Főkép

Ezután mondja azt bárki, hogy Agatha Christie nem tartott lépést a korral. Valótlan állítás lenne, hiszen ebben az 1935-ben játszódó krimiben egy utasszállító repülőgépen történik gyilkosság. Ami akkor is jelezi a krimikirálynő nyitottságát, ha egyébiránt a sztori a klasszikus bezárt szoba rejtély újabb verziója. Az eredeti ötlet Az operaház fantomját is jegyző Gaston Leroux nevéhez fűződik, aki A sárga szoba rejtélye című könyvében fogalmazta meg az ilyen esetek ismérveit.
 
Ezúttal a tengeribeteg Poirot orra előtt végeznek az áldozattal, csak sajnos köpcös belgánk figyelmét teljesen lekötötte gyomrának háborgása, így hiába volt jelen, nem látott semmit. Akárcsak a többi utas. Bosszantó. Az meg egyenesen dühítő, hogy a halottkémi szemlén az esküdtek a köztiszteletnek örvendő magánnyomozót gyanúsítják a gyilkosság elkövetésével (ezen a fejleményen persze Japp felügyelő remekül szórakozik). Így aztán hírnevének makulátlanságát megőrzendő, Poirot nekilát az igazság kiderítésének (egyedül, mivel Hastings kapitány és Miss Lemon meg sem említődik a történetben). Gyanúsítottból van bőven, ezért aztán hetekig tart, mire eljutunk a végkifejletig.
 
Természetesen semmi kapkodás, elvégre a szürke agysejteknek idő kell, mire rekonstruálják az eseményeket. Így aztán menet közben még arra is jut ideje, hogy pár szerelmi ügyet rendbe tegyen.Ráadásul nem csupán Angliában zajlik a nyomozás, hanem a franciák is delegálnak egy rendőrt (az áldozat ugyanis francia volt), aki ugyan sokkal nyitottabb Poirot módszerére, mint Japp, de azért időnként kételkedve fogadja az újszerű gondolatmeneteket.
 
Halál a felhők között című könyv meglátásom szerint az életmű jobban sikerült darabjai közé tartozik, mivel viszonylag pergő cselekmény, kívülállók számára is követhető nyomozati gondolkodás, kellemes párbeszédek és jól kitalált gyilkosság jellemzik, no meg kissé beképzelt belgánk miatt időnként még mosolygásra is van ok. Érdekességként megemlítem, hogy Christie ezúttal saját „sérelmét” is beleírta a történetbe. Jean Dupont (az egyik utas) bizonyítandó az angolok hivatás iránti elvakultságát, elmeséli, miként hagyta magára beteg feleségét egy angol régész.

Az eset valóban megtörtént, szenvedő alanya Christie volt, akit férje (Max Mallowan) Athénban hagyott hátra betegen és egyedül. Gondolom ez megfelelő célzás volt számára, hogy máskor ilyet ne tegyen. Elvégre senki sem szeretné minden ballépését milliós példányszámban viszontlátni. A regényt egyébként új fordításban élvezhetjük, korábban Halál a felhők fölött címmel jelent meg másik kiadónál.
 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november