FőképNem nehéz felismerni a ciklikusságot az amerikai filmiparban. Ahogy egyre kevesebb esély van az új ötletek felbukkanására a mozivásznon, úgy előre megjósolható módon szalajtanak el valakit a raktárba, hogy aztán leporolva az évtizedekkel korábbi sikereket, teljesítsék az éves bevételtervet. Jó példa erre az irányzatra a Múmia sorozat, valamint a mostanában egyre gyakoribb képregényadaptációk. Hiába, nem terem minden bokorban egy Tarantino.

Különben sincs semmi bajom a régi történetek újbóli elmesélésével, csak a producer adjon hozzá elegendő pénzt, a rendező értse a dolgát, a forgatókönyvíró rendelkezzen a szükséges alapismeretekkel – és a többi, és a többi. Ellenkező esetben unalomba és cinkelésbe fullad a produkció.

Jerry Bruckheimer producerként már több ízben bizonyította hozzáértését (pl. A szikla), így számomra csupán az volt a kérdés, mennyire lesz sikeres ez a filmje. A válasz ma már ismeretes, 2003-ban a második legnagyobb bevételt kaszálta A Karib-tenger kalózai, s számos jelölést (köztük 5 Oscar) és díjat is begyűjtött.
Valamint elérte azt, amit a Kincses sziget kalózai, illetve Polanski erősen felejthető szörnyedelme, a Kalózok nem: a kalózfilmet ismét a megnézhető (illetve a megnézendő) kategóriába helyezte át.

A filmen minden ráköltött dollár látszik, valamint az is, hogy Blood kapitány című, Errol Flynn fémjelezte alkotás óta mennyit fejlődött a technika és a közízlés. Ami a harmincas évek derekán még megvalósíthatatlan trükknek számított, azt 2003-ban gond nélkül kivitelezték (pl. kalózséta a tenger fenekén).
Ami 1935-ben még horrorfilmbe illő jelenet lett volna (ha egyáltalán átengedik a cenzorok), az itt gond nélkül látható, legfeljebb a 14 éves korhatárt tüntetik fel a DVD dobozán.

Apropó: Errol Flynn, a daliás kiállású színész után eszembe sem jutott volna a kalózvezér szerepét Johnny Deppre osztani, pedig a kortárs amerikai filmszínészek egyik legjobbjának tartom (köszönhetően például a Halott emberben nyújtott alakításáért). Szerencsére nálam okosabb ember válogatta a színészeket, és lőn csoda, Depp ebben a jellegzetes – besorolását tekintve köpeny és kard stílus – szerepben is gond nélkül, mi több, hitelesen alakítja a sokat próbált Jack Sparrow kapitányt.

Mellette csak a másodhegedűs szerepe jut a hajdani elf íjásznak (Orlando Bloom), aki ezúttal Will Turner kovácslegényként kergeti a kalózokat és szerelmét. Deppen kívül a másik kellemes meglepetés a Jonathan Pryce játszotta Weatherby Swann kormányzó személye.
Kár, hogy mellékszerep lévén sok lehetősége nincs a brillírozásra, de azért számomra sokkal emlékezetesebb, mint a lányát, mint ügyeletes hősnőt alakító Keira Knightley, aki emancipált nőként nem által aktívan beleszólni sorsának alakulásába.

A hangulaton sokat emel az időnként bombasztikus zene, ami – ciki vagy nem ciki – annyira emlékeztet A szikla zenéjére, hogy akár ikrek is lehetnének. Mondjuk az is igaz, hogy aki azt a filmet nem látta, annak ez értelemszerűen nem zavaró.

Egy biztos, ez a film mindenféle szempontból magasra emelte a mércét, jó darabig mindent ehhez fognak mérni a kritikusok és a moziba járók, ami azért is nagy dolog, mivel Disney produkcióról van szó, vagyis eleve családi szórakoztatásra szánták (isten veled erkölcsi mondanivaló és művészi hajlam).
Ám ennek ellenére (vagy épp ezért) látványos, humoros és ijesztő kalandfilmet kapunk, természetfeletti körítéssel, és olyan kötelező jelenetekkel, mint akasztás, tengeri csata, várostrom és kincshajkurászás.
Sandokan utóda nyugatról érkezik, és bár másik szabóhoz jár, legalább annyira elbűvölő személyiség. Csak remélhetjük, hogy egy darabig még nem kötik fel.

Az mindenesetre jó hír, hogy a sikernek köszönhetően hamarosan érkezik a folytatás (Pirates of the Caribbean: Dead Man’s Chest) ami állítólag jövőre kerül a mozikba, sőt, már a harmadik rész (Pirates of the Caribbean 3) is készül.

A kétlemezes DVD kiadásról csak annyit, hogy számtalan extrával örvendezteti meg a vásárlót, csak győzze az ember mindet végignézni.

A lemezen található extrák:
A rendező és Johnny Depp audiokommentárja (magyar felirattal)
A producer és két szereplő audiokommentárja (magyar felirattal)
A forgatókönyvírók audiokommentárja (magyar felirattal)
Monstre kaland a tengeren (kb. 40 p. - magyar felirattal)
A producer fényképalbuma
Egy kalóz naplója
Egy hajó naplója
A kulisszák mögött: kisfilm az ostromlott város jelenet forgatásáról
A kulisszák mögött: kisfilm a Tortuga jelenet forgatásáról
A kulisszák mögött: kisfilm a kovácsműhely jelenet forgatásáról
A kulisszák mögött: kisfilm a barlang jelenet forgatásáról
A kulisszák mögött: kisfilm a Jack akasztása jelenet forgatásáról
Bakiparádé
Kimaradt és kiegészített jelenetek - 19 kimaradt, illetve kibővített jelenet
Interaktív extra - A fedélközben - a kalózok interaktív történelme
A holdfény-szerenád jelenet forgatása
Képgaléria
Kalózok a parkban – kisfilm

Kapcsolódó írások:A Karib-tenger kalózai: A holtak kincse
A Karib-tenger kalózai 2. - A holtak kincse (DVD)
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (mozifilm)
Brian J. Robb: Johnny Depp – Egy modern lázadó
Blood kapitány