FőképA tegnapi nap elég szépre sikeredett, így kissé megfáradva buszoztam ki az EFOTT-ra. Habár Badár Sándor dumaszínházával laza, könnyed indítását terveztem, ez kútba is pottyant, mivel jó egy óra késést sikerült produkálnom a programhoz képest. Így aztán egyből tervem kettes pontjára ugrottam és tekertem a Dunaújváros és Vendégei Színpadhoz, ahol a FISH! fellépése közeledett.

FISH!
Jogos lehet a kérdés, hogy mi vért keresett a FISH! azon a színpadon, ahol csak a metál, a rock, a punk és a blues zene jeles magyar képviselői adnak koncertet. Ez a zenekar meg a leginkább Red Hot Chili Peppers-re, Faith No More-ra hajazó – magukat a MySpace-en 100% hardpopnak aposztrofáló – muzsikájával kissé kilógott a sorból. Ez volt a problémája szinte folyamatosan is az énekesnek, aki több alkalommal is feltette a kérdést nekünk: voltaképpen milyen zenét is játszik a FISH!?
Na, de ne szaladjuk előre. Szóval kisebb csúszással – az a fránya beállás mindig ezt eredményezi, de pont ez a szép az élő muzsikában – a deszkákra pattant a zenekar és az első pillanattól fogva kőkeményen, energiától duzzadva elkezdték nyomni a ZENÉT. Fergetegesen jók, na. A hangosítás is tökéletes volt, ami ugye megint az egyik rákfenéje az egész koncertnek. A srácok ráadásul jó fejek, folyamatos kapcsolatra törekszenek a közönséggel, amire – valljunk be – nagyon is fogékonyak vagyunk. Mint azt már mondtam, az egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy milyen zene is ez itt most voltaképpen. A másik vicces, fő csapásirány a zene elfogadtatása volt a hallgatósággal, mivel leginkább a keményebb műfaj kedvelői képviseltették magukat az előadáson. A zene persze befogadásra talált nálunk, amit hangos tetszésnyilvánításokkal adtunk a banda tudtára.
Az egy érdekes jelenség volt, hogy míg a koncert kezdetekor pár tucatnyian ha lehettünk a deszkák előtt, minden szám után körbenézve egyre több és több ember jelent meg a helyszínen. Így aztán a koncert derekára már pár száz fős tömegre duzzadt a hallgatóság. Na, csak ennyire jó a FISH!.

Kaukázus
Habár a terv az volt, hogy a FISH!-ről eljövök a Kaukázus miatt, mégsem ez történt. Így sikerült az aktuális sikernóta – Teszkó – közepére betoppannom a Café Színpadra. Az idei év egyik legnagyobb zenei durranása kétség kívül ennek a zenekarnak a befutása. Ez is azt bizonyítja, hogy lehet sikereket elérni milliós kiadói támogatások nélkül is. Persze azért némi szerencse is kell a dologhoz, de ha visszagondolunk az elmúlt tíz évre, szerintem mindannyian minimum öt-hat zenekart tudnánk említeni, akik szinte a semmiből robbantak be, nulla hátszéllel a magyar underground légterébe.
A Kaukázus a sikert meglovagolva remek koncertekkel hálálja meg a közönség szeretetét. Ez itt sem volt másképpen, habár a hangerővel voltak kisebb problémáim. Ez persze a Café Színpad – már korábban taglalt – sajátságos felépítése miatt van így. Ha a hátsó pultnál áll az ember, akkor sima, normál beszédhangon tudunk egymással kommunikálni akár méteres távolságból, a színpadon játszó zenekar muzsikája kellemes aláfestő, háttérzenévé válik. Szóval a Kaukázus hozta a megszokott formáját, a tömeg meg széttáncolta a lábát úgy az első tíz-tizenöt sorban.

Ossian
Mea maxima culpa, életemben nem voltam még Ossian koncerten. Most se terveztem, de a helyi erők magukkal ragadtak, mondván jó lesz ez, máshova úgyse terveztem menni.
Nos, megbánni semmiképpen nem bántam meg, hiszen élőben hallani a nagy klasszikusokat – „Acélszív”, „A rock katonái”, stb. – minden pénzt megért. Ráadásul kezdett hidegre fordulni az idő, egy kis mozgás meg mindenkinek kell, úgyhogy átmelegítésre optimális volt ez a koncert. A hanggal viszont már nem teljesen voltam kibékülve, valahogy a hangszerek kicsit tompán szóltak Paksi Endre énekhangjához képest.

Kispál és a Borz
Az egyik örök klasszikus számomra, fiatalságom egyik meghatározó zenekara. Legutóbb az érdi Első Fesztiválon volt hozzájuk szerencsém, ahol fergeteges bulit csaptak. Most az első szembeötlő változás, hogy Lecsó nem volt sehol. Helyette egy új srác került bevetésre. A másik – számomra sokkal fontosabb – változás, hogy nagyon sok régi nóta került ismét a koncertrepertoárba az első három-négy lemezről. Ez nekem mindenképpen pozitív változás; tessék nekem ezt elnézni, nekem a régi számok még mindig jobban tetszenek, mint az elmúlt évek termései. Még egy dolog feltétlen szót érdemel; új számok is elhangzottak a koncerten, remélem hamarosan új lemezzel lepi meg a rajongókat a zenekar. (Habár kérdés mi van a Kiscsillag idénre ígért lemezével, amely ugyan tavasszal kellett volna megjelenjen, de ezek szerint őszre fog csúszni.)
Szóval minden adott volt, hogy ismét egy remek koncertet halljunk/lássunk, de mégis felemás érzelmekkel tudok csak a produkcióról nyilatkozni. Valami nem klappolt. Pedig a hangosítás majdnem tökéletes volt. Mind a hangszereket, mind Lovasit jól lehetett hallani, a közönségnek meg nagyon bejött a koncert. Biztos bennem van a hiba és az akkora már viharos széllökésekkel tarkított csepergő eső okozott zavart az agyműködésem zeneélmény befogadásáért felelős zugában.

Kispál után már csak haza kellett jutni; eléggé elkészültünk és hulla fáradtak voltunk. Persze a felhőszakadás pont akkor ért bennünket, amikor az éjszakai buszra vártunk, így még ronggyá is áztunk. Remélem a holnapi nap feledteti ezt a gyászos véget.

Kapcsolódó írások:Fesztivál: EFOTT nulladik és első nap (2008. július 15-16.)
Fesztivál: EFOTT második nap (2008. július 17.)
Fesztivál: EFOTT harmadik nap (2008. július 18.)
Fesztivál: EFOTT negyedik nap (2008. július 19.)