Főkép Itt van ez a jópofa, kimondottan pénztárca-barát CD sorozat, aminek keretében már számos jazz legenda felvétele megjelent.
Ez a mostani válogatás azonban némileg kilóg a sorból, hiszen Paco de Lucia neve hallatán elsőre általában nem a jazz, hanem az andalúz (spanyol) flamenco jut az ember eszébe – amúgy teljesen jogosan.

Pedig a jazz sem áll tőle messze, elvégre jópár albumon játszott együtt neves jazz gitárosokkal, de életművét akkor is mindenki a flamencoval (ami köztudomásúlag három részből - ének, zenei kíséret és tánc - áll) hozza össze.
 
A mostani válogatás nem csak hosszú pályafutását idézi fel (az 1965-1998 közötti időszakból kerültek fel számok a lemezre), hanem bemutatja, miben rejlik Paco de Lucia nagysága.

Kevés, hozzá hasonló gitárzseni létezik, aki ennyire letisztultan, egyszerűen játszik, pusztán a zenére koncentrálva.
Mindhez természetesen komoly technikai tudás párosul, de ennél sokkal fontosabb, hogy ennek a zenének lelke van. Ott érzem benne a perzselő napot, az andalúz embereket, a különféle kultúrák keveredését, a szenvedélyt, a bánatot és persze az élet szeretetét.
 
Paco de Lucia immáron több mint negyven éve lép fel szerte a világon (nálunk is megfordult párszor), de zenéjét mégsem érzem elavultnak, ami nem csak annak köszönhető, hogy rendszeresen jelentkezett új lemezekkel (az utolsó sorlemez 2004-es), hanem mindig képes volt megújítani zenéjét – miközben az mégis ugyanaz maradt.
 
Tudom, ez első olvasatban furán néz ki, de mit tehetek, ha ez az igazság. Elegendő csak meghallgatni egymás után az albumnyitó „Zorongo Gitano” és a záró „Luzia” számokat. Mind hangulatban, mint tempóban eltérnek egymástól – de mégis flamenco mindkettő.
 
Napfény után vágyódók számára különösen ajánlott a lemez hallgatása, mert lebarnulni ugyan nem fognak tőle, de feltöltődni egészen biztosan.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Zorongo Gitano
2. Malaguena
3. Punta Umbria
4. Gitanos Trianeros
5. Llanto A Cadiz
6. Tomo Y Obligo
7. Guajiras De Lucia
8. Panaderos Flamencos
9. El Tempul
10. Taconeo Gitano
11. Plaza De San Juan
12. Entre Dos Aguas
13. Rio Ancho
14. Palenque
15. Solo Quiero Caminar
16. Gloria Al Nino Ricardo
17. Luzia
 
Diszkográfia:
Dos Guitarras Flamencas (1965)
12 Canciones de García Lorca para Guitarra (1965)
Dos Guitarras Flamencas en América Latina (1967)
La Fabulosa Guitarra de Paco de Lucía (1967)
Hispanoamérica (1969)
Fantasía Flamenca de Paco de Lucía (1969)
Recital de Guitarra (1971)
El Duende Flamenco de Paco de Lucía (1972)
Fuente y Caudal (1973)
En Vivo Desde el Teatro Real (1975)
Entre dos aguas (1975) válogatás
Almoraima (1976)
Interpreta a Manuel de Falla (1978)
Castro Marín (1981)
Friday Night in San Francisco (1981)
Sólo Quiero Caminar (1981)
Passion, Grace and Fire (1983)
Live... One Summer Night (1984)
Siroco (1987)
Live recordings (1987)
 Zyryab (1990)
Concierto de Aranjuez (1991)
Live in América (1993)
The Guitar Trio (1996)
Luzia (1998)
Cositas Buenas (2004)
Flamenco Virtuoso (2008)
En Vivo (2012)