Főkép
A kanadai mágus hosszú  (ön)kényszerpihenője után tavaly azzal a tervvel tért vissza, hogy rövid időn belül megjelentet egy szerves egységet alkotó, ám négy különböző zenei stílust képviselő album-sorozatot.
A valóban különlegesen egyedi zenei élményt nyújtó akusztikus-metalos Ki után nem sokkal menetrendszerűen meg is érkezett a sorozat második darabja, az Addicted.

Az eredmény pedig természetesen most is meglepő, és bár kevésbé eredeti, mint a Ki, egyetlen korábbi Devin Townsend lemezzel sem lehet összehasonlítani.

Az Addicted tíz rövid, egyszerű és könnyen befogadható dalt tartalmaz. Devin bonyolult progresszív zenei megoldásai rendkívül leegyszerűsödtek, s bár a vastag, súlyos torzítás újra visszatért a gitárhangzásba, a metalkodás ellenére az album dalai már-már populáris slágereknek hatnak.

Ezt tovább erősíti, hogy szinte minden darabban jelen van Anneke van Giersbergen énekesnő is, akinek hangja és sajátos dallamai amellett, hogy még inkább szelídítenek a dalokon, remek kontrasztot adnak a mester agresszív és erőteljes vokalizálásához.

Az itt hallható produkciója egyébként egyáltalán nem nevezhető tipikusnak: a számokhoz hasonlóan így ő sem énekli túl a dalokat, nem hajlítgat és nem játszik annyit a hangjával, mint szokott.
Mellesleg a hatás kedvéért azért Devin is visszavett kicsit helyenként az ordibálásból, amúgy meg továbbra is hozza a rá jellemzően őrült, vagy az érzékenyen dalolászó átszellemült karaktert.
Emellett sajnos a gitárszólókat is teljesen kiölte a muzsikából, holott ehhez igazán ért.

Szerencsére azonban a dalíráshoz sem kevésbé, és ezt itt meg is mutatja. Az itt hallható  popmetal szerzemények egyszerűen csak szórakoztatni akarnak, ezen céljuknak pedig tökéletesen megfelelnek.

A lemezt nyitó két tétel a legdurvább, ezek elsőre belassított Strapping Young Lad zúzdáknak is tűnhetnek, kellően agresszívek, de azért van bennük némi játékosság, ami az ezt követő számokra már hatványozottabban érvényes.

A „Bend it Like Bender!” már eleve furcsán indul, az egyértelműen popos, lendületes ritmusnál már gyanút fog az ember, majd Anneke hoz egy hozzá képest is szimpla, de hihetetlenül slágeres és vidám refrént, amit aztán az ember nem is tud kiverni a fejéből.

A „Supercrush!” már egy cseppet elvontabb, amolyan hidegrázós és ünnepélyes hangulatú dal, amiben a két énekes egymásnak felelgetve énekel, és amiben ugyan jóval visszafogottabban, de megjelenik a Devinre jellemző zenei kavalkád.

A folytatásban Devin újraértelmezi saját korábbi szerzeményét: a Ziltoid, the Omniscientről kimásolt „Hyperdrive!” Anneke előadásában az eredetihez képest kicsit másképp hangzik, de valami zseniális, ez a lemez csúcspontja.
A címnek megfelelően lendületesen és felszabadultan száguldozó dal igazi mestermű, Anneke hangjával pedig egyszerűen hibátlan sláger.

A vidáman pörgős és riffelős „Resolve!” szintén ezt a vonalat viszi tovább, és ezt is egy óriási fogós refrén teszi feledhetetlenné.

Az „In-Ah!” egy lazább, nyugisabb tétel, ami a refrénben hallható „iázás” nélkül akár komolynak is hathatna.

A „The Way Home!” az előzőekhez képest kicsivel jellegtelenebb dal, az ezt követő, lassabban zúzó „Numbered!” azonban egy folyamatosan változó és a végére szépen kiteljesedő szerzemény, amiben Anneke mellett itt inkább Devin mutatja meg változatos énekstílusát.

A lemezt záró, közel tízperces „Awake!!” mintegy összefoglalója is lehetne az egész korongnak: a korábban hallott zenei megoldásokhoz hűen a zenészek lubickolnak saját szerepeikben, s jól elnyújtják a befejezést.

Mindenképpen figyelemre méltó alkotás az Addicted, hiszen ez a két zenész nem éppen a rá  jellemző arcát mutatja meg rajta. Ajánlott így azoknak is, akiknek Devin Townsend eddigi művei nehezen befogadhatónak, bonyolultnak, vagy túlzottan elvontnak bizonyultak és/vagy a holland énekesnő dalait találták eddig túl mélabúsnak, elvontnak, vagy szentimentálisnak.

Az együttes tagjai:
Devin Townsend – ének, gitár, billentyűk
Ryan Van Poederooyen –  dobok
Brian Waddell – basszusgitár
Mark Cimino – gitár
Anneke van Giersbergen –  ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Addicted!
2. Universe in a Ball!
3. Bend It Like Bender!
4. Supercrush!
5. Hyperdrive!
6. Resolve!
7. Ih-Ah!
8. The Way Home!
9. Numbered!
10. Awake!!

Diszkográfia:
Devin Townsend / The Devin Townsend Band / The Devin Townsend Project:
Ocean Machine: Biomech (1997)
Infinity (1998)
Physicist (2000)
Terria (2001)
Accelerated Evolution (2003)
Devlab (2004)
Synchestra (2006)
The Hummer (2006)
Ziltoid the Omniscient (2007)
Ki (2009)
Addicted (2009)

Strapping Young Lad:
Heavy as a Really Heavy Thing (1995)
City (1997)
No Sleep Til Bedtime (1998)
Strapping Young Lad (2003)
Alien (2005)
The New Black (2006)
Strapping Young Lad: 1994-2006 Chaos Years (2008) válogatás