Agatha Christie: Cipruskoporsó

Sorozat: Poirot
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Fordító(k): Zombory Erzsébet
Kategória: krimi / thriller
Eredeti cím: Sad Cypress
Oldalszám: 265
Ára: 1500 Ft




Agatha Christie ezen regénye Nagy-Britanniában először 1940-ben, Magyarországon viszont csak 1981-ben jelent meg (akkor még „Vádol a rózsa!” címmel), és több tekintetben is kicsit kilóg az életmű többi darabja közül.
Először azért, mert – mint oly sok más Agatha Christie regényben – alapját, szerkezeti vázát nem egy angol mondóka, hanem Shakespeare Vízkereszt (vagy amit akartok) című vígjátékának egy részlete adja.
És nem ez az utolsó eset, amikor Christie Shakespeare valamely művében talál kiindulópontot vagy felhasználható elemet valamely regényéhez, hiszen a három évvel később, 1943-ban megjelent Öt kismalacban a „Romeo és Júlia” második felvonásának második jelenetéből vett idézet kapott helyet.

A másik dolog, amiért az Agatha Christie életművet ismerők úgy érezhetik, hogy ez a regény más, mint a többi, mert ritka az, amikor Christie-nek sikerült valami teljesen hétköznapi, ám rettenetesen fájdalmas témát (gyógyíthatatlan betegség, tehetetlenség, fájdalom) ilyen szerves módon beépíteni a cselekménybe. Mi több, a regény egészén végigvonul ez a kissé komor, borongós hangulat.

Emellett a szereplők jellemrajza is sokkal részletesebb, emlékezetesebb, az alakok szinte megragadnak az emberben, és akár évek múlva is képes felidézni egy-egy erőteljesebb jellemvonásukat.
Bár ebben a részben is szerepel a jól ismert kis belga magándetektív, Hercule Poirot, alakját kissé oda nem illőnek érezzük. Talán azért, mert kivételesen nem ő a főszereplő. Vagy ugyanazért, amiért évekkel később maga a szerző is úgy érezte, felesleges volt Poirot szerepeltetése ebben a regényben, mint ahogy az 1946-ban megjelent Hétvégi gyilkosságban is.

Egyébként, akik ismerik Dorothy L. Sayers (Agatha Christie egyik fő riválisának tekintették) 1930-ban megjelent Erős méreg (Strong Poison) című regényét, látszólag erőteljes, ám valójában csupán felszínes hasonlóságot fedezhetnek fel a Cipruskoporsó alapötletét és cselekményével.
Csakhogy amíg Agatha Christie esetében a mérgezéses gyilkossággal megvádolt asszony esete hiteles, drámaisága tökéletes, cselekménye olvasmányos, hangulata egy korabeli detektívregényhez talán túlságosan is komor, komoly, addig Sayers regénye felszínesnek, némileg okoskodónak és unalmasnak hat.

Elinor Carlisle, a Cipruskoporsó gyilkossággal megvádolt főszereplője tökéletes példája annak, hogyan kell olyan karaktert megalkotni, aki bár függetlenül attól, hogy nem követte el a bűnt, amivel vádolják, mégsem érzi magát teljesen ártatlannak, hiszen gondolatban bizony többször is elkövette a gyilkosságot.

Ezért, és azért, mert minden bizonyíték ellene szól, nem védekezik, semmit nem tesz annak érdekében, hogy cáfolja a súlyos vádakat. Ha nem lenne a szerelmes doktor, aki hisz a lány ártatlanságában, bár nem egészen biztos benne, és nem tenne meg mindent annak érdekében, hogy tisztázza, az esküdtek egészen biztosan bűnösnek titulálnák.
Csakhogy a doktor a legjobb embert hívja segítségül, akit ilyenkor lehet. Vagyis színre lép Hercule Poirot, hogy kiderítse az igazságot. Lett légyen az bármi. Akár az egyszeres gyilkosság helyett kettős gyilkosság, akár a teljes ártatlanság.
Hiszen a bizonyítékok még a kis belga detektív szerint is egyértelműek és cáfolhatatlanok. Talán túlságosan is. És éppen ez az, ami szöget üt Poirot fejébe.

Egy gondolat erejéig szeretnék visszatérni arra az állításomra, mely szerint ebben a regényben nem éppen szerencsés Poirot figurájának szerepeltetése. Amennyiben csak a regényt vesszük figyelembe, ezt a kijelentésemet továbbra is fenntartom. Ám ha a David Pirie forgatókönyve alapján, David Moore rendezésében, David Suchet főszereplésével készült filmre gondolok, felül kell vizsgálnom az állításomat.
A filmadaptációban ugyanis David Pirie olyan zseniálisan dolgozta át a történetet, hogy azt nem is tudnánk elképzelni Poirot nélkül, és közben a szokásosnál komolyabb témaválasztás és komorabb hangulat sem tűnik el. Csupán átalakul, szelídül. És ebből adódóan a hangsúly is egy kicsit eltolódik.

Kapcsolódó írások:
Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények

Életrajz

Galgóczi Móni