FőképKét év múltán a brémai muzsikusok ismét stúdióba vonultak, hogy újabb gyöngyszemekkel örvendeztessék meg rajongóikat.
Az új lemezzel a The Trash ‘N Roll Asshole Show című bemutatkozó albumukkal meghatározott irányban haladnak tovább, vagyis punk, thrash és stooner elemeket kevernek össze, majd ömlesztik a gyanútlan hallgatóra.

Zenéjük kapcsán nem túlzás a Motörhead, Chrome Division és seregnyi más, hasonló muzsikát játszó banda emlegetése, de ez csupán a pozicionáláshoz szükséges.
Természetesen nem mondom azt, hogy hajde’ eredeti, amit csinálnak, mivel ez nem lenne igaz. Az viszont tagadhatatlan, a srácok még mindig teljes erőbedobással nyomják, számaik felpörgetett tempója mellett nincs üresjárat.

Mint mondtam, a zene még mindig ugyanaz, mint korábban, nagy változások nincsenek (a basszusgitáros poszton történ váltásnak nincs észrevehető következménye).
Talán egy kicsit az összetevők aránya elmozdul a stooner felfogás felé, de ettől csak a lemez húzóssága növekedett.
Remek példa erre a „King Asshole”, ami sosem gyorsul fel thrash sebességre, ellenben magával ragadja a hallgatót, képtelenség mozdulatlanul végigfülelni, muszáj közben lábbal-kézzel-fejjel reagálni a ritmusra.

Johnny Holze énekes nagyjából arra képes, mint Lemmy (karcos és monoton), vagyis sosem kap szobrocskát teljesítményéért, ellenben rekedtes, szerény terjedelmű hangja tökéletesen illik ehhez a lendületes zenéhez, no meg a punkos szövegekhez. De tény, egyetlen Jorn Lande rajongó sem fog leborulni előtte.

Az intenzív háromnegyed órából azért kiemelkedik pár szerzemény, amit mindenképpen érdemes meghallgatni (egy sör után ez mindegyikre érvényes, házibulikra hidegen-melegen ajánlott a Hell in a Box).
Tempósabbak: „Jesus Factor Negative”, „Hell In A Box”, „One Brain Army”, „The Return Of The Speed Cowboys”.
Borultabb: „King Asshole”, „Bring Out Your Dead”.
Számomra legmetálosabb pedig a „White Fire”.

Mindent összevetve ez egy modern album – fiataloknak. Az idősebbeknek is ajánlott persze, de nem mérhető a No Sleep `til Hammersmith jelentőségéhez.

Az együttes tagjai:
Johnny Holze - ének
Ace Renner - gitár
James Lars - gitár
Godspeed Topf - basszus
Diamond Dennis – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Viva La Muerte
2. Jesus Factor Negative
3. Hell In A Box
4. White Fire
5. King Asshole
6. The Anti Loser
7. Bring Out Your Dead
8. The Return Of The Speed Cowboys
9. Godforsaken
10. One Brain Army
11. New Junk City

Diszkográfia:
Evil Goes To Hollywood (2005) EP
The Trash ‘N Roll Asshole Show (2006)
Hell In a Box (2008)