Főkép1995-ben óriási sikereket könyvelhetett el a The Gathering. A korábban az ismeretlenség homályában tevékenykedő együttes új albumán mutatkozott be először Anneke van Giersbergen, aki csodálatos hangjával és sugárzó lényével később a zenekar védjegye lett.
Karrierjük fellendülését egyértelműen ennek a bájosan mosolygó lánynak köszönhették, aki oly sokat tett hozzá ehhez a zenéhez: melegséget és igaz érzelmeket.

Hiba lenne azonban minden sikert neki tulajdonítani. A fiatal, de eddigre már összerázódott társulat ugyanis zeneileg is valami újat alkotott. Itt jelent meg először az az egyedi hangulat és hangzás, ami olyan sok rajongót és követőt hozott – sok zenekar azóta is próbálkozik ehhez hasonló atmoszféra megteremtésével.

Hogy mi is ez a hangzás és hangulat? A doom metalra jellemző monumentalitás, amiben egyszerre jelenik meg a legőszintébb szomorúság és szépség, amitől ugyan keserédes, de mégis túlnyomórészt pozitív kicsengésű, emelkedett, ünnepi hangulatú, mégis könnyed.

A lemez kristálytiszta hangzású: a két mélyen dörgő gitár nem nyomja el a többi hangszert, mégis elég súlyosan szólnak, a billentyűs pedig kontrasztként folyamatos, mennyei romantikát ad hozzá, akárcsak Anneke csodálatosan csilingelő hangjával.

A lemez mély, érzelmes dalait olyan tételekkel teszik könnyedebbé, mint az ábrándozós, nagyon hangulatos „Strange Machines”, ami gyermeki álmodozás egy időgépről. Szintén könnyedebb vizekre evezhetünk a „Fear The Sea”-vel, vagy a gyönyörű „Leaves”-zel, aminek témája a legszebb emberi érzés.

Anneke gyönyörű hangja, szokatlan énekstílusa, hajlításai és a dal szövege, valamint a légies, bár vontatott, de mély érzelmeket kiválóan tükröző zene nem is festhetne hitelesebb és szebb képet a szerelemről.

A korong többi része kicsit komorabb, mélyebb érzelmeket rejt és bár általában szomorúságot, fájdalmat hivatott megjeleníteni, mégsem keseríti el a hallgatót, sokkal inkább elvarázsolja, keserűségében társává válik, vagy megnyugvást ad.

Az első ilyen darab az „Eléanor”, ami zeneileg szinte már progresszív: nagyzenekari betétekkel dúsított, félelmetesen monumentális hangulata van.
Ezt a dalt talán még egy férfiénekes hangjához írták: témájához és súlyosságához nem nehéz elképzelni a korábbi énekes hörgését.
Anneke azonban egymagában is tökéletesen megoldja a feladatot: a dal hangulatához illően olykor mélyebben és kifejezőbben énekel.

Az „In Motion” keringőre csábító témával indul és egy végtelenül szomorú, a lelket is megérintő balladává nő. A szívszorító refrén rendkívül könnyedén érkezik, mégis annyira érzéssel teli, hogy garantált a teljes katarzis. Az alaptéma aztán visszatér a lemez végén a dal második részében, ami ha lehet, még ennél is fájdalmasabb.

A címadó dalban nincs szöveg, a „Mandylion” egy közeli barát emlékére íródott, az elmúlást és a megnyugvást egyszerre ábrázolja ez a könnyű darab.
A korong leghosszabb és legmegrendítőbb tétele a „Sand & Mercury”, ami egy hosszú és nem kevésbé hangulatos zenei bevezető után súlytalan lebegéssé változik, majd Anneke ismét a lelket mélyen megérintő énekével vesz végső búcsút az élettől és mindentől, ami korábban fontos volt.
Az egészet pedig maga Tolkien koronázza meg a halálról szóló megrázó monológjával.

Talán kissé elfogult vagyok, hogy szuperlatívuszok használata nélkül nem tudok beszélni e lemezről, de aki ismeri és szereti a Gatheringet, az bizonyára egyetért velem abban, hogy a Mandylion valóban ennyire kiemelt fontossággal bír mind a csapat diszkográfiájában, mind pedig a zenetörténelemben.

A lemez a Century Media által kiadott Sand & Mercury boksz része.

Az együttes tagjai:
Anneke Van Giersbergen - ének
Rene Rutten - gitár, fuvola
Jelmer Wiersma - gitár
Hugo Prinsen Geerligs - basszusgitár
Frank Boeijen - billentyűs hangszerek
Hans Rutten – dobok, tamburin, csengők

Az albumon elhangzó számok listája:
1. Strange Machines
2. Eléanor
3. In Motion #1
4. Leaves
5. Fear the Sea
6. Mandylion
7. Sand & Mercury
8. In Motion #2

Diszkográfia:
Always... (1992)
Almost A Dance (1993)
Mandylion (1995)
Nighttime Birds (1997)
How To Measure A Planet? (1998)
if_then_else (2000)
Superheat (2000) koncert
In Motion (2002) DVD
Souvenirs (2003)
Sleepy Buildings - A Semi Acoustic Evening (2004)
A Sound Relief (2005 - DVD)
Home (2006)
A Noise Severe (2007)
Sand and Mercury (2008) gyűjteményes kiadás
The West Pole (2009)

Kapcsolódó írások: Interjú Marjolein Kooijmannal (2006)
Sziget 2006 - The Gathering
The Gathering: Accessories (2 CD)