Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Ken Follett: A Titánok bukása

A monumentális történelmi regények terén igencsak otthonosan mozgó Ken Follett legújabb nagyszabású vállalkozása a három kötetesre tervezett Évszázad-trilógia, a „véres és gyönyörű huszadik század története”, melynek első kötete, A Titánok bukása idén ősszel került a könyvesboltok polcaira.

Follett nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megírja a történészek által rövidnek nevezett, ám eseményekben koránt sem szűkölködő huszadik század történetét, néhány kiválasztott család három generációjának életén keresztül.
Az első rész az első világháború körüli esztendőkben játszódik, az utolsó békeévtől a Párizs környéki békekötések utáni időszakig. Ahogy az egy ilyen kötettől elvárható, az idill utolsó pillanataival kezd, hogy aztán annál nagyobb arculcsapásként érjen minket a háborús borzalmak tömkelege.
 
1914 elején az angol Fitzherbert gróf vendégül látja vidéki kastélyában V. György királyt, valamint jó néhány arisztokratát és külföldi diplomatát.
Köztük van Walter von Ulrich, a német külügyminisztérium fiatal feltörekvő politikusa, unokabátyja, a homoszexuális Robert von Ulrich gróf, és az amerikai Gus Dewar, aki magának Wilson elnöknek a személyi titkára lesz.

Nekik és társaiknak kell megismertetni a királyt a fiatal diplomaták véleményével a nemzetközi helyzetről és a várható politikai változásokról.
A gróf felesége, Elizaveta orosz hercegnő igazi középkori eszméket valló főnemes, aki nem érti, miért nem verik az angolok ugyanúgy a parasztokat, ahogy azt orosz társaik teszik, és miért is erőltetik annyira a demokráciát, de persze arisztokrata hölgyként nem igazán foglalkozik ilyesmivel.

Nem úgy a gróf húga, a szüfrazsett Maud, aki a társaság minden tagjával jó viszonyban van, akit a fiatal diplomaták a báty legnagyobb bánatára teljes mértékben elfogadnak magukkal egyenrangúként, aki miniszterekkel áll kapcsolatban, és gyerekrendelőt üzemeltet London szegénynegyedében.
Miközben az arisztokrata társaság önmagát és a fennálló világrendet ünnepli, megismerjük a szomszéd faluban élő Billy Williamst, akinek apja szakszervezeti vezető, nővére a gróf szobalánya, és mint családjában mindenki, már gyerekként a gróf bányájában kezd dolgozni.

Míg az angol munkások emberségesebb munkakörülményekért, a bányabalesetben megözvegyültek tisztességes ellátásáért és a választójog kiterjesztéséért harcolnak, orosz társaiknak a mindennnapi puszta megélhetésért is küzdeniük kell.
Közéjük tartozik Grigorij és Lev Peskov, a korán árván maradt testvérpár, akik Szentpétervár vagongyárában éhbérért dolgoznak, és nyomorúságos odújukban fekete kenyéren és üres levesen élnek.
 
Közel száz oldal kell Follettnek ahhoz, hogy minden szereplőt játékba küldjön, hogy megismerjük a kulcsembereket, viszonyaikat, azokat a keresztbe-kasul szövődő szálakat, amik aztán a későbbiekben oly fontos szerepet játszanak.
Megéri, mert talán a könyv legerősebb oldala ez, a pompás jellemrajzok tömkelege, és az az illusztratív jelleg, amivel Follett egész társadalmi osztályokat képes lefesteni egy-egy szereplő bemutatásával, hogy aztán ezeket a szereplőket a háború kitörése után újra meg újra összehozza, a lehető legvalószínűtlenebb helyzetekben.

