FőképA portugál Moonspell egyike azon együtteseknek, akik folyamatosan képesek megújulni amellett, hogy önmagukkal, saját stílusukkal sosem kerülnek ellentmondásba. Zenei megoldások terén egyik lemezük sem hasonlítható össze egymással, ám hangulatukban és mondanivalójukban, de még stílusukban is mind egységesek.

A nagy áttörést hozó Irreligious album óta követem pályafutásukat és még egyik lemezükben sem kellett csalódnom, s legújabb korongjukkal sincs ez másképp.

A Night Eternal a legutóbbi lemezekhez hasonlóan alapvetően a durvább, nyersebb zenei világot viszi tovább. A szokásosnál is több hallgatásra van ezúttal szükség, hogy megérthessük nagyságát és felfedezhessük értékeit, de megéri a befektetett energiát.

A nem egyszer szinte black metalba hajló zenéről süt a déli temperamentum és szenvedély, ami rendkívül egyedivé teszi az összképet. A Moonspellre oly jellemző teátrális előadásmód és monumentalitás itt is jellemző, mint minden művükön.

A Night Eternal roppant változatos, mégis egységes képet mutat és mintha némiképp a dalok is összekapcsolódnának, vészjóslóan apokaliptikus témájuknak és atmoszférájuknak köszönhetően.
Zeneileg a Moonspellre jellemző hangulatot adó gótikus black/death metal jellegű irány az uralkodó, de vannak elvontabb, doomosabb, letisztultabb pillanatok is (ilyen például a „Dreamless”) és persze ott az egyértelműen a korong csúcspontjának szánt lírai „Scorpion Flower”, ami egy duett a The Gathering egykori énekesnőjével.

Számomra mégis inkább a címadó dal és leginkább a „Shadow Sun” a legkedvesebbek. Ez utóbbi felépítése nagyszerű, amint a higgadt és visszafogott kezdésből elsöprő erejűvé terebélyesedik. Talán nem túl eredeti és nyilván hatásvadász, mégis elvarázsolt.
De említhetném még a nem kevés színpadiasságot és sötét romantikát sugárzó „First Light”-ot is, ami már himnikus magasságokba emelkedik. Egyszóval minden dal tökéletes a maga módján.

A lemez zeneileg igen letisztult: a korábbi elektronikus színesítésnek még mindig nyoma sincs, a lemez hangzása telt, mély és élő. A gitártémák továbbra is sodróak, vagy sötét tónusúak, a riffek nem túlbonyolítottak, de nagyon is találóak, megszokottak, mégis izgalmasak.

A billentyűs hangszer csak a hangulat fokozására szolgál, nem tolakodik az előtérbe, s persze a legfontosabb, ami nélkül elképzelhetetlen számomra a Moonspell, az az énekes, Fernando sokszínű és különleges orgánuma és drámaian szuggesztív előadásmódja.
Ezen kívül kiemelném még a dobos teljesítményét is, aki nagyon profi módon játszik: nincsenek egyszerű ritmusképletek, alaptémák, minden leütésnek és pörgetésnek egyénisége van, mégsem tűnik öncélú tetszelgésnek.

Aki volt már Moonspell koncerten, az tudja, hogy az élő fellépés még katartikusabb élményt tud nyújtani. Kedvenc portugáljaink decemberben szerencsére idén is ellátogatnak hozzánk, bemutatandó az új remekművet.

Az együttes tagjai:
Fernando Ribeiro - ének
Ricardo Amorim - gitár
Pedro Paixao - billentyűs hangszerek, samplerek, gitár
Miguel Gaspar - dob
Aires Pereira – basszusgitár

Közreműködők:
Anneke van Giersbergen – ének
Niclas Etelävuori - basszusgitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. At Tragic Heights
2. Night Eternal
3. Shadow Sun
4. Scorpion Flower
5. Moon in Mercury
6. Hers is the Twilight
7. Dreamer (Lucifer and Lilith)
8. Spring of Rage
9. First Light

Diszkográfia:
Wolfheart (1995)
Irreligious (1996)
Sin/Pecado (1998)
The Butterfly Effect (1999)
Darkness and Hope (2001)
The Antidote (2003)
Memorial (2006)
The Great Silver Eye - Best of (2007) válogatás
Under Satanae (2007)
Night Eternal (2008)
Alpha Noir / Ómega White (2012)