Főkép

Hála a hazai filmforgalmazóknak, Johnny Depp (szül.: 1963. június 9.) eddigi életművének fontosabb pillanatait ismerjük, mondhatni képben vagyunk merre és miként alakult pályafutása, hogyan fejlődött színészi játéka.

Az vitathatatlan tény, hogy kimondottan jól mutat a mozivásznon, sugárzik belőle valami megfoghatatlan sárm, ami nemcsak a hölgyek szívét dobogtatja meg, hanem a másik nem tagjait is rajongóivá teszi. Aki látta a Don Juan DeMarco vagy a Halott ember című filmekben (vagy helyettesítse be bármelyiket kedvenc Depp mozijával), az tudja, miről beszélek. Mindegyik szerep egyéni alakítás, melyekben van mélység, láthatóan átgondolt, jól felépített személyiségekről van szó. Filmjeinek listáját nézve az is nyilvánvaló – az első négy-öt filmet leszámítva – tudatos szerepválasztásról beszélünk. A 21 Jump Street sorozat sikere után Depp vált az ügyeletes tinisztárrá Amerikában, és ez máig érezhető hatással van döntéseiben. Mindenáron el kívánta kerülni az akciósztár státuszt, hogy függetlenül színészi játékától, csupán a nevére alapozva forgassanak hatalmas bevételt eredményező filmeket. Ezért aztán csak olyan produkciókat vállalt, amelyekben megmutathatta mire képes, ahol a forgatókönyv első olvasásra meggyőző volt. Jack Sparrow kapitányig többnyire fura embereket alakít, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mások, mint az átlag.

Na persze nem volt ez mindig ennyire egyszerű: az önkeresés évekig tartott nála, ez idő alatt számos összetűzése volt a sajtóval, egyébként is indulatos természete nem könnyítette meg életét – pár ízben le is tartóztatták ebből kifolyólag, bár az is igaz, hogy rövid időn belül mindig elengedték. Aztán ott van River Phoenix drogtúladagolás okozta halála, s ami közvetve Depp mulatójához (Viper Room) kapcsolható. Az igazi változás akkor következett be életében, amikor megismerkedett Vanessa Paradis francia énekesnővel. Családot alapított, mondhatni révbe ért, gyerekei születtek, és ez meglátszik filmszerepein is, hiszen ettől kezdve olyan mozikban is(!) játszik, melyeket gyerekeivel közösen nézhetnek.

Brian J. Robb veteránnak számít a szakmában, hiszen számtalan hasonló könyvet írt filmcsillagokról (Nicholas Cage, Evan McGregor, Keanu Reeves), több mint húsz éve újságíró, számtalan rajongói magazint szerkeszt, és a többi és a többi. Jelen könyve átmenet a werkfilmek hangulata (sok érdekes apróság, de mindenki csak jót mond a másikról, milyen fantasztikus a rendező, a színész), meg a kicsit személyesebb, de a szakmai mélységet nélkülöző önelemzés között. Mindez nyakon öntve némi bulvároid felhanggal, és kiegészítve korabeli kritikarészletekkel. Egyszóval olyan amerikás koktél, amiből azért megismerjük Johnny Depp pályafutásának minden állomását, és összetett személyiségét.

Filmográfia
Rémálom az Elm utcában (1984)
Nyeremény nyaralás (1985)
Slow Burn (1986)
A szakasz (1986)
21 Jump Street (tévésorozat, 4 évad, 1987-1990)
Cry Baby (1990)
Ollókezű Edward (1990)
Freddy halála: Az utolsó rémálom (1991)
Arizonai álmodozók (1991)
Benny és Joon (1993)
Gilbert Grape (1993)
Ed Wood (1994)
Don Juan DeMarco (1994)
Holdidő (1995)
Divine Rapture (1995)
Halott ember (1996)
Fedőneve: Donnie Brasco (1997)
A halál ára (1997)
Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)
A kilencedik kapu (1999)
Az asztronauta (1999)
Az Álmosvölgy legendája (1999)
A síró ember (2000)
Mielőtt leszáll az éj (2000)
Csokoládé (2000)
Betépve (2001)
A pokolból (2001)
A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (2003)
Volt egyszer egy Mexikó (2003)
A titkos ablak (2004)
Én, Pán Péter (2004)
Happily Ever After (2004)
Rochester grófja – Pokoli kéj (2004)
Charlie és a csokigyár (2005)
A halott menyasszony (2005) rajzfilm, csak hang
A Karib-tenger kalózai: A Holtak kincse (2006)
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (2007)
Sweeney Todd (2007)
Shantaram (2008)
The Rum Diary (2008)

Kapcsolódó írásaink:

Szakasz
A Karib-tenger kalózai 2. - A holtak kincse (DVD)
A Karib-tenger kalózai: A világ végén (mozifilm)
A Karib-tenger kalózai: A holtak kincse (mozifilm)
A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka (DVD)