FőképA sorozat negyedik kötetében végre bekövetkezik az, amire a főszereplő Garionnal együtt már várunk egy ideje: a kiválasztottak kicsiny csapata visszaszerzi a Gömböt és hazaviszi Rivába, ahonnan korábban a gonoszok ellopták. Más, lustább szerzőknél ez lenne a dicső befejezés, és mindenki mehetne dolgára, ám Eddings ezzel még nem ért mesélnivalója végére.

Rivába érve Belgarath és Polgara némi színpadias körítéssel nyíltan színre lépnek, és közlik az ámuló jelenlévőkkel, hogy a trón jogos örököse, akire már évszázadok óta várnak, közöttük tartózkodik (Tolkien után szabadon).
Az előkerült uralkodó pedig nem más – mint Garion. Persze ahogy ez ilyenkor lenni szokott, ezen a tényen az érintett lepődik meg legjobban, ami érthető is, hiszen tizenhat évesen, mindenféle előképzettség nélkül, cseppet sem érzi felkészültnek magát erre a posztra, nem beszélve tulajdonképpeni feladatáról, ami nem más, mint a gonosz isten (Torak) elleni harc vezetése.
Hiszen még saját varázslóságával is nehezen barátkozott meg, és most hirtelen mások életéről, sorsáról kell döntenie.

Ce’Nedra hercegnő is alaposan meglepődik ezen a fordulaton, és miközben a lehetséges következményeket latolgatja, saját érzéseit is kénytelen bevallani önmagának. Ezen döbben meg a legjobban, elvégre még sosem volt szerelmes.
Érzelmei tisztázása azért is sürgős feladat, mivel a tizenhatodik születésnapján kénytelen megkérdezni a királyt házassági terveiről, és ha az érdemesnek tartja őt, akkor bizony nem térhet ki a férjhezmenés elől. Márpedig abban mindenki egyetért, hogy Garion fülig szerelmes belé.

Ha mindez nem lenne elég a cselekmény mozgalmassága érdekében, akkor még ott van az a homályos utalásoktól hemzsegő prófécia, aminek beteljesítése a varázslópáros (Belgarath és Polgara) életcélja. Az eltelt évszázadok alatt számtalanszor kielemezték már a kusza szöveget, de még most, az utolsó összecsapás előtt is vannak részek, amelyet eltérően értelmeznek (ha egyáltalán sikerül kihámozni a sorok értelmét).

Erre a kötetre is teljes mértékben érvényesek a korábbi megállapítások, mely szerint kellemes fantasy, amelyben élvezetesen keveredik egymással a humor és az akció (a nevetés azért szolidabb, mint az Elenium trilógiában), miközben lépésről-lépésre haladunk a végkifejlet felé.
Ezúttal talán több a csúcspont, amikor akarva-akaratlanul átérezhetjük az ifjú pár megdicsőülését (amit aztán követnek a hétköznapok).

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Elenium trilógia:
A zafír rózsa
A rubin lovag
A gyémánt trón

Belgariad ciklus
A prófécia gyermeke
A mágia királynője
A varázsló játszmája
A Nyugat Hadura
A mágusok végjátéka

Életrajz:David Eddings életrajz