FőképOzzy Osbourne lemezei különös, ambivalens érzéseket keltenek bennem. Ha nem is a kezdetektől fogva, a még Black Sabbathos Technical Extasy óta mindenképp furcsa kettősség jellemzi a hozzá fűződő viszonyomat.
Egyszerre gyűlölöm és szeretem, tisztelem és ódzkodom kicsit tőle - valahogy úgy vagyok vele, mint egykor Ady a női nem kiválasztott képviselőivel.

Mindenekelőtt Ozzy hangja osztja meg értelmemet és érzelmi viszonyulásomat. Míg azt senki sem állíthatja, hogy Ozzy hangja képzett, vagy különösebben erőteljes, finom, kifejező, satöbbi lenne, kétségtelen, hogy egyike azon keveseknek, melyeket képtelenség összetéveszteni bárkiével is.

Azt, hogy az immár totyogva fellépő metálnagypapa életvitelét nem tartom példaértékűnek, talán felejtsük is el, ezzel együtt kivételesen inspiráló egyéniség, aki köré mindig a legjobb zenészek gyűltek (elég Randy Rhoads, Jake E. Lee, Tommy Aldridge, vagy éppen Don Airey nevét említeni), és hoztak létre együtt olyan lemezeket, melyeknek a hard rock és a heavy metál történetének legfényesebb lapjain a helye.

Ez a tendencia folytatódik most is, ráadásul Zakk Wylde és Mike Bordin meglehetősen hosszú ideje zenélnek együtt Ozzyval.
És ugyan azt nem mondanám, hogy Zakk Black Label Societyja, vagy annak idején a Faith No More, ahol Bordin dobolt, ne hozna/hozott volna létre maradandó alkotásokat, a valamiképp katalizátorként működő Ozzy mellett olyan dolgokat művelnek, ami egyszerűen utánozhatatlan.

Ehhez persze kell egy olyan minden műfajban jártas dalszerző-producer is, mint a kanadai születésű Kevin Churko, aki Ringo Starrtól a Corrsig, Britney Spearstől Michael Boltonig eléggé széles körből összeválogatott sztárokkal dolgozott már együtt.

A lemezre felkerült számok egyike sem fülbemászó, rögtön megjegyezhető, a gitárriffek viszont iszonyúan dögösek. Az érett Panterától az elborultabban zúzós Faith No More számokig sok minden eszembe jut a témákról.
A sokszor uniszónóban játszott, de mindenképp monolitikus motívumok az instrumentális részeknél érvényesülnek igazán, de hosszabb távon mégsem teljesek Ozzy nélkül.

Mivel az album egységesen, de talán nem kiemelkedően magas színvonalú, egyes számokat nem is tudnék kiemelni.
Kifejezetten tetszenek viszont Zakk rövid, épp ezért valahogy gyorsan mindent megmutatni akaró szólói, és úgy általában az a „beleszarok az egészbe” játékstílus, ahogy a húrokat pengetik Blaskóval, miközben a dobok atompontosan és keményen hozzák az ütemet.

A Black Rain se nem rosszabb, se nem jobb tehát a többi Ozzy produkciónál. Hatalmas energiával feljátszott, megbízhatón zúzós és kemény rock (metál) lemez, nagyjából mint a Motörhead legutóbbi három opusza, és elvileg az első olyan korong, amit Ozzy mindvégig józanon rögzített.
Ha másért nem terveztük volna (ami azért valahol hiba lenne), ezért mindenképp érdemes meghallgatni.

Az együttes tagjai:
Ozzy Osbourne - ének
Zakk Wylde - gitár, billentyűs hangszerek
Mike Bordin - dob, ütőhangszerek
Rob „Blasko” Nicholson - basszusgitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Not Going Away
2. Don’t Wanna Stop
3. Black Rain
4. Lay Your Wolrd On Me
5. The Almighty Dollar
6. 11 Silver
7. Civilize The Universe
8. Here For You
9. Countdown’s Begun
10. Trap Door

Diszkográfia:
Blizzard Of Ozz (1980)
Diary Of A Madman (1981)
Speak Of The Devil (1982) - koncert
Bark At The Moon (1983)
The Ultimate Sin (1986)
Tribute (1987) - koncert
No Rest For The Wicked (1988)
Just Say Ozzy (1990) - koncert
No More Tears (1991)
Live And Loud (1993) - koncert
Ozzmosis (1995)
Down To Earth (2001)
Live At Budokan (2002) - koncert
Black Rain (2007)
Scream (2010)