Főkép Sokakkal ellentétben és mindig is szerettem a válogatás lemezeket, hiszen így módom nyílt arra, hogy bizonyos előadóknak ne kelljen megvennem az összes lemezét, mégis birtokomba kerültek azok a számok, slágerek, melyeket kedveltem tőlük, illetve nagyjából keresztmetszetet kaptam munkásságukból is.
Na, ez a nézőpontom nem sokat változott az elmúlt években, legfeljebb új árnyalatokkal gazdagodott.
 
Az 1963. február 19-én nigériai és brazil szülők gyermekeként született Seal Henry Olusegun Olumide Adeola Samuel esetében erősen elfogult vagyok, és hajlok arra, hogy esetében a válogatás lemezek (tudomásom szerint pályafutása során ez a második) inkább munkássága bizonyos szakaszainak összegzései, mint üzleti fogások.
 
A lemezre felkerült 19 szerzemény között van két vadonatúj (stílszerűen az első, az „I Am Your Man”, és az utolsó, a „Thank You”), aztán vannak dalok az 1991-es Seal című lemezről („Killer”, „Crazy”, „Future Love Paradise”, „The Beginning”), az 1994-es Seal II-ről („Kiss From A Rose”, „Prayer For The Dying”, „Don`t Cry”), a 2003-as Seal IV-ről („Love’s Divine”, „Get It Together”, „Waiting For You”), a 2007-es System-ről („Amazing”, „The Right Life” és a 2008-as Soul-ról („A Change Is Gonna Come”, „I Can`t Stand The Rain”, „It`s A Man`s Man`s Man`s World”) is.
 
De még nem teljesen a felsorolás, hiszen a korongról megszólal még Jakatta 2002-es Vision című lemezén megjelent „My Vision”, ami a két művész közös produkciója, illetve a 2006-os Music From And Inspired By The Space Jam Motion Picture korongon szereplő „Fly Like An Eagle” is. Na, most már teljes a lista.
 
Aki egy kicsit figyelmesebben megnézi a számok címeit, illetve meghallgatja a dalokat, annak bizonyára nem kerüli el a figyelmét, hogy közülük elég sok (az 1991 és 2003 között készült lemezek sikerszámai) szerepelt már Seal 2004-es válogatás lemezén (Best 1991-2004).
 
Ez alapján egyesek talán joggal mondhatják fanyalogva, hogy pénzről szól az egész, semmi másról, én viszont sokkal inkább úgy érzem, az a lemez azokkal a dalokkal annak az időszaknak volt az összegzése, a mostani pedig az 1991 és 2008 között eltelt immáron 17 évnek.
 
Márpedig ha ezt a megközelítést nézzük, és abból a gondolatból indulunk ki, amivel kis szösszenetemet kezdtem, akkor a Hits kiváló választás mindazok számára, akik szeretik Seal munkásságát, de eddig nem vették meg, és később sem tervezik megvenni sorlemezeit, hiszen ez a rendkívül jól sikerült 79 perces(!) válogatás összefoglalja mindazt, amiért őt szeretni lehet.
 
Az én szememben Seal olyan zenész, aki dalain keresztül a lelkét és az érzéseit próbálja átadni hallgatóinak, fellobbantva ezzel a mélyben szunnyadó erőket. Nálam ez mindig bejön. Remélem másoknál is…
 
Nem tudom, hogy mivel lepi meg legközelebb rajongóit, de én vagy egy új sorlemeznek, vagy egy olyan válogatásnak örülnék, amelyen a más művészekkel (Pl.: Joni Mitchell, Carlos Santana, Outlawz, DMX) készített közös dalok, a filmzeneként „elhíresült” darabok (pl.: „Bird Of Freedom”, „Hey Joe”, „This Could Be Heaven”, „Touch”), illetve a máshol meg nem jelent számok kapnának helyet.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. I Am Your Man
2. Kiss From A Rose
3. Killer
4. Crazy
5. Fly Like An Eagle
6. Love`s Divine
7. A Change Is Gonna Come
8. Amazing
9. Get It Together
10. Future Love Paradise
11. My Vision (feat. Jakatta)
12. The Right Life
13. Prayer For The Dying
14. I Can`t Stand The Rain
15. Waiting For You
16. The Beginning
17. Don`t Cry
18. It`s A Man`s Man`s Man`s World
19. Thank You
 
Diszkográfia:
Seal (1991)
Seal II (1994)
Human Being (1998)
Togetherland (2001) kiadatlan
Seal IV (2003)
Best 1991-2004 (2004) válogatás
Live in Paris (2005) koncert
One Night To Remember With Seal (2006) koncert
System (2007)
Soul (2008)
Hits (2009) válogatás