A kötet terjedelméhez, földrajzi kiterjedéséhez és keszekusza cselekményéhez képest nem használ sok szereplőt, így hát ezek állandó összetalálkozása egy idő után mosolyt csal az olvasó arcára.
Van olyan tiszt, aki a harctéren véletlenül mindenkivel összefut az ellenséges hadseregből, akivel a háború előtt találkozott azon az estélyen; a nincstelen munkás természetesen a gyűlölt hercegnővel találkozik, aki megölette az apját; s még a térben és társadalmi hovatartozásban legtávolabb esőket is könnyedén összehozza egy félresikerült liezon kapcsán. Néhol kifejezetten szappanoperisztikus fordulatokkal operál, csak azért, hogy egy térben mozgathassa a szereplőit.
 
Ahhoz képest, hogy mennyi időt szán a háború előtti események, a politikai huzavonák, az arisztokrata világ szemellenzős fényűzése bemutatásának, a háború kitörése után mintha felgyorsulnának az események, hogy aztán újra meg újra lelassuljanak, és aránytalanul sokat időzzünk a lövészárokban az egyik szereplővel, vagy a sztrájkoló munkások közt a másikkal, míg szem elől tévesztjük a többieket mintegy kétszáz oldalra és néhány évre.

Tán a legnagyobb hibája a könyvnek az aránytalansága. Follett egyszerűen nem tud egyensúlyt teremteni, nem érezzük azt, hogy minden szereplő a helyén van, és megkapja a maga súlyát, ide-oda csapong a különböző cselekményszálak közt, és nem köti őket össze, néha kifejezetten erőltetettnek tűnik, hogy egyes szereplőket oda visz, ahova, minden ok nélkül, csak hogy aztán párszáz oldallal később megmagyarázzon vele egy újabb fordulatot.
 
Ráadásul önmagát hitelteleníti el azzal, hogy szinte minden szereplőjének társadalmi felemelkedést, fontos állást, politikai karriert ajándékoz, még a legalulról jövő munkásoknak is. Az egyik az orosz forradalom vezérkarába kerül, a másik a brit parlamentbe, a megesett szobalány munkáspárti aktivista lesz, az Amerikába szakadt csóró szélhámosból meg igazi gengszterromantikába illő fordulatokkal lesz menő üzletember.

S csak hogy teljes legyen az élmény, noha újra meg újra kihangsúlyozódik, hogy a világháborúban hány millióan haltak meg, hőseink közül mindenki viszonylag épen túléli. Tán nem véletlen, hogy a legélőbb karakter az, aki a legnagyobb bukáson megy keresztül a háború után, egész egyszerűen azért, mert bármily kevéssé romantikus és regénybe illő, az a szomorú tény, hogy a valóságban a legtöbben megszívták.
 
Nehéz elhelyezni ezt a könyvet, egyszerre nagyívű családregény, történelmi tabló, társadalomrajz, korkép. Iszonyú nagyot akar markolni, ami nem sikerül maradéktalanul, viszont az eredmény így is nagyon szórakoztató és olvasmányos.
Follett nem egy szikrázóan tehetséges szépíró, de nagyon tisztességes iparos. Abszolút profin ír, minden aránytalansága és cselekménybeli furcsasága ellenére is sodró lendületű, olykor letehetetlen, igazi nagyregényt tett le az asztalra most is. Valahol félúton van a Háború és béke és a Leon Uris - Irwin Shaw - Herman Wouk-féle romantikus történelmi családregények között.
 
A tekintetben viszont maradéktalan, hogy kíváncsivá tett, hogy folytatódik a szereplők sorsa. A történelemből tudjuk, hogy az első világháború vége mily szépen megágyazott a másodiknak, épp ezért tartoznak a könyv legvérfagyasztóbb pillanatai közé, amikor a szereplők arról beszélnek, hogy a gyerekeiknek már nem kell harcolniuk, vagy hogy véget vetettek a nacionalista eszmék hódításának, vagy épp hogy megteremtették a tökéletes proletárdiktatúrát.
Nem mondom, hogy a falat kaparom izgalmamban a folytatásért, de ha megjelenik, biztos hogy elolvasom, hogy alakul a leszármazottak sorsa a második világégés idején.


Kovács Tímea - 2010. december 18.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

A sorozat (Évszázad-trilógia) további darabjai:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!