FőképA felszínen olyan, mintha a Borzalmak városa elevenedne meg újfent, jobban mondva az ott leírt, kényelmesen terpeszkedő kisvárosi hangulat ismétlődne ebben a regényben is.
Ha úgy veszem, akkor az első háromszáz oldalon nem történik semmi, csak egy házaspár életét ismerjük meg olyan alapossággal, ami akár King védjegye is lehetne. Ez az, amit a rajongók egy része dicsérve emleget, míg az efféle terjengősséghez nem szokott olvasók unatkozva átlapoznak.

De közben eltelt harminc év, és ez a King már nem az a King, aki a Cujot lekörmölte. A hosszúra nyúló bevezetés csupán lassú felvezetés, érezhetően tartunk valahová, bár ennek mibenlétéről ekkor még legfeljebb halvány segédfogalmunk lehet.

Személy szerint azonban hajlok arra, hogy ez nem unalmas prológ, hanem – szépirodalom. King fogja magát, és alapos jellemábrázolással múlatja az időt.
Természetesen ez még messze van bármely orosz klasszikus szerzőtől, de önmagához képest ez igenis komoly fejlődés. Ahogy egyre mélyebben merülünk Lisey és férje életébe, úgy ismerjük meg egyéniségüket, örömeiket és tragédiájukat.

A feleség monológjait olvasva Paulo Coelhojutott eszembe, aki azt mondta, hogy ne nézzük le más veszteségét / bánatát, mivel nem egyformán kortyolunk a bánat kelyhéből.
Szóval miközben olvastam a majd hétszáz oldalas történetet, egyrészt úgy éreztem, Lisey szenvedése nekem már sok, másrészt viszont teljesen elfogadhatónak találtam, hogy igenis van, aki így éli meg veszteségét.

Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy King számos életrajzi elemet, személyes tapasztalatot csempészet a regénybe. Ez azonban cseppet sem gond, inkább fokozza a hitelességet.

Na persze King megtagadná önmagát, ha nem kerekítene egy redvás kenyérpirítóról vérfagyasztó sztorit. Ezúttal ugyan nem konyhai melegítő okozza a rémületet, de azért ismét elborult ötlettel lepi meg kitartó rajongóit. Ami ráadásul még eredeti is – legalábbis ismereteim szerint.

Mindeközben King teljes mértékben kiéli vonzódását a fura kifejezések, a tájszólás és kiscsoportos szleng (elvégre a házaspár már kiscsoport nemdebár?) iránt. Komoly mennyiségű mondat és szó hangzik el ebben a témában, s egyáltalán nem tartanám meglepőnek, ha közülük pár átkerülne a hétköznapokba is (például a káromkodáshoz használt kimaszott kifejezés, vagy a buzdításként használt KÖMAK).

A mára ikonikus alakká vált Stephen King jelen könyvét elsősorban a rajongóknak, másodsorban a kellő szabadidővel rendelkező olvasóknak, harmadszor pedig azoknak ajánlom, akik valami borzongatóan érdekes, mélységgel bíró regényre vágynak.
Lisey története sokkal jobb, mint a halvány Mobil volt – ki tudja, talán az értett King tartogat még számunkra kellemes meglepetéseket.

Kapcsolódó írások: Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Életrajz:
Stephen King életrajz
 
Magyar Stephen King HQ:
Magyar Stephen King HQ