FőképNem olyan régen hallgattam az Amon Amarth együttes idei albumát, ami nem csak hörgéssel, hanem emlékezetes dallamokkal is meglepett.

Ez önmagában még semmit sem jelent (kivált, ha valaki nem szereti a dallamos death muzsikát), de ha Bernard Cornwell (született 1944. február 23.) jelen könyvével együtt emlegetem, akkor nem kunszt kapcsolódási pontot találni a kettő között.
Elvégre mindegyikben meghatározó szerepet töltenek be a vikingek és a skandináv mitológia.

A svéd együttes „Where Is Your God?” című számában például a saját isteneiket állítják szembe az idegen vallásokkal. Az összehasonlításból egyértelműen az északiak jönnek ki jobban, akik ima helyett éles pengéikkel aprítják fel ellenfeleiket.

Az „Angolszász históriák” sorozat harmadik részében főhősünk, bebbanburgi Uhtred szülőföldje felé veszi az irányt, miután a 878 májusában vívott ethandunni csatát követően ismét csalódnia kell Alfréd királyban.
Bátorságával megnyerte a csatát, és ily módon az országot is visszaszerezte a megszálló dánoktól, amiért botor módon megbecsülést és a kor szokásai szerint kellő anyagi juttatást remélt.

Nos, azt hiszem, egy országért öt telek nem igazán megtisztelő ellentételezés. Uhtred is így van vele, ezért maga mögött hagyja Wessex véráztatta földjét, és irány észak.

A hátralévő majd háromszáz oldalon többnyire keresztények harcolnak pogányokkal, s választott vezetőnk révén közvetlen közelről figyelhetjük, miként is próbált újra teret hódítani a korábban már meghonosodott kereszténység Northumbriában.

Mert ugyan délen sikerült megverni a dánokat, de itt északon még a hódítók vannak túlerőben, s ennek tudatában kényük-kedvük szerint fosztogatnak - s kedvenc célpontjaik közé tartoznak a templomok és a papok.

De mivel saját földjüket nem igazán célszerű kifosztani, érdeklődésük a szomszédos ország, Cumbraland felé fordult.
Ez persze vérontással jár, amiből persze Uhtred sem maradhat ki. Persze a sors jó pár meglepetést tartogat számára, így aztán bőven van része meglepetésben.

Tudom, mondtam már párszor, de nem győzöm hangoztatni, hogy Cornwell mennyire zseniálisan használja fel a rendelkezésre álló, töredékes és időnként egymásnak is ellentmondó történelmi tényeket.
Ezúttal sincs másként, hiszen egy királynév, és pár közvetett adat alapján kellett kitöltenie a sorozat harmadik kötetét. Úgy vélem - mint már korábban megannyiszor -, ezúttal is jó munkát végzett.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Sharpe (a cselekmény időrendje szerint):
1997 Sharpe tigrise (2005)
1998 Sharpe diadala (2006)
1999 Sharpe erődje (2007)
2000 Sharpe Trafalgarja (2007)
2001 Sharpe zsákmánya (2007)
1988 Sharpe lövészei (2000)
2003 Sharpe pusztítása (2008)
1981 Sharpe trófeája (2000)
1981 Sharpe kincse (2000)
2004 Sharpe menekülése (2008)
2006 Sharpe haragja (2008)
1995 Sharpe csatája (2006)
1982 Sharpe százada (2009)
1983 Sharpe kardja (2009) 1984 Sharpe ellensége (2009)
1985 Sharpe becsülete (2010)
1986 Sharpe ezrede (2010)
1987 Sharpe ostroma (2010)
1989 Sharpe bosszúja (2011)
1990 Sharpe`s Waterloo
1992 Sharpe`s Devil
2007 Sharpe`s Story (esszék és egyebek)

Zárójelben a magyar kiadás dátuma szerepel.

A Grál küldetés
Az ördöglovas
Vándor
Az eretnek

Angolszász históriák
2004 Az utolsó királyság (2007)
2005 A fakó lovas (2008)
2006 Észak urai (2008) 2007 Csatadal (2009)
2009 Felperzselt vidék (2011)
2011 Death of Kings

Excalibur:
A tél királya
Isten ellensége
Excalibur
 
Szorul a hurok
Stonehenge
Vad vizek hajósa
Azincourt

Kapcsolódó írás:Sharpe: Indiai küldetés (DVD)