FőképMinden jó, ha a vége jó – tartja a mondás. Knaak ellen szellemében varrja el a szálakat, mindössze egy halvány reménysugarat hagyva a folytatásra ezekkel a szereplőkkel. Igaz, ez már teljesen elkülönülne a Napkúttól; Joradnak a Lidérckirállyá lett Arthas herceg elleni küzdelméről szólhatna, de ez részemről egyenlőre csak puszta feltételezés.

Illetve, ha a szerzőpárost tényleg megbíznák a folytatással, akkor az gyaníthatóan csak a Word of Warcraft című számítógépes játék új kiegészítőjének – The Wrath of The Lich King – megjelenése után várható.
Erre nézve a Blizzard persze a jól bevált metodikát használja, nem tudják mikor jön ki a kiegészítő, kísérjük figyelemmel az erre hivatott weboldalakat és időben meg fogjuk tudni. Ennyit az esetleges esélylatolgatásokról és kanyarodjunk vissza a Szellemföldekhez.

A halottnak hitt Dark’khan visszatérése alaposan összekuszálta a szálakat. Miután elrabolta Anveenát, visszafelé tart legelső gaztettének színhelyére, a Napkúthoz.
Itt reméli, hogy végre kiderül, ki vagy mi is a lány, és sikerül magához ragadnia a Napkút minden erejét, amellyel minden és mindenki fölé emelkedhet és aki ellene mer szegülni, annak aztán lesz ne mulass.
Őkegyelme annyira beleéli magát saját önteltségéből fakadó fantazmagóriáiba, hogy az olvasó egyre biztosabban érzi: Dark’khan a végén rettenetesen pofára fog esni.

Hőseink kis csapata, Kalec – az emberformában „ragadt” kéksárkány –, Jored – az egykor Arthasnak hűséget esküdött, de azt mára megtagadott jó lovag –, Tyragosa – Kalec jövendőbelije – hátán Kráá – a különös kis sárkányfióka – iránymutatásai alapján követik az emberrablót.
A Szellemföldeken nem várt segítséget kapnak a Napkút pusztulását túlélő, Lor’themar vezette maroknyi túlélő elftől. A csapat így kiegészülve vág neki a végső összecsapásnak…

Knaak megnyugtatóan lezárja azt, amit a Sárkányvadászatban elkezdett. Kerek, egész történetet alkotott, amely mentes mindenféle sallangtól. Nincsenek felesleges körök, nincs agyonkomplikálva, minden tökéletesen érthető.
Megítélésem szerint eltalálta azt az arany középutat, amellyel minden olvasó igényét olyan szinten ki tudja elégíteni, hogy az ne fanyaloghasson. Sőt, azt tudja mondani, hogy élvezte Knaak művét.

Mindezekhez sikerült Jae-Hwan Kim személyében egy olyan illusztrátort találni, aki képes volt hasonlóképpen mindenki számára elfogadható módon és minőségben képekre „lefordítania” Knaak történetét. Tette ezt a „keleti” és „nyugati” rajztechnikák sajátos, csak rá jellemző keverékét használva.

A Napkút-trilógiáról így ki merem jelenteni, hogy a Warcraft-rajongók számára szinte kötelező, mindenki másnak pedig erősen javallott, ha egy jó és szórakoztató képregényre vágyik.

(Érdekességképpen megjegyezném, hogy a Wikipedia szerint a trilógia eddig az angolon kívül törökre és magyarra lett lefordítva. Szóval ebből a szempontból élen járók vagyunk.)

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:A vér szava
Az árnyak birodalma
Halálszárny
Démonlélek
Meghasadt föld

Napkút-trilógia (képregény)
Sárkányvadászat
Jégárnyak
Szellemföldek

Legendák sorozat (képregény)
Warcraft: Legendák 1.
Warcraft: Legendák 2.