FőképAhogy egykor a Nirvanát is a kettős dinamika váltogatása jellemezte, az Epica szintén arról felismerhető, hogy két eltérő zenei megközelítést, a durva hörgős-zúzós témákat cserélgetik lágyabb, áradó női énekes motívumokkal.

E kettősség pedig minden eddiginél erőteljesebben érzékelhető a Design Your Universe számaiban, hiszen Ariën van Weesenbeck hörgése és dobolása, valamint az új gitáros, Isaac Delahaye játéka egyértelműen a korábbiaknál sokkal keményebbé teszi az új albumot.
 
Rögtön a szimfonikus-filmzenei karakterű bevezetőt követő „Resign To Surrender” csodásan példázza ezt.
A kórus-nyitány utáni bólogatós-kemény első témát egy extrémbe hajlóan progresszív, kissé deathes motívum váltja, hogy nem sokkal később helyet adjon Simone Simons éteri hangjának, no meg a rögtön beazonosíthatóan epicás melódiának.

A legszebb pillanatokkal mégis az átvezetés szolgál, melyben előbb Simone, majd a zenekar veszi át a prímet, hogy aztán megszólaljon az album első, remekbe szabott gitárszólója.
 
Akinek ennyi nem lenne elég, az „Unleashed”-et hallgatva további bizonyságot nyerhet arról, hogy a zenekar most valóban mindent belead.
A fő „riff” iszonyatosan zúzós témája zaklatott, kemény verzével, valamint széles, érzékelhetően háromnegyedes ritmusban kibomló refrénnel váltakozik. Ám nem maradhat el a már-már védjegynek tekinthető, kórussal teljes filmzenéket idéző betét sem.

Ugyancsak ebben a számban, a refrénnek a lezárás előtti variációjában hallhatjuk először Simone operai énekét.
 
Ha lehet még jobban fokozni az extrém-progresszív hatást, akkor a „Martyr Of The Free Word” ezt teszi.
Az instrumentális téma, akár egy nagysebességű vasút, elsodor, maga alá gyűr, vadságában nagyszerű, míg az énektéma kissé keleties, bizánci-római, és hogy még inkább a középkort idézze az opus, egy gregorián kórusbetét is megszólal még a sodró, virtuóz gitárszóló előtt.
 
A torokénekkel indító, ténylegesen epikus dimenziójú „Kingdom Of Heaven” a ritmikailag is különösen bonyolult progresszív-extrém témák és a bombasztikus-szimfonikus female fronted power metal frigyének újabb gyöngyszeme, a vége felé egy kevés akusztikus alapú merengéssel megtoldva.
Az önmagában is kerek történetet elmesélő dalra végül egy sziporkázó gitárszóló teszi fel a koronát.

Ám talán mégsem ezt mondanám az album legsikerültebb számának, hiszen a sejtelmes „The Price Of Freedom”-mal előtoldott „Burn To A Cinder” a szokásos zúzós-keleties és operai-szimfonikus alterálás mellett az anyag messze leggyönyörűbb énekmotívumává teljesedik ki a refrénben.

A power metal alapok felett Simone hangja ellenállhatatlanul igéz és csábít, akár egy szirén éneke. A briliáns gitárszóló, majd a záró téma tündérdallama csupán kellemes ráadás.

Ezek után már nem is lehet fokozni az élvezeteket, így pár viszonylag visszafogottabban innovatív dal következik, amitől még nem ül le az anyag, sőt, mindössze némi időt kapunk eltűnődni az eddig hallottakon, megemészteni a nagyszerűséget, aminek részesei lehetünk.

A címadó, s egyben az albumot lezáró „Design Your Universe”-t viszont ismét a variációk végtelensége, mindenekelőtt a staccato kórus felett szinte úszó énekdallam teszi különösen érdekessé.

Soha ennyire összetettnek nem hallottam még az Epicát, s noha a Design Your Universe a zenekar bevallása szerint nem koncept-album, így mind szövegtémáit, mind zenei motívumait tekintve abszolút szabad mozgást enged a csapatnak, mindvégig érezhető rajta az átgondoltság és egyfajta nehezebben megfogható egységesség.

A korong akár a nagy, igazi áttörést is meghozhatja végre a csapatnak, annyi azonban egyértelmű, hogy minden, magára valamit adó gyűjtő kollekciójában ott a helye.

Az együttes tagjai:

Simone Simons – ének
Mark Jansen – gitár, hörgés
Isaac Delahaye – gitár
Yves Huts – basszusgitár
Coen Janssen – szintetizátor, zongora
Ariën van Weesenbeek – dobok
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Samandhi
2. Resign To Surrender
3. Unleashed
4. Martyr Of The Free Word
5. Our Destiny
6. Kingdom Of Heaven
7. The Price Of Freedom
8. Burn To A Cinder
9. Tides Of Time
10. Deconstruct
11. Semblance Of Liberty
12. White Waters
13. Design Your Universe
 
Diszkográfia:
The Phantom Agony (2003)
Consign To Oblivion (2005)
The Divine Conspiracy (2007)
The Classical Conspiracy (2009) koncert
Design Your Universe (2009)
Requiem For The Indifferent (2012)