Főkép Manapság már nem lehet úgy kiadni előadói slágergyűjteményt, vagyis „Greatest Hits” albumot, hogy a válogatásba ne kerülne bele valami új anyag vagy ritkaság. Emellett az efféle vállalkozások többnyire egy korszak lezárultát is jelzik, aminek az oka lehet stílusváltás vagy akár a kiadóval folytatott vita, eligazolás és a szerződésben meghatározott kötelességek teljesítésének kényszere. Mivel JLo esetében ebben a pillanatban egyértelműen nincs szó irányváltásról (pedig a latin vonulat nekem nagyon bejött), kizárólag a második magyarázat elképzelhető, és ugyancsak ezt a benyomást erősíti az immár 43 éves, tehetségét több területen is kamatoztató Puerto Rico-i sztár valószínűleg lezárult pár éves flörtje a Def Jam/Island Records-zal. Mindez azonban a legkisebb mértékben sem befolyásolta a lemezre felkerült anyag egészen magas színvonalát.
 
Az egyik új szám rögtön az albumot nyitó, és annak címét adó (és címében sokat sejtető) „Dance Again”, a „táncolj újra!”. A kifejezetten tempós dal ugyanúgy értelmezhető (szexuális) felhívásként, mint az újrakezdésre vagy a visszatekintésre (a régi dolgok újrajátszására) való utalásként. Benne a kemény elektronika keveredik némi, meglehetősen jól leplezett retró diszkós feelinggel, amihez elsőre is ütős, fülbemászó dallam és hip-hopos amerikaiság párosul: kétségkívül tökéletes indítása a legnagyobb slágerek gyűjteményének, és maga is komoly slágervárományos. És ez nem holmi találgatás, hiszen 2011 egyik legeltaláltabb és legnépszerűbb tánc trackje a szintén Armando „Pitbull” Perez amerikai rapper közreműködésével készült „On the Floor” volt, amely kiemelkedően a legjobb hip-hop/elektropop dal, amit JLo valaha lemezre rögzített; ahogyan ez a válogatás messze legjellegzetesebben Jennifer Lopez-es slágere is.
 
A másik új szám a filmzenének készült „Goin’ In” (Flo Rida közreműködésével), melyből én még inkább egyfajta diszkós nosztalgiát érzek ki néha, erejét mégis JLo sajátos tónusú hangja adja. Igaz a maga nemében rendkívül jól összerakott pop/elektropop dalocskáról van szó, ami valószínűleg más előadásában sem lenne rossz, még ha nem is ütne ekkorát. Amit viszont különösen furcsának tartok, az Flo Rida lényegében önálló betétje, mely közel sem illeszkedik olyan simán és átmenet nélkül a dalba, mint például Lil Wayne felelgetése a rögtön a „Goin’ In”-re következő (és az „On the Floor”-hoz hasonlóan szintén a 2011-es Love?-ról kimásolt) „I’m Into You”-ba, ahol épp ezért a rap-betét a dal jóval szervesebb részének hat – legalábbis számomra, de hát az ízlések nyilvánvalóan különbözőek.
 
Azt, hogy az újabb dalok mennyire észrevétlenül simulnak a régebbi pop/R&B slágerek, például a „Love Don’t Cost A Thing”, az „If You Had My Love”, vagy a jóval későbbi (a 2007-es, félig-meddig bukásnak számító Brave-en hallható, nekem mégis telitalálatnak tűnő) „Do It Well” közé, megint csak egyéni megítélés kérdése. Az mindenesetre kétségtelen, hogy az első albumokról kimásolt kislemezek vagy remixek nélkül nem lenne teljes a válogatás, amely mellékesen semmiképp sem lehet teljes, egyrészt mivel az összes slágerlistás szám eleve csak egy dupla albumra fért volna fel, másrészt pedig azért, mert a latin albumról sem szabad megfeledkeznünk, amiről voltaképp bármelyik és bármennyi dalnak helye lett volna ezen a korongon is. Vagyis nem, mivel jellegükben olyannyira elütnek az elektropopos, hip-hopos, R&B-s szerzeményektől, hogy voltaképp önálló műfajú produkcióknak tekinthetők… mint ahogy valójában azok is.
 
Az album mindenesetre meglehetősen jól megkomponált és teljes portréja Jennifer Lopez egyik arcának, aki a még legerőteljesebben elektronikus dalaiból is kiérezhető karibi/latin zenei elemek, valamint a rap, R&B és pop elegyítésével egyértelműen az ezredforduló és az az utáni évtized egyik legmeghatározóbb és legkiválóbb pop énekesnője. Legfeljebb Madonna és Christina Aguilera munkássága mérhető az övéhez, és ez, azt hiszem, sokat elmond a pop kisebb-nagyobb sztárokkal teli világában betöltött helyéről. És ugyan a fentebb említett okokból nem lehet teljes ez a válogatás, mégis átfogó képet ad JLo zenei pályájáról és dalai jellegének alakulásáról-fejlődéséről is; azaz jól látható, honnan hová jutott el az immár (vagy inkább alig?) több mint egy évtizedes karrier során.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Dance Again (feat. Pitbull)
2. Goin’ In (feat. Flo Rida)
3. I’m Into You (feat. Lil Wayne)
4. On The Floor (feat. Pitbull)
5. Love Don’t Cost A Thing
6. If You Had My Love
7. Waiting For Tonight
8. Get Right (feat. Fabolous)
9. Jenny From The Block (track masters remix feat. Styles P. & Jadakiss)
10. I’m Real (remix feat. Ja Rule)
11. Do It Well
12. Ain’t It Funny (remix feat. Ja Rule & Cadillac Tah)
13. Feelin’ So Good (remix feat. Big Pun & Fat Joe)
 
Diszkográfia:
On The 6 (1999)
J. Lo (2001)
This Is Me… Then (2002)
Rebirth (2005)
Como Ama Una Mujer (2007)
Brave (2007)
Love? (2011)
Dance Again… The Hits (2012) – válogatás