Főkép

Ha a 2007-es koncertlemezt nem tekintem annak, akkor több mint tíz éves pályafutása alatt most jelent meg első ízben válogatáslemeze a kanadai származású Nelly Furtadonak. Ilyen megmozdulásra általában akkor kerül sor, amikor:
1. nem megy a szekér
2. az előadónak már nincs kedve az adott kiadónál új lemezt készíteni
3. valóban időszerű tőle egy válogatás lemez.
Jelen esetben a hármas a helyes megfejtés, és ez nem csupán arra remek alkalom, hogy egy korongra kerüljenek Nelly legnagyobb slágerei, hanem egy kicsit összegezzünk, visszatekintsünk a korábbi lemezekre.
 
Mondhat bárki bármit, Nelly Furtado pályafutása zenei szempontból legalább annyira változatos, mint mondjuk Madonnáé, és ugyan azon már lehet vitatkozni, kinek melyik korszak tetszett jobban (részemről az elejére szavazok), de hogy vajon mindig a maximumot nyújtotta-e vagy sem, azon nem érdemes. Egy biztos, az évek során elég messzire került az „I’m Like a Bird” vagy a „Turn Off the Light” izgalmasságától, hogy az olyan masszív popdalok révén, mint mondjuk a „Promiscuous” vagy a nagyon jó videóklippel megtámogatott „Maneater” révén elérje az őt megillető világhírt.
 

 
Ezt a popos irányt folytatta az utolsó stúdió lemez (Mi Plan) is, és egyelőre még nem tudni, merre megy majd tovább a 2011-re ígért LifeStyle. Az már csak hab a tortán, hogy angolul és spanyolul előadott dalai egyaránt népszerűek.
 
Manapság már nem képzelhető el efféle válogatásalbum, új számok nélkül. Nincs ez másként ez alkalommal sem, bár Furtado nyilatkozata szerint az eredeti terv nem ez volt, ám a dél-amerikai koncertturnén két új számot is eljátszottak, s nem sokkal később ezekről felkerült az internetre pár csapnivaló minőségű videó. A rajongók felé tett gesztusként ezeket, és egy ráadást a Loose időkből feltették a válogatásalbumra. Sőt, a három újdonság („Girlfriend in the City”, „Night is Young”, „Stars”) közül a középső már videóklippel is bír:
 


Ez egyértelműen tánctermekbe íródott dalocska, semmi több, és ugyan elképzelhetőnek tartom, ha nagyon sokszor adják a rádióban/tévében, akkor még sláger is lehet belőle, de elsőre haloványabbnak tűnik a régi szerzemények mellett. Bár kislemezként valószínűleg szép karriert fut majd be a klubbokban. Ennél szerintem jobban sikerült a „Girlfriend in the City”, nem mintha ez annyival emlékezetesebb nóta lenne, hanem mert Furtado sokkal erőteljesebben énekel, és valahogy a refrén is fogósabb; a „Stars” pedig az egyszem ballada az albumon. Minimalista zene mellett Furtado megmutatja mire képes énekesként – sokra.
 
Az elandalított hallgatót a „Manos al aiere” rázza vissza az életbe, hogy búcsúzásként egy valódi csemegét kapjunk a „Crazy” formájában, ami tulajdonképpen egy élő fellépés felvétele, s különlegessége, hogy az eredetihez képest kicsit lassabb és sokkal érzelemdúsabb verzió.
 
Az énekesnő elégedett lehet, hiszen bőven van mire visszaemlékeznie (albumok, díjak, koncertek, no meg olyan különleges fellépések, mint mondjuk a 2004-es labdarugó Európa-bajnokság döntője, vagy a 2010-es Téli Olimpia megnyitója), és a lemezeladásokra sem lehet panasza. Már csak egyetlen – számomra – érdekes kérdés vár megválaszolásra: milyen lesz az új lemez?
 
Előadó:
Nelly Furtado – ének
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. I’m Like a Bird
2. Turn Off the Light
3. On the Radio (Remember the Days)
4. Fotografía (feat. Nelly Furtado)
5. Powerless (Say What You Want)
6. Try
7. Força
8. Promiscuous (feat. Timbaland)
9. Maneater
10. Say It Right
11. All Good Things (Come to an End)
12. In God’s Hands
13. Broken Strings (feat. James Morrison)
14. Girlfriend in the City
15. Night Is Young
16. Stars
17. Manos al aire
18. Crazy (Radio 1 live Lounge session)
 
Diszkográfia:
Whoa, Nelly! (2000)
Folklore (2003)
Loose (2006)
Loose - The Concert (2007) koncert
Mi Plan (2009)
The Best Of Nelly Furtado (2010)