FőképAmikor 1985-ben a Capitol lemezcég újraindította a Blue Note albumainak kiadását, nagy koncertet szerveztek New Yorkban.
A lemezcég „feltámasztása” alkalmából több, évtizedekig polcon heverő albumot adtak ki, ezek egyike volt Mobley 1961-ben felvett Another Workout című lemeze.
Az akkor már súlyosan beteg szaxofonos meghajolt a színpadon, a tömeg pedig ovációban tört ki. Felállva ünnepelték Mobleyt, aki akkor kezdte el megkapni azt a figyelmet és elismerést, ami 30 éve kijárt neki, amiért megdolgozott, amit megérdemelt.

Ugyanekkora ünnep volt az Another Workout megjelenése is. A ’60-as években hétköznapi gyakorlat volt, hogy egy session alatt a kelleténél több nótát is felvettek, abban a reményben, hogy ha a tervezett album sikeres lesz, akkor lehet nyomni a következőt.
Vagy csak annyi történt, hogy a zenészek játszottak, a szalagok forogtak, és az akkori technika korlátai miatt bizonyos hosszúságú lemezeket lehetett nyomni, így a felvételek dobozban maradtak, ami ezzel a lemezzel is történt.

A felállás ugyanaz, mint a Workouton, egy kivétellel: Grant Green ezen nem játszik. A különbség nagyjából ennyiben ki is merül, mert itt nem másodrendű és rangú anyagról van szó, hanem az ereje legteljében lévő szaxofonos egyik legkiválóbb albumáról.
Mobley a lemezt követően csatlakozott Miles Davishez, ami alaposan megváltoztatta a soundját.

Mint az Another Workout kiválóan példázza, Mobley addig igen szépen, lekerekítve, kissé visszafogottan, ugyanakkor mégis nagyon férfiasan játszott.
Amikor 1962-ben visszatért a Blue Note-hoz, sokkal karakteresebben fogalmazott, nagyobb ritmikai (nem dinamikai) érzékenységgel fújt, keményebb lett. Éppen ezért fontos dokumentum ez a lemez.

A szaxofonos egyike azon keveseknek, akik nem látványosan szólóznak, improvizálnak, hanem visszafogottan, okosan és mérhetetlenül intelligensen. Ha egy kicsit is meg akarunk érteni valamit a kor zenei szellemiségéből, az alapokból, amikre modern korunk jazze is épül, akkor ennél a lemeznél érdemes kezdeni.

Nem fogom az egekbe magasztalni a fiatalon elhunyt zongorista Wynton Kelly nagyszerűségét, Paul Chambers bőgőzését és Philly Joe Jones dobolását. Náluk remekebb rtimusszekció ritkán volt a jazz történetében. Teret adnak Mobleynak, egyszerre nyújtanak ritmikai bázist és kreatív inspirációt, amivel Mobley oly szépen él.

A lemezt nyitó pörgősebb „Out of Joe’s Bag” megadja az alaphangot. Mobley erős, erőteljes, nagyszerűen intonál, úgy érzi a többieket – különös Philly Joe Jonest –, hogy öröm hallgatni. A nóta mintegy lezárása a klasszikus hard bop korszaknak, hogy aztán a fiatal titánok és persze Mobley meg a többi nagy öreg átgyúrják.
Nincs itt semmi firnyákosság, nyoma sincs a soulnak, a funknak, a free-nek, az avantgarde-nak. Tiszta, világos hard bop.

A lemez egyik gyöngyszeme azonban a „Hank’s Other Soul” című szerzemény, ami lassabb, bluesos alapra épül, és Mobley a főtéma után rögtön belecsap az improvizációba. Persze, technikaliag tökéletes, de az igazi érdekesség a szóló dinamikája, gondolati íve, valamint Jones, Chambers és Kelly fantasztikus összjátéka.
A szaxofonos istenien játszik a szünetekkel, a tempója elképesztő, és eközben olyan harmóniákat hoz létre, épít bele, amiknek nem lehet ellenállni.

Sajnos manapság főleg az elborult jazz-zenészeknek és a még elborultabb rockgitárosoknak köszönhetően a szólóról mindenki terjedelmes ömlengésekre, a technika csillogtatására gondol. Nem, a szóló az, amit Mobley ebben a nótában is megmutat.

Egy ötlet végigvitele, menet közbeni kitalálása, merész váltások alkalmazása – mindez egy adott kereten belül. Mobley nemcsak azt tudja, hogy a következő hang mi lesz, hanem jóval előrébb jár.
Tudja, honnét indul, tudja, hova akar menni, az eljutás meg nem esetleges, hanem egyszerre spontán és keretekhez ragaszkodó. Játéka fluid, de nem szétfolyós, hihetetlenül technikás, de nem kérkedő.
Arról meg nem is beszélek, hogy azért zeneszerzőként is komolyan kell foglalkozni vele, mert ezek harmóniagazdag, kiválóan átgondolt, megírt és hangszerelt nóták.

A lemezen az igazi, saját magát adó Mobley fúj, akin még nem ment át sem a betegség, sem Miles Davis forradalmi látásmódja. Káprázatos érzékenységgel játszik, lendületes határozottsággal, a tőle megszokott intelligenciával.
Aki hallani akarja az egyik legjobb tenorszaxofonost, aki valaha hangszert vett a kezébe, jobb helyen nem is kezdhetné.

Közreműködik:
Hank Mobley – tenorszaxofon
Wynton Kelly – zongora
Paul Chambers – bőgő
Philly Joe Jones – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Out of Joe’s Bag
2. I Should Care
3. Gettin’ and Jettin’
4. Hank’s Other Soul
5. Hello Young Lovers

Diszkográfia:
Hank Mobley Quartet (1955)
The Jazz Message of Hank Mobley, Vol.1 (1956)
Hard Bop (1956)
Messages (1956)
52nd Street Theme (1956)
Mobley`s Message (1956)
The Jazz Message of Hank Mobley, Vol. 2 (1956)
Mobley`s Second Message (1956)
Tenor Conclave (1956)
Hank Mobley Sextet (1956)
Hank Mobley and His All Stars (1957)
Hank Mobley Quintet (1957)
Hank (1957)
Hank Mobley (1957)
Curtain Call (1957)
Poppin` (1957)
Peckin` Time (1958)
Soul Station (1960)
Roll Call (1960)
Another Workout (1961)
Workout (1961)
No Room for Squares (1963)
Straight No Filter (1963)
The Turnaround! (1965)
Dippin` (1965)
A Caddy for Daddy (1965)
A Slice of the Top (1966)
Third Season (1967)
Far Away Lands (1967)
Hi Voltage (1967)
Reach Out (1968)
The Flip (1969)
Thinking of Home (1970)
Caddy for Candy (2004)