Főkép

Az előzményekről szóló ajánlók az oldal alján található linkeken keresztül érhetők el.

Hagyjuk magára a Kígyó harci köteléket a Huntressre vezető útján, és figyelmünket másfelé fordítva pislantsunk a célállomásra, a Füstjaguár klán otthonvilágára. A várakozással ellentétben itt egyáltalán nincs nyugalom, márpedig egy minden harci cselekménytől messze eső, harcosok számára leginkább száműzetésként felfogható helyen ez lenne természetes.


A Füstjaguár klán másodosztályú egységeit egy régi szerződés alapján a bolygón működő Jádesólyom kutatóállomás nyugtalanítja. Pontosabban az itt állomásozó solahma harcosok, akiknek legutóbbi rajtaütése annyira jól sikerült, hogy a nem teljesen beszámítható jaguár parancsnok, Russou Howell teljesen bepöccent, és hadiállapotot hirdetett ki a két klán között.

Az új helyzet első áldozatai a kutatóbázis következő utánpótlását szállító űrugró utasai lettek, akiket rövid harc után elfogtak és mechjeik elkobzása után rabszolgává nyilvánítottak. A foglyok között a legérdekesebb figura Ló, aki szabadszülött létére teljes jogú mechharcosnak számít, s akit titkos megbízással küldtek erre a távoli helyre.


Ezt persze rabszolgaként nem tudja teljesíteni, de egy Jádesólyom sosem adja fel, bármilyen kilátástalan is a helyzete. Csendben múlnak a hetek, és Ló olyan titok nyomára bukkan, amelyet mindenképpen meg kell osztania kánjával, Marthe Pryde-al.


Ehhez azonban meg kéne szöknie a jaguároktól, ami egyrészt nem is olyan egyszerű feladat, másrészt ezzel magára kéne hagynia az egységét, nem is szólva az értékes mechekről.

A Klánok alkonya sorozat negyedik kötetében – miközben figyelemmel kísérhetjük, milyen nehéz a rabszolgasors – a majdani felek lassan harcra kész állapotba kerülnek, miközben még csak nem is sejtik, mi vár rájuk.

Eddig a Battletech sorozat alábbi könyveiről írtunk:
Kerenszkij vére trilógia
Michael A. Stackpole: Halálos örökség
Michael A. Stackpole: A vér szava
Michael A. Stackpole: Elveszett sors

Michael A. Stackpole: Farkastörvény
Michael A. Stackpole: Veszélyes feladat
Michael A. Stackpole: Született harcosok
Michael A. Stackpole: Sötét ármány

Jáde Főnix trilógia
Robert Thurston: A klán törvénye
Robert Thurston: Vérnév
Robert Thurston: Sólyomgárda

Harcos trilógia
Michael A. Stackpole: En Garde
Michael A. Stackpole: Riposte
Michael A. Stackpole: Coupé

A klánok alkonya sorozat
Blaine Lee Pardoe: A kivonulás útja
Michael A. Stackpole: Kényszerszövetség
Thomas S. Gressman: Vadászok
Robert Thurston: Szabadszülött
Thomas S. Gressman: Kard és tűz
Thomas S. Gressman: A háború árnyai
Michael A. Stackpole: A pusztítás hercege
Robert Thurston: A Sólyom felemelkedése

A Szürke Halál légió trilógia
William H. Keith, Jr: Mennydörgés
William H. Keith, Jr: Zsoldoscsillag
William H. Keith, Jr: A dicsőség ára

A Kapellán megoldás sorozat
Loren L. Coleman: A becsvágy hálójában
Loren L. Coleman: Harcmezők

Robert N. Charette: A határvidék farkasai
Donald G. Phillips: A csillagok ura
Loren L. Coleman: A győzelem illúziója
Blaine Lee Pardoe: Hősi nagyság
Loren L. Coleman: Gyulladáspont
Loren L. Coleman: Hazafiak és zsarnokok

A felsorolás nem minden esetben követi az időrendet.