Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

Kazuo Ishiguro Japánban született, de nem volt még hat éves, amikor Angliába költözött a családjával. Angol írónak vallja magát, első két regénye (A dombok halvány képe 1982, A lebegő világ művésze 1986) mégis Japánban játszódik, a II. világháborút követő időszakban (leginkább). De én úgy érzem, a nagy áttörést és Booker-díjat hozó 1989-es Napok romjai is ugyanarról szól – sőt, a 2005-ös Ne engedj el is nagyon sok hasonlóságot mutat ezekkel.

 

Csak míg A lebegő világ művésze főszereplője bizonyos értelemben aktív résztvevője, fontos szereplője volt a világháborús eseményeknek, a Napok romjai főkomornyikja pedig ha részt nem is vett ezekben, de jelen volt fontos pillanatokban, és ez meghatározta a sorsát, A dombok halvány képe elbeszélő-főhőse Ecuko, egy Japánból Angliába költözött asszony, aki a világháborút követően első gyermekét várja. Ishiguro már ebben az írásában csaknem teljességében hozza azt a stílust, amivel annyira le tudja nyűgözni az olvasóit a későbbi regényeiben. Van ebben valami nagyon japán, és valami nagyon brit is, távolságtartás, kifinomultság, a legfontosabbnak tűnő momentumok ki nem mondása, nevén nem nevezése. Ishiguro mesterien játszik az olvasó idegeivel, szavakkal, apró utalásokkal vetít előre történéseket, és fokozza a feszültséget. Már ebben az első regényében is van csavar, bár ezt a későbbiekben valahogy jobban, hatásosabban tudja alkalmazni. De az is lehet, hogy így van jól, ahogy itt van, mert zavart kelt, és azt is kell átadnia.

 

A két említett későbbi regényhez mérten itt valahogy kevésbé élesen válnak el a különféle idősíkok és helyszínek. Nem mintha ne tudná az olvasó, miről beszél épp Ecuko, egyszerűen csak a másik kettőhöz mérten kevésbé markáns a történet. De miközben egy alapvetően egyszerű, bár nyilvánvalóan igen értelmes japán nő elmeséli élete iszonyú tragédiáit, bepillantást nyerünk elsősorban a háborút követő japán életbe is. Hogy a hagyománytisztelő, régi világ mint ütközik össze a modern, törtető, nyugatmajmolóval. Hogy miként törik össze megannyi ártatlan ember élete és minden álma. Hogy mit jelent a vesztes oldalon állni. Hogy mit jelent életre szóló hibákat véteni, és azok árnyékában tovább élni.

 

Ishiguro írásainak van valami végtelenül szép, kifinomult, egyszerre idegen és vonzó a jellege, hangulata. Ő sosem vetemedne olyasmire, ami megannyi holokauszt regény sajátja, a borzalmak direkt, sokkoló, még az egyszeri olvasóban is szégyent ébresztő, kendőzetlen leírására. De épp a visszafogottságával, a fojtogató atmoszférával válik még hatásosabbá és mélyebben szántóvá. Egy Ishiguro-regényt hiába rak le az ember, ha kiolvasta, hiába rázkódik össze, és szalad ki a napra, hogy felmelegedjen, az élmény mindörökre vele marad. És ez így van jól, mert az nem elég, hogy bizonyos dolgokról írni, szólni kell, nem szabad őket elhallgatni, mindig emlékezni és emlékeztetni kell rájuk. Kell az is, hogy az ember érezze, hogy ez vele is megtörténhetne, enélkül az üzenet csak üzenet marad, ezzel viszont már tudás. Ami, talán, segít, hogy ne történjen meg újra. Bárcsak segítene…


Uzseka Norbert - 2016. január 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!