Főkép(az ötödik felvonás folytatása)

Nemtőkirály
Vissza, vissza, vissza;
A föld nem nekünk való,
Durva, zordon és csaló.
Elszállanak.

Mirígy
Mit csinált itt e kölyökhad?
Azt tudom, hogy rárivaszték,
S játszadozni elfelejt.
S most, aranyfa, jőj velem,
Ifjuságnak drága fája,
Tán lehull a kor homálya,
Almádat ha ízlelem.
Asszonyod már nem keres,
Mert búvában epedezve
Nincs e tájhoz többé kedve;
Megcsalám, és odavesz. -
Áslak, áslak, addig áslak
Körmeimmel, míg kivájlak.
Vájni kezd a fa tövében. A manók háromfelől jőnek.

Kurrah
Mit találok, mely szerencse!

Berreh
Mely öröm, hogy összejöttünk.

Duzzog
Szent a béke már közöttünk.

Berreh
Merre jártunk?

Kurrah
A hegyen túl.

Duzzog
Én a völgyeken mulattam.
Há te, bátya?

Berreh
Tengeren túl!
Elszakadt a bocskorom.

Kurrah
Egy boszorkányt hátba vágtam,
Elszakadt az ostorom.

Duzzog
Fergeteg jött, a palástot
összetépte hátamon.

Berreh
Mit csináljunk, mit miveljünk?
Zúg az éhség ölyve bennünk.

Kurrah
Szép mulatság a zene,
Ím, egy régi cimbalom.

Berreh
Én egy rozzant hegedűnek
Régi fáját hordozom.

Duzzog
Három a szám! hangotokhoz
Bodzasípomat fuvom.

Kurrah
Csendesen! mit látok ott?

Berreh
Mely dicső ág a kopáron!

Kurrah
Halljátok tanácsomat,
Készen vár ránk a szerencse,
Csak kezet kell nyujtanunk.

Berreh, Duzzog
Halljuk, halljuk.

Kurrah
A fa ott
Egy tündérnek égi fája,
S aki azt körmével vájja,
Az Mirígy, a vén gonosz.
Rajta menjünk, megkötözzük,
Hárskötéllel összefűzzük,
Hársfa lyukba cövekeljük;
Míg világ lesz a világ,
Onnan el nem szabadúl,
A tündér ezt látni fogja;
S végtelen jutalmat ád.

Berreh, Duzzog
Úgy van, úgy van, s úgy legyen,
Itt teremjünk hirtelen. El.

Mirígy
Ág, ki hitvány görbe ág vagy,
Hol pokolban ágaznál el,
Hogy gyöködhöz nem jutok?
Vagy kivánod, ezt a földet
Hogy keresztűl vájjam érted!
Megteszem!
A manók rajta mennek.

Kurrah
Ha meglehetne!
Most mozogj, ha tudsz, zsivány.
Tünde és Ilma távolról látszanak.

Mirígy
Hah! kiket lát itt szemem,
Átkozottak, összetéplek.

Berreh
Nem lehet!

Mirígy
Megvakítlak.

Duzzog
Nem lehet.

Mirígy
Bocsássatok,
Vagy hernyóvá változtatlak,
S pille lesz belőletek.
A manók kacagnak.
Hah, hogy úgy van! nem lehet.
Kérni kell tán, és igérni,
És igértet meg nem adni. -
Oldjatok meg, gyermekim.

Kurrah
Mondd fiadnak a vizekben,
Aki békát fojtogat.

Mirígy
Maszlagot nyelétek-e,
Hogy reám dühűltetek?

Berreh
Tán nem ösmerünk, zsivány?

Duzzog
Jersze, száradj meg a fán.

Mirígy
Mely bohóság tőletek?
E fa, látjátok, magában
Áll előttünk, elhagyatva;
Mert szerelmes ültetőjét
Megcsalám, és nem jön érte,
Átokkal néz e vidékre.
S mind e kincs nekünk marad.
Én tevém; de osztozunk,
Oldjatok meg, oldjatok meg,
És felezve osztozunk.

Kurrah
Új csalással súlyosodtál,
Hogy lepottyanj, mint a vackor,
S végezd undok létedet.
Jer, kövess, nincs irgalom:
Hársfa lyukban fogsz hüselni,
Zárva, fogva mindörökre,
S élni, míg rosz lelked élhet;
Jer, ne szólj, mert mindhiába!
Egyszer szólj csak éltedben,
Ezredévi rejtekedben,
Akkor is azt: jaj nekem!
A manók hurcolják Mirígyet.

Mirígy
Éj legyen napfényetek,
Méreg minden étketek;
Mérges harmat hintse meg,
És utálat főzze meg.

Berreh
Hadd beszéljen, míg beszélhet.

Duzzog
Hársfa lyukban majd regélhet.

Mirígy
Nyomorogjon lelketek,
Béna koldus testetek,
Mint a rosz szekér legyen;
Fájjon ülve, fájjon állva,
Csikorogjon ébren, alva,
És ijesszen álmotokból.
Legvidámabb múlatástok
Fogcsikorgatás legyen.

Kurrah
Jól van, jól, öreg; de menjünk;
Vagy szorítsak torkodon?

Mirígy
Jaj nekem!

Kurrah
Hah, csakhogy jajgatsz!
Jőj sietve, és ne nyögj. El.
Tünde és Ilma, kik eddig rejtekben állottak, előjőnek.

Tünde
Mit kell végre hallanom!
E gonosznak áldozatja
Voltanak hát üdveim?
Most gyanítom csalait,
S borzadozva nézek vissza,
Mint ki örvényt lát nyomában,
Melyen átkelt, szembehúnyva.
Csongor, ah! gyanúm megölt
Egy lakót, a bizodalmat
E kebelben, mely hived;
Most az újra éledez,
S éledése több öröm,
Mint birása volt előbb.
S Éj, ