FőképAz úgy volt, hogy végre el akartuk érni a dumaszínház aktuális fellépőjét. Még úgy-ahogy időben oda is értünk, de a kilométeres sor azonnal kedvünket szegte, hogy Kiss Ádámot élőben is láthassuk.
Talán jobban is játunk így, odabent eléggé hering módjára álldogáltak az emberek.

Pont a sorban állás elkerülése érdekében már a Balkán Fanatik koncertje alatt beóvakodtunk a Café Sátorba, hogy mindenféleképpen láthassuk a Kiscsillagot.
Habár egyáltalán nem kedvelem a Fanatikot, azt el kell ismerni, hogy fergeteges hangulatú bulit csaptak. A közönség egy emberként ugrálta végig az egész koncertet, szinte összedőlt a sátor.

Aztán jött a Kiscsillag és hirtelen rengetegen lettünk. Nem hittem volna, hogy ennyi ember képes bezsúfolódni ide, tényleg lehetetlen lett volna bármit is leejteni a földre. Csodálkoztam is ezen rendesen, mert az oké, hogy Lovasi megint a színpadon, de egy nyár elejei koncerten ennek az embermennyiségnek csak a töredéke volt kíváncsi.
Ettől függetlenül azért remek dolog, ha egy mai magyar zenekar ekkora rajongótábort képes felmutatni ilyen rövid idő alatt.

Maga a koncert nagyon jól sikerült; minden pengén szólt, a banda is élvezte az előadást. Attól függetlenül, hogy zárt térben voltunk, ez a koncert nagyságrendekkel jobbra sikeredett, mint a tegnapi Kispál.
Ráadásul végre azt is megtudhattuk, hogy a második lemez szeptemberben jelenik meg. (Így már lehet akkor kalkulálni, hogy a Kispál lemez mikorra várható.)

Kiscsillag után léptünk kettőt, és máris a Pepsi Nagyszínpad előtt teremtünk, ahol a hazai pálya előnyeit élvező Quimby lépett a világot jelentő deszkákra.
Az látszott, hogy a fiúk nagyon készültek erre a megmérettetésre; friss, energikus koncertet adtak. Az elejétől a végéig élvezték az előadásukat, akárcsak az a jó pár ezer fiatal, aki megtekintette őket.

Az elhangzott számok természetesen a legismertebbek voltak, így a siker nem is maradt el; többedmagammal és is táncra perdültem és önfeledten énekeltem végig a koncertet. A koncertek után HÖOK Sátorban kötöttünk ki, ahol hajnalig tartó mulatozással fejeztük be a napot…

Kapcsolódó írások:Fesztivál: EFOTT nulladik és első nap (2008. július 15-16.)
Fesztivál: EFOTT második nap (2008. július 17.)
Fesztivál: EFOTT harmadik nap (2008. július 18.)
Fesztivál: EFOTT negyedik nap (2008. július 19.)