FőképAz előző rész kapcsán hangot adtam neheztelésemnek, és valamiféle fejlődés szükségéről írtam.
Nos, itt a válasz, ami ugyan másfelé viszi el hősünket, mint ami szerintem logikus lenne, de mivel ez is egy jól megírt Sharpe kaland, különösebben nem lázadozom - még megkorbácsolnának a fegyelmezetlenségemért.
Mindazonáltal továbbra is úgy gondolom, hősünknek saját ezredében, Wellington közelében a helye, ahol igazán megmutathatja képességeit a Napóleon elleni háborúban.

Ezúttal ugyanis szólókalandról van szó, amibe hősünk egy balsütetű katonai akció (hídrobbantás) eredményeként csöppen, pár kipróbált emberével együtt. Ennek következtében Portugáliából az utolsó szabad spanyol kikötőbe (Cádiz) kerül, amelyet kívülről a franciák ostromolnak, belülről pedig a spanyol belviszály gyengít.

Ebben a politikailag kusza helyzetben ismét feltűnik a Sharpe zsákmánya című kötetből ismerős Lord Pumphrey, aki a külügyminisztérium ügynökeként csak még jobban megkavarja a helyzetet.
Ráadásul feltűnik Wellington öccse, aki nagykövetként az angol érdekeket képviseli, és éppen egy csúf zsarolási ügy szenvedő alanya.

Elég zavaros helyzet nemdebár? Na, ennek a kuszaságnak - részleges - kibogozása vár Sharpe kapitányra.

Persze egy Sharpe kötet nem lehet meg véres csata nélkül, ezért - mintegy mellékesen, de ez csak a látszat, hiszen pont ez a lényeg - egy az egyben megismerjük az 1811. március 5-i barrossai csatát, amelyben az egyesített angol-spanyol haderő megütközött a franciákkal.

Jobban mondva az angolokat csapdába csalta Victor marsall, és a veterán ezredeknek csak komoly veszteségek árán sikerült megfutamítaniuk a franciákat, miközben a spanyolok tisztes távolból nézték az eseményeket.
Kik voltak jelen, mit csináltak - még mindig bámulatba ejt az a lazaság, ahogyan Cornwell kiszínezi a szikár tényeket.

Izgalmas kaland, véres csata, futó flört - gyakorlatilag más nem is kell egy jó Sharpe történethez. Jöhet a folytatás.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Sharpe (a cselekmény időrendje szerint):
1997 Sharpe tigrise (2005)
1998 Sharpe diadala (2006)
1999 Sharpe erődje (2007)
2000 Sharpe Trafalgarja (2007)
2001 Sharpe zsákmánya (2007)
1988 Sharpe lövészei (2000)
2003 Sharpe pusztítása (2008)
1981 Sharpe trófeája (2000)
1981 Sharpe kincse (2000)
2004 Sharpe menekülése (2008)
2006 Sharpe haragja (2008)
1995 Sharpe csatája (2006)
1982 Sharpe százada (2009)
1983 Sharpe kardja (2009) 1984 Sharpe ellensége (2009)
1985 Sharpe becsülete (2010)
1986 Sharpe ezrede (2010)
1987 Sharpe ostroma (2010)
1989 Sharpe bosszúja (2011)
1990 Sharpe`s Waterloo
1992 Sharpe`s Devil
2007 Sharpe`s Story (esszék és egyebek)

Zárójelben a magyar kiadás dátuma szerepel.

A Grál küldetés
Az ördöglovas
Vándor
Az eretnek

Angolszász históriák
2004 Az utolsó királyság (2007)
2005 A fakó lovas (2008)
2006 Észak urai (2008) 2007 Csatadal (2009)
2009 Felperzselt vidék (2011)
2011 Death of Kings

Excalibur:
A tél királya
Isten ellensége
Excalibur
 
Szorul a hurok
Stonehenge
Vad vizek hajósa
Azincourt

Kapcsolódó írás:Sharpe: Indiai küldetés (DVD)