FőképHa valaki, Rúzsa Magdi mindenképp jó eséllyel pályázhat a „magyar Kelly Clarkson” - talán megtisztelő, talán lekicsinylő, ezt ne én döntsem el - címre.
A megasztárosok népes csoportjából neki sikerült a legbiztosabb támogatói hátteret és a legstabilabb rajongói tábort maga mögé állítania. És nem mellékesen, véleményem szerint ő is énekel közülük a legjobban.

A CLS Records gondozásában megjelent második nem Megasztár-kötődésű album a június 30-i kapcsolat koncert felvétele. A T-Mobile által szervezett rendezvény évek óta hatalmas tömegeket vonz, és széles körű ismertséghez segíti még azokat is, akik esetleg nélkülöznék a publicitás egyéb forrásait.

Rúzsa Magdiról ráadásul nem mondhatjuk, hogy névtelen senkiként lépett volna fel a nem csupán egy tehetségkutató versenynek köszönhetően, hanem a szó legszorosabb értelmében megasztár Bryan Adams előtt.

A nézőseregnek ekképp nem is volt szüksége különösebb bíztatásra, hogy lelkesen köszöntse kedvencét. Aki számukra nyilvánvalóan nem is okozott csalódást, hiába, hogy szerintem túl korai volt még a mély vízbe dobás.
Magdinak ugyanis egyelőre nem sikerült levetkőznie az ügyes feldolgozó szerepéhez kötött gúnyát, amit pedig lassan illene felváltania valami eredetibbel.

A koncertet nyitó „I Want Rock And Roll” ráadásul még véletlenül sem nevezhető a legszerencsésebb választásnak, különösen nem a Queen boldog-boldogtalan által feldolgozott, és így (nem eredeti formájában) egyértelműen elcsépelt „We Will Rock You”-jával kombinálva.
S még az sem vigasztal, hogy az Arrows slágerét Britney Spearsnekúgyszintén nem sikerült Joan Jettéhez fogható erővel és nyerseséggel megszólaltatnia.

És a nekem kisebb - vagy épp nagyobb - csalódást okozó feldolgozásoknak itt még nem ért vége. A Led Zeppelin-dalok még úgy-ahogy elmennek, bár Magdi egyértelműen nem egy Robert Plant, a kísérőzenészek pedig nem sokat tesznek hozzá a már jól ismert hangszereléshez.

A Queen-egyveleg viszont semmiképp nem állja meg a helyét, ha már hallottuk az angol csapat valamelyik élő felvételét, jelesül a Live Killerst, vagy mondjuk a Queen Rock Montrealt.

Azért nem minden újraértelmezés félresikerült. Az „It’s My Life” szerencsére egészen más, mint a Bon Jovi-féle változat, épp ezért kifejezetten élvezhető is, míg a „Help!”, e hamisítatlan klasszikus Rúzsa Magdi tolmácsolásában egészen új köntöst kap. Itt végre megcsillan a tehetség és az originalitás, Magdi tündököl, úgy tűnik, élvezi és teljesen magáévá teszi azt, amit énekel.

A saját számokban ismét önmagát adja, és meggyőződésem, hogy minden kétséget kizáróan ez az az út, amin tovább kell mennie. Még akkor is, ha érzésem szerint dalszerzői még nem éreztek rá igazából Magdi egyéniségére - vagyis arra a zenei egyéniségre, akivé Magdi válni hivatott.

Mindezek mellett, vagy tán mindezek ellenére, Rúzsa Magdi egyértelműen szerethető. Rendelkezik azzal a művészi kisugárzással, ami ténylegesen naggyá tehet valakit.

És hiába fanyalgok itt, felesleges sutba vágni az új lemezt, hiszen egy sokat ígérő előadó egészen tisztességes tolmácsolásában hallhatunk egészen nagy slágereket, persze a kötelező és ígéretes sajátokon felül.
Aki pedig júniusban személyesen élte át mindezt, annak puszta szuvenírként is sokat érhet az egy és negyed órás fellépés CD-re rögzített anyaga.

Előadó:
Rúzsa Magdi - ének

Közreműködők:
Hoffer Péter - dobok
Jamie Winchester - gitár, vokál
Kovács Barnabás - basszusgitár, vokál
Madarász Gábor - gitár, vokál
Závodi Gábor - billentyű, vokál

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Intro - I Want Rock And Roll
2. Új Nap
3. Hip-Hop
4. Led Zeppelin Mix:
Black Dog
Whole Lotta Love
5. Nem Vagyok Jó Neked
6. Eltévedt Idegen
7. Help!
8. Sweet Child Of Mine
9. Álomangyal
10. Cry Baby
11. Piece Of My Heart
12. It’s My Life
13. Szembejövő Sáv
14. Queen Mix:
Tie Your Mother Down
We Will Rock You
Fat Bottomed Gilrs
Bohemian Rhapsody
Hammer To Fall
15. Aprócska Blues
16. Csak A Zene
17. Ederlezi
18. Most Élsz
19. Highway To Hell
20. Vigyázz A Madárra

Diszkográfia:A döntőben elhangzott dalok (2006)
Ördögi angyal (2006)
T-Mobile kapcsolat koncert (2007) - koncert
Iránytű (2008)