FőképNem rózsás Hollócsőr éjtünde nagyúr helyzete. Habár zászlaja alatt szinte mindenki, aki a Lángoló Légió ellen tenni akar, felsorakozott, még így is kevesen vannak és kétséges, hogy sikerül a démonokat legyőzniük valamint a kaput – melyen keresztül ezek a szörnyek a világukra jöttek és jönnek folyamatosan – bezárniuk.
Ráadásul több probléma is felmerül, amely gyengíti erejüket.

Illidan, a tehetséges mágus egyre féltékenyebb ikertestvérérére, a druida Malfuionra, mivel ugyanazt a lányt, Tirandát, Elún holdistennő papnőjét szeretik.
Korialstrasz, a fiatal vörös sárkány kénytelen elhagyni Hollócsőr seregét; meg kell találnia a többi sárkányt, akiknek szőrén-szálán nyoma veszett. Az éjtündékkel maradó társaik, az öreg varázsló, Krázus, tanítványa, Rónin és Brox, az ork harcos befolyása pedig így egyre csökken a tanácsban.
Pedig nagy szükség lenne rájuk, hiszen ők a jövőből kerültek ide, és pontosan tudják mi lesz ennek az egész konfliktusnak a kimenetele…

Azt hiszem a Warcraft szó lassan történelmet ír. Három hónappal ezelőtt jelent meg idehaza a szerző Sárkányvadászat című képregénye, azóta 1 millióval több, 8,5 millió ember játszik az interneten a World of Warcraft nevű játékkal.
Az egész őrületet elindító Blizzard Entertainment nem először bízza meg Knaak-ot, hogy számítógépes játékai alapján írjon könyveket. Így történt ez jó pár éve a Diablo kapcsán is.

Habár többen berzenkednek attól a gondolattól, hogy a nagyon kemény kötöttségek miatt egyszerűen képtelenség elfogadható irodalmi alkotást produkálni egy ilyen dologról, mégis azt kell mondanom, hogy vannak azért a világon páran, akik ezt a problémát elég profi módon képesek abszolválni és egészen tűrhető könyveket letenni az asztalra.
Ezen szerzők egyike Richard A. Knaak, aki 1988 óta foglalkozik ilyesmivel.

Ha irodalmilag nem is lehet valami rém kimagaslónak tekinteni alkotásait, szórakoztatónak mindenféleképpen mondhatók és azt hiszem jelen esetben ez bőven elég.
A szerző képes úgy mozgatni a szálakat, úgy felhasználni mind a kötöttségeket, mind azt a „kevés” mozgásteret, ami számára megadatik, hogy az olvasót a legkisebb megerőltetés nélkül elvarázsolja és az általa teremtett illúzióba repítse.
Az illúzió pedig működik, az első oldalról az utolsóig ott van, és a könyv így könnyen válhat letehetetlenné.
Hogy őszinte legyek nem bánom, hogy Knaak írásműve ilyesfajta „mágikus” hatásokat gyakorol rám; ha a Démonlélek lenne a legrosszabb fantasy, amit valaha is olvastam, én már bőven elégedett lennék.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:A vér szava
Az árnyak birodalma
Halálszárny
Démonlélek
Meghasadt föld

Napkút-trilógia (képregény)
Sárkányvadászat
Jégárnyak
Szellemföldek

Legendák sorozat (képregény)
Warcraft: Legendák 1.
Warcraft: Legendák 2.