FőképKonsztantyin Vadim felügyelő moszkvai „kiruccanása” végeztével visszatér Murmanszkba. Miután sikerül lezárnia magában felesége és fia elvesztését, újra megházasodik. A városi kórház gyönyörű sebészorvosát, Natáliát, veszi el.
Továbbra is a rendőrségnél dolgozik, legfőbb feladatának tekinti az utcákon és a város környékén kóborló gyerekek összefogdosását, és az amerikaiak által fenntartott árvaházba juttatását. Úgy is mondhatnánk, végre egyenesbe jött az élete. Ám úgy tűnik, a sors mást tartogat Vadim számára, mint a családi béke és nyugalom.

Amerikában több gyereket találnak holtan, karjukon egy különös, zöld színű, „K” betűs tetoválással. A szálak a Kola-félszigeten lévő táborokba (gulagokba) vezetnek, bár ezt az illetékesek tagadják. Ide kerülnek azok gyerekek, akiket a rendszer különféle köztörvényes bűncselekményekért átnevelésre ítélt.
A körülmények borzalmasak, a külvilág felé azonban továbbra is az a látszat, hogy minden a legnagyobb rendben. Hiába, a kommunista rendszer „vívmányait” nem lehet egy-kettőre eltörölni.

Vadim pokoljárása akkor kezdődik, amikor Natáliával elmennek a kormányzó báljára, ahol Badanova kormányzó a segítségét kéri a gyerektáborok ügyében. El kellene tűntetnie minden árulkodó nyomot a gulagokról, mert a város csak így kaphatja meg az amerikai segélyeket, amelyek létfontosságúak lennének.
Konsztantyin visszautasítja a felkérést, mivel az ellentétben áll eddigi munkájával. Miután a kormányzó útjára bocsátja, Natália egy sürgős kórházi hívás miatt távozik a bálról. Vadim hazamegy, és másnap szembesül azzal a szörnyű ténnyel, hogy a felesége az éjszaka folyamán eltűnt. Valaki elrabolta.

Donald James ismét bebizonyította, hogy mesteri módon képes egy lehetséges orosz valóságot felépíteni, és ebbe egy profi módon felépített krimit elhelyezni. Azon már a Monstrumnál is csodálkoztam, hogy a szerző olyan mélységekig ismeri az orosz valóságot és történelmet, amely alapján azt hihetnénk, hogy maga is e föld szülötte.
Csakhogy ő angol. Történészként végzett Cambridge-ben, majd hírszerzőként tevékenykedett. Később forgatókönyveket írt a „Minden lében két kanál” és a „Bosszúállók” sorozatokba. Így már érthető, hogyan tudja hitelessé, életszagúvá tenni regényét, és hogyan tud megalkotni egy jó krimit.

Minden helyszínből, minden szereplőből, minden részletből árad, hogy ízig-vérig orosz. A tetteket, a gondolatokat, magát az egész regényt átitatja, és ez – számomra legalábbis – nagyon sokat jelentő plusz.
Mint a Monstrumnál már megtettem, most is meg kell említenem párhuzamként Steven Saylor nevét. Azt hiszem ők ketten jeles képviselői a „történelmi krimi” kategóriájának. Mindketten történészek és profi módon ötvözik a bűnügyi regényt a történelmi regénnyel.

Donald James előző művén, a „Monstrum”-on egyvégtében „rágtam át” magam. A folytatással is valami hasonlót készültem elkövetni, de sajnos a sors közbeszólt. Ha nem is kiáltották ki a kritikusok az „Év krimijének”, mint tették azt a Monstrum esetében, azért nagyon jó kritikákat kapott.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Vadim-trilógia
Monstrum
A jövendőmondó
Vadim