FőképÚjabb Jacqueline Wilson (született 1945. december 17-én, bár akkor még Jacqueline Aitken volt a neve) könyv. Nem tudom ez a hír mit vált ki gyerekből és szülőből, bennem kíváncsiságot ébreszt, hogy vajon az angol írónő most miként oldja meg soron következő „házi feladatát”?

Persze mindig elhangzik vele kapcsolatban, hogy mennyire kortárs, meg aktuális, meg minden. Na de ugye láttunk már számtalan dicshimnuszt hátsó borítón, amelyeknek köze sem volt a valósághoz.
Oké, Wilson tényleg jó, de mint mindenkinek, neki is lehetnek gyengébb percei, amikor csak ír, aztán ki tudja mi lesz belőle. Szóval kíváncsi voltam, milyenre sikeredett ez az eredetileg 1997-ben íródott regénye.

Röviden: jó. Kicsit bővebben is jó a regény, amiben ezúttal is csonka családról esik szó (komolyan mondom, ha ez így megy tovább, lassan szégyenkezni fogok boldog gyerekkorom és teljes létszámú családom miatt – pedig nem kéne), pontosabban fogalmazva anya és lánya igyekeznek „normális” életet élni a piacgazdaság cseppet sem emberbarát világában.

Jo Enright lányanyaként neveli gyerekét, akinek ugyan Charlotte a hivatalos keresztneve, de mindenki a Charlie becéző formát használja.
A történet kezdetén Jo még boltvezető, de hamarosan áruházi takarító és gyerekfelügyelő lesz a beosztása, miután felszámolják eredeti munkahelyét. Az ezzel együtt járó anyagi gondok nem teszik felhőtlenebbé viszonyát szüleivel, és bizony még jobban meg kell gondolnia, mire költ.

Szerencsére lánya (Charlie) nem egy követelőző fajta, jobban mondva határozottsága nem anyagi igényekben jelentkezik, hanem az önállóság, kettejük élete és a szabad véleményalkotás témakörökben. Talán már ebből is sejthető, bűbájos, cseppet sem szerény, valamint szókimondó emberpalántáról van szó.

A könyvben kettejük életének leszünk tanúi pár hónap erejéig, és biztosak lehetünk benne, Wilson tudja, mit érdemes ebből megmutatnia nekünk. És lőn.
Mire véget ér a regény, minden megváltozik, de úgy, hogy közben változatlan is marad – elsőre ez talán ellentmondásnak látszik, de nem. Ja és szokás szerint szó sincs boldog végkifejletről, annál sokkal valóságosabb a történet.

Még bővebben tárgyalva a könyvet, megemlítem Charlie iskolai dolgozatát, ami arról szól, milyen lehetett a viktoriánus korban élni – és ez is nagyon érdekes, főként ha előtte olvasott már néhány Jane Austen könyvet az ember.

Részlet a regényből