Főkép

Ha rosszmájú lennék, mondhatnám, hogy ez már megint annak a pénzsóvár trendnek az esete, amikor már bejáratott dolgokat sóznak rá újból az emberekre, de a Century Media az utóbbi időben nagyon kitett magáért, és az arra méltó kiadványokat minden rajongót maximálisan kielégítő formában jelentetett meg.

Nem kivétel ez alól a Sand and Mercury elnevezésű kis szett sem, ami a The Gathering Century Mediás korszakát hivatott összefoglalni. A 10 CD-s válogatás ráadásul limitált példányszámban jött ki, úgyhogy most rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy a 3000 sorszámozott példányból egyet én is birtokolhatok.

Igazi kincsként tekintek erre a kis szépen dizájnolt dobozra és valóban úgy is fest az egész, mint egy kincses ládika. Ugyan a lemezek kissé puritánul sorakoznak benne papírtokjaikban, mivel maguk a korongok nem rendelkeznek semmi extra dizájnnal - mindössze a színük különbözteti meg egymástól őket, de legalább mindegyik tok a saját borítóját viseli, tartalmazza a kötelező információkat és ha úgy vesszük, a lényeg úgyis a zenén van.

Persze ez még nem lenne elég a dicsőséghez, ezért a dobozban lapul egy csaknem 70 oldalas booklet is, ami tényleg nagyon szép, tele van képekkel, az együttesről készült fotókkal, az összes állomást sorra veszi a borítókkal, a dalok szövegeivel és a dobos Hans Rutten jegyzeteivel. Régen láttam már ennyire informatív, fotókkal teli és szépen kivitelezett könyvecskét, nagyon tetszetős! Azt hiszem, ennél többet nem is lehet hozzátenni ehhez az egészhez, mert így tökéletes, ahogy van.

De persze a lényeg még mindig a zenén van. Amellett, hogy a zenekarnak a kiadónál töltött korszakát öleli fel, ez a holland banda karrierjének legszebb időszaka is, hiszen két album kivételével ez a teljes, Annekével készült diszkográfiájuk is. A négy stúdiólemezen (egy dupla) kívül itt van két koncertlemez, az In Motion DVD hanganyaga és a ritkaságokat tartalmazó dupla válogatáslemez.

Ha már a kiadó ilyen szépen összegyűjtötte ezt az anyagot, akkor azt hiszem, illik egyenként is megemlékezni róluk és dicsőíteni őket, hiszen ettől függetlenül is méltóak rá.

Az együttes tagjai:
Anneke van Giersbergen - ének, gitár
Hugo Prinsen Geerligs - basszusgitár
René Rutten - gitár, fuvola
Hans Rutten - dobok
Frank Boeijen - billentyűk

Jelmer Wiersma - gitár (1989-1998)

A doboz tartalma:
Mandylion CD
Nighttime Birds CD
How to Measure a Planet vol. 1. CD
How to Measure a Planet vol. 2. CD
Superheat CD
If_then_else CD
In Motion CD
Sleepy Buildings CD
Accesories vol. 1 CD
Accesories vol. 2. CD

Diszkográfia:
Always... (1992)
Almost A Dance (1993)
Mandylion (1995)
Nighttime Birds (1997)
How To Measure A Planet? (1998)
if_then_else (2000)
Superheat (2000) koncert
In Motion (2002) DVD
Souvenirs (2003)
Sleepy Buildings - A Semi Acoustic Evening (2004)
A Sound Relief (2005 - DVD)
Home (2006)
A Noise Severe (2007)
Sand and Mercury (2008) gyűjteményes kiadás
The West Pole (2009)