FőképA zenekar névadója és főnöke egy valódi zenefanatikus: számos szólóprojektjén és zenekarain túl lehet hallani itt-ott vendégszerepléséről, nem beszélve produceri és hangmérnöki munkásságáról, saját stúdiójáról.
Ennek ellenére neve mégsem lett annyira közismert, aminek egyszerű oka van. Egyrészt művészetét nem lehet bekategorizálni a rengeteg zenei hatás és stílusbeli elemek keverése miatt.
Másrészt minden egyes lemezében van valami közös: a kompromisszum teljes hiánya és a mainstream-mel való direkt szembenállás.

Nyilvánvaló zenei zsenijén túl nekem pontosan emiatt szimpatikus: vagyis, hogy abszolút nem ismer korlátokat és semmilyen megfelelni akarás nincs benne.
A kanadai mágust mi sem jellemzi jobban, mint egyik dalának címe: Antiproduct. Igen, maga az antipopularitás, aki tökéletesen megtestesíti a konvenciókkal és szabályokkal való szembenállást.

Mindez leginkább a polgárpukkasztást maximális fokozaton művelő Strapping Young Lad nevű formációban nyilvánul meg minden kétséget kizáróan, de kissé visszafogottabb szólólemezei is erről tanúskodnak.
Utóbbiak a tipikus és azonnal felismerhető stílusjegyeik ellenére amúgy még egymástól is rendre eltérnek némileg stílusban, mind közül is talán a tisztán metalos Accelerated Evolution a leghomogénebb, számomra pedig legkiemelkedőbb lemeze.

A lemezt a dinamikus, agresszíven zakatoló „Depth Charge” nyitja, ami egy kissé talán középszerű szerzemény, ám az alaphangulat megadásához éppen elegendő, ahogy az is rögtön leszűrhető, hogy a lemeznek bivalyerős a soundja: a gitároknak ugyanis a szokásosnál is mintha vaskosabb lenne a hangzása.

A „Storm” már egy elmélkedősebb, lassabb tempójú, de nem kevésbé hangulatos tétel. Tetszik, ahogy a kezdeti, szinte nyugodtan menetelő és szép dallamokkal induló nótából végül egy mindent elsöprő erejű, monumentális metal-mestermű válik.

A „Random Analysis” aztán megint egy könnyedebb, lazább hangulatú, de dögös dal teljesen hétköznapi témákat boncolgató szövegével, ami pontosan ide is illik, mivel a továbbiakban kicsit sötétebb vizekre evezünk.

A csodaszép gitártémával induló „Deadhead” igen fájdalmas atmoszférával rendelkező dal, amiben a komor hangulat remekül ötvöződik a súlyossággal. Devin szívszorító éneke és a túlvilági melódiák teljesen kiszakítják az embert a valóságból.

Már azt hihetnénk, hogy ezt nem lehet überelni, ekkor azonban egy óriási riffel zakatolva beindul a „Suicide”, s ezzel egy még monumentálisabb és fájdalmasabb, ugyanakkor rettentő súlyos opusz, a korong csúcspontja.
A jól eltalált refrén és a kínzó gitárszóló már csak hab a tortán, azonban a dalban fellelhető hangulatot nem lehet szavakkal érzékeltetni. Egyszerre csodálatos, mély és iszonyatosan súlyos.

Devinnek egyébként nagy erőssége az énekhangja, amit a klasszikusnak számító, lágy dalolástól kezdve a durva üvöltözésig kiválóan tud kombinálni az adott dal hangulatától függően.
Ez minden egyes szerzeményében megfigyelhető, de talán itt érvényesül a legdrámaiabban.

Megint egy kis lazítás következik a könnyed „Traveller” képében, ami az előzménykehez képest vidám, felhőtlen, kellemesen slágeres, de húzós dal, ami kicsit visszarántja az embert a mélyvízből.

Az „Away” aztán megint egy mestermű, ami Devin gitártudásának egyértelmű bizonyítéka, első hallásra akár improvizációnak is tűnhet. Az egész dal egy végtelen gitárszólamra épül, ami folyamatosan változik és bár kevésbé sötét, teljesen elvarázsolja és magába szippantja a hallgatót.
A kellemesen megnyugtató, lassú alaptempóra a mester gyönyörű dallamokat és hatalmas gitárszólókat hoz, amik már majdnem öncélú villogásnak hatnak.

A kissé fáradtan döcögő „Sunday Afternoon” megint szinte pihentető hatással van az emberre. A kis kozmikus utazás után ez teljesen alkalmas arra, hogy megint visszahozza az embert a valóságba.
Persze Devin megint óriásit énekel több hangszínen, ahogy a dal kívánja és természetesen egy hangulatos szólót is elhelyezett a dalban.

A záró „Slow me Down” egy kifejezetten vidám és pozitív hangvételű dal, ami remekül illik a lemez végére, mert az olykor az ember lelkét marcangoló utazásról végül könnyed búcsúval távozhatunk.

Lehet extrém metalnak, vagy progresszívnek nevezni, az Accelerated Evolution összességében kiváló metal lemez, ami kategóriák felett áll, ugyanakkor valódi érzéseket közvetít.
Devin talán legőszintébb és legemberibb alkotása, ami méltán nyerhetné el az örök klasszikus címet, mert időtálló mestermű.

A Ziltoidról szóló sci-fi-konceptlemezzel 2007-ben Devin búcsút vett a nyilvánosságtól, hogy (remélhetőleg) rövid időre visszavonuljon és feltöltődjön, élvezze munkája gyümölcsét és produceri munkájára koncentrálhasson. Azért remélem, hallunk még felőle!

Az együttes tagjai:
Devin Townsend – gitár, ének, programozás
Ryan Vanpoederooyen – dobok
Mike Young – basszusgitár
Brian Waddell – gitár
Dave Young – billentyűk

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Depth Charge
2. Storm
3. Random Analysis
4. Deadhead
5. Suicide
6. Traveller
7. Away
8. Sunday Afternoon
9. Slow Me Down

Diszkográfia:
Devin Townsend / The Devin Townsend Band:
Ocean Machine: Biomech (1997)
Infinity (1998)
Physicist (2000)
Terria (2001)
Accelerated Evolution (2003)
Devlab (2004)
Synchestra (2006)
The Hummer (2006)
Ziltoid the Omniscient (2007)
Ki (2009)
Addicted (2009)

Strapping Young Lad:
Heavy as a Really Heavy Thing (1995)
City (1997)
No Sleep Til Bedtime (1998)
Strapping Young Lad (2003)
Alien (2005)
The New Black (2006)
Strapping Young Lad: 1994-2006 Chaos Years (2008) válogatás