FőképA kortárs és a könnyűzene közötti átjárás jó ideig egyirányú volt. John Zorn Naked City-projektjéig és a Philip Glass-féle Low Symphonyig nem is beszélhetünk igazi áttörésről, áthallások azonban előfordultak, még ha csak elszórtan is.
Ezek közé az úttörőmód modern darabok közé tartozik a mára Amerika legelismertebb zeneszerzői közé emelkedett John Adams Grand Pianola Music című műve is.

A darab ugyanis sok vonásában - ugyan távoli, mégis egyértelmű - rokonságot mutat az absztrakt-minimalista progresszív rock gyöngyszemével, Mike Oldfield Tubular Bellsével. És az Oldfield-album kilenc esztendővel megelőzte az Adams-féle kompozíciót.

A maga makacsul ismétlődő nyitómotívumával, és himnusszerű kiteljesedésével mindkét darabot a hetvenes-nyolcvanas évek különbözni akarásának, kreatív önmegvalósítási vágyának optimizmusa tölti meg, és mindkét mű alkotója felvállalta a bukás lehetőségét is.

Adamsnek kis híján sikerült is, de a bemutató relatív kudarcát követően a különös, kétzongorás darab közkedvelt koncert- és lemezsiker lett, nem kis mértékben az amerikai zenei köznyelv sajátságainak a műbe való beépítése miatt.

Ami azonban még ma is izgalmassá teszi a Grand Pianola Musicot, az a minimalistákra általában, Adamsre pedig különösen jellemző ritmikai játszadozás: a zenekar egymással sokszor köszönőviszonyban sem lévő ritmusképletei felett a két zongora egymást leírhatatlanul, egészen különleges hangsúlyeltolásokkal kiegészítő versengése.

A Shaker Loops szintén az amerikai zenei tradícióból táplálkozik. Ám, korábbi alkotás lévén, még ugyanazokat a jellegzetes shaker dallamtípusokat építi be magába, melyeknek felhasználásával közel fél évszázaddal azelőtt Aaron Copland írta meg legszebb szerzeményei némelyikét.

Adams első nem elektronikus darabja annak kísérlete, miként lehet a minimalisták által közkedvelt, végtelenített szalagokra vett dallamhurkokat (loopokat) hangszeres, kamarazenekari formában kellően izgalmasan megszólaltatni.
Az egyes hangszereknek, hangszercsoportoknak (a műnek két változata is létezik) kiosztott melódiafoszlányok nem azonos számú ismételtetése csodálatos zenei szövetek ki- és átalakulásához vezet.

A Shaker Loops gyors tételeinek sodró lendülete, és a darab egészének intenzitása kérlelhetetlenül magával ragad.
Ám ha jobban belegondolunk, arra is rájöhetünk, hogy a mai kor remixeinek egyik ősatyját is tisztelhetjük a darabban, hiszen az újrakeveréssel játszogatók gyakran ugyanúgy más dalokból választanak kiemelt részeket, hogy azokat ilyen-olyan modulációkkal ismételgessék.

A lemezen hallható két másik kompozíció a nyolcvanas évek közepéből származó, a Michael Nyman-i új tonalitáshoz közelebb álló mű, azzal a különbséggel, hogy angol zeneszerzőtársával ellentétben Adams érthető módon nem a barokk, hanem a romantika harmóniai és dallamvilágához nyúlt vissza.

A Chairman Dances Adams Nixon in China-jának egyfajta mellékterméke, mivel az operába végül nem került bele. A Short Ride in a Fast Machine-nel együtt a minimalizmus praktikáinak ügyes, mozgalmas és mindenekelőtt szórakoztató vegyítése a harmóniáikban és felfogásukban a funkcionális zenéből kölcsönzött elemekkel.

Az EMI American Classics sorozatában megjelent korong egyfajta Best Of válogatás John Adams második, talán legjelentősebb alkotói korszakának műveiből, és ha valaki érdeklődik az amerikai zene iránt, semmiképp sem szabad elsiklania e négy mű felett.

Előadók:
Solisti New York
Ransom Wilson - karmester

London Chamber Orchestra
Christopher Warren-Green - karmester

City of Birmingham Symphony Orchestra
Sir Simon Rattle - karmester

A lemezen elhangzó művek listája:
1-2. Grand Pianola Music
3-6. Shaker Loops
7. The Chairman Dances - foxtrot for orchestra
8. Short Ride in a Fast Machine

Eddig John Adams alábbi műveiről írtunk:The Dharma At Big Sur / My Father New Charles Ives (2 CD)
Grand Pianola Music (CD)

Eddig Sir Simon Rattle alábbi felvételéről írtunk:Joseph Haydn: Symphonies 88-92 / Sinfonia concertante (2 CD)