FőképAz első hat kötetről az ajánló alján elérhető korábbi írások szóltak bővebben, ezért nézzük, miként is folytatódik a történet. A Belső Szféra államaiból megalakult Csillagliga nemzetközi csapata, a Kígyó harci kötelék (és a Victor Steiner-Davion vezette időben megérkező erősítés) tönkreverte a Füstjaguárokat saját otthonvilágukon, a Huntressen.
Ez, bár önmagában komoly fegyvertény, de kevés a végső boldogsághoz, hiszen ettől még a többi klán nem mond le hódító szándékáról. Ezért aztán a győztesek legjobbjai továbbmennek, hogy Kerenszkij utódainak becsületkódexét kihasználva (a tukayyidi viszonzásaként) safcont kérjenek.

Ez a kifejezés röviden azt jelenti, hogy a vitás kérdést (jelen esetben a klános invázió folytatását vagy a békekötést) nem évekig elhúzódó háborúval döntik el, hanem előre meghatározott helyeken, egyenlőnek ítélt erők közötti ütközetekben. Aki a nyolc csatából többet megnyer, az meghatározza az emberiség jövőjét. A tét súlyával minden érintett tisztában van, ezért heves küzdelemre lehet számítani.

A Klánok alkonya sorozat nem csupán a Battletech univerzum történetét viszi tovább, hanem remek összehasonlítást is ad a különböző írók stílusáról. Stackpole ebből a szempontból hozza a formáját, hiszen egyaránt otthon van a harci monstrumok csatajeleneteinek megelevenítésében, valamint a hatalmi/politikai intrikák bonyolításában (erről szól a regény második fele).
Egyetlen észrevételem van ezzel kapcsolatban: ideje lenne már Victor húgának, Katherina nyakának kitekerése, módfelett bosszantó ugyanis, ahogyan egyre feljebb kapaszkodik a hatalmi ranglétrán. De talán legközelebb erre is sor kerül.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Halálos örökség
A vér szava
Elveszett sors
Kényszerszövetség
A pusztítás hercege
Farkas és holló

A Kiadó oldala: Beholder Kiadó