti tétlenül, ezért pár emberével Angliába indul, hogy újoncokkal az oldalán térjen vissza.
 
Ez a kirándulás remek alkalom arra, hogy Cornwell elmeséljen mindent, amit a korabeli háborús hátországról fontosnak tart, kezdve az újonctoborzás módszereivel, egészen a királyi család elmeállapotáig.
Természetesen a Sharpe ezrede nem turistakalauz, hanem izgalmas történelmi regény, amelyben hősünk ismét kockára teszi az életét, és közben még gáláns kalandokra is marad ideje.
 
Mondjuk azt továbbra is nehezen emésztem, ahogy a tetszetős hölgyek bűvkörében forgolódik, illetve olyan könnyedén lobban szerelemre, mint ahogyan más elkapja az influenzát.
Az sem válik javára, amikor vezető politikusokkal méri össze intrikusi képességét. Ez a lépés nem csupán újabb ellenségeket szerez neki, hanem elfeledett régiek is előkerülnek.
 
Sorozatról lévén szó, természetesen egy pillanatig sem kell (persze lehet) aggódnunk érte, így talán még nagyobb élvezetet nyújt Cornwell története. De azért most már ideje csatába küldeni az ezredet - a végén még lemaradunk Napóleon bukásáról.
 
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Sharpe (a cselekmény időrendje szerint):
1997 Sharpe tigrise (2005)
1998 Sharpe diadala (2006)
1999 Sharpe erődje (2007)
2000 Sharpe Trafalgarja (2007)
2001 Sharpe zsákmánya (2007)
1988 Sharpe lövészei (2000)
2003 Sharpe pusztítása (2008)
1981 Sharpe trófeája (2000)
1981 Sharpe kincse (2000)
2004 Sharpe menekülése (2008)
2006 Sharpe haragja (2008)
1995 Sharpe csatája (2006)
1982 Sharpe százada (2009)
1983 Sharpe kardja (2009)
1984 Sharpe ellensége (2009)
1985 Sharpe becsülete (2010)
1986 Sharpe ezrede (2010)
1987 Sharpe ostroma (2010)
1989 Sharpe bosszúja (2011)
1990 Sharpe Waterlooja (2011)
1992 Sharpe`s Devil
2007 Sharpe`s Story (esszék és egyebek)

Zárójelben a magyar kiadás dátuma szerepel.

A Grál küldetés
Az ördöglovas
Vándor
Az eretnek

Angolszász históriák
2004 Az utolsó királyság (2007)
2005 A fakó lovas (2008)
2006 Észak urai (2008) 2007 Csatadal (2009)
2009 The Burning Land

Excalibur:
A tél királya
Isten ellensége
Excalibur
 
Szorul a hurok
Stonehenge
Vad vizek hajósa
Azincourt

Kapcsolódó írás:Sharpe: Indiai küldetés (DVD)