FőképAmi a Ritchie Blackmore’s Rainbow címet viselő album esetében – jóllehet kifejezetten jól sikerült – kísérlet volt még, az a Rising-gal kétségtelenül kiteljesedett. A Blackmore–Dio szerzőpáros hibátlan, maradandóan értékes neo-klasszikus hard rock opust alkotott. Ehhez menesztették az énekes korábbi csapatát, helyükre pedig új tagokat toboroztak.
 
A dobos posztjára az a Cozy Powell került, aki korábban Jeff Beck együttesével szerzett hírnevet, majd 1974-ben a „Dance with the Devil” című önálló kislemeze a slágerlisták 3. helyéig jutott el (és négy esztendővel később a Boney M „Night Flight to Venus”-ának alapjául szolgált).

Az addig ismeretlen, amerikai Tony Carey billentyűs stílusa tökéletesen illeszkedett Blackmore elképzeléseihez, és míg játéka visszacsempészett valamennyit a Deep Purple hangzásából, jelenléte inkább előremutatónak bizonyult.
Végül a kevésbé ismert, skót származású Jimmy Bain megbízhatóan hozta az alapokat, és mint később bebizonyosodott, koncerteken szintén megállta a helyét.
 
A borító pontosan ezeket a kvalitásokat: a kiforrottságot, a határozott irány érzetét és a mögöttes misztikumot érzékelteti.
A neo-klasszikus korszakra immár végig jellemző, középkori kódexek betűtípusait imitáló Rainbow-felirat alapvetően ugyanazt az okkultba hajló titokzatosságot sugallja, amit az első album egyik dalára („Catch the Rainbow”) utaló, tengerből kinyúló kéz, amely megragadja a szivárványt.
 
A „Tarot Woman” szintetizátor-intrója egyike a legemblematikusabb billentyűs album-felvezetéseknek, melyhez a korszakból legfeljebb a Gillan Mr. Universe-ének indítása fogható, és így egyértelmű igazolása annak, mennyire jó választásnak bizonyult Carey beválasztása a bandába.
A szám refrénjében minden eddigi próbálkozásnál egyértelműebbek a klasszikus zenei hatások, aminek következtében a szám úgy képes fülbemászóan dallamos maradni, hogy egy pillanatra sem válik szirupossá.
 
A „Run with the Wolf” tipikus Rainbow-nóta, melyben a makacs, minimális mozgást felmutató verze barokkosan melodikus refrénnel váltakozik, s melyhez hasonlóval gyakran találkozunk még a későbbi albumokon.
A számot mindenekelőtt a sejtelmes, meseszerű szöveg és a remek gitárszóló teszi emlékezetessé, ám ugyanilyen izgalmas az improvizatív, a koncertek hangulatát idéző levezetés.
 
A „Starstruck” lendületes hard rock and roll, amely témáját tekintve jócskán eltér a lemez jelentős hányadát kitevő fantasy-jellegű anyagtól, hiszen egy bálványát megszállottan követő rajongóról szól, kinek megrögzött, vak imádata éppoly félelmetes, mint amennyire a kívülállók szemében hízelgőnek tűnhet.
 
A vinil lemez A-oldalát záró, szintén köznapibb tematikájú „Do You Close Your Exes” lényegében a második szám sémáját követi. A verze keményen, konokul lüktet, míg a refrén meglehetősen változatos melódiáihoz és harmóniáihoz hasonlót legközelebb a Down To Earth nótái között hallhatunk.
 
A „Stargazer” egyértelműen az album meghatározó szerzeménye, amely mollos, keleties jellegével eleve misztikumot sejtet, amihez tökéletesen illeszkedik a zsarnokoskodó varázsló elbukott ambícióját elbeszélő szöveg.
A kompozíció epikus, néhol operai-színpadias jellege, a nagyzenekari hangzás és a klasszikus hangszerek tényleges megszólaltatása miatt a „Stargazer” lényegében a szimfonikus metál előfutárának tekinthető.

A Cozy Powell utánozhatatlan játékát dicsérő dob-intrót követően a hangszerelés egy pillanatra sem nyugszik, egyre újabb és újabb ötletek, harmóniai megoldások gazdagítják, mígnem a hosszan elnyújtott csúcspontban megszólalnak a hegedűk, és ezzel betetőzik a zenei építményt, a magasba lökik a dagadó hullámokat.
 
A „Light in the Black” kifejezetten gyors tempójú rock and roll, amely a Deep Purple koncertjeit általában nyitó „Highway Star” és a „Burn” hagyományait viszi tovább, mind alapkarakterében, mind a kidolgozott billentyű–gitár kettős szólóban, melyben az egyéni improvizációkat félreismerhetetlenül barokkos, leginkább a már említett „Burn” megoldását idéző „tuttik” követik.
 
Noha a Rising az eladások alapján nem a legnépszerűbb Rainbow-album, rocktörténeti szempontból mégis inkább ez nevezhető a legnagyobb mérföldkőnek a banda életében és a stílus (ki)alakulásának szempontjából is, hiszen amellett, hogy a korongra felkerült minden egyes szám kiválónak mondható a maga nemében, ennél egységesebb, koncepciózusabb anyagot egyszer sem sikerült összehoznia Blackmore csapatának.
 
Az együttes tagjai:
Jimmy Bain – basszusgitár
Ritchie Blackmore – gitár
Tony Carey – billentyűs hangszerek
Ronnie James Dio – ének
Cozy Powell – dobok
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Tarot Woman
2. Run With The Wolf
3. Starstruck
4. Do You Close Your Eyes
5. Stargazer
6. Light In The Black
 
Diszkográfia:Ritchie Blackmore’s Rainbow (1975) Rising (1976)

On Stage (1977) – koncert
Long Live Rock’n’Roll (1978)
Down To Earth (1979)
Difficult To Cure (1981)

Straight Between The Eyes (1982)
Bent Out Of Shape (1983)

Finyl Vinyl (1986)
Stranger In Us All (1995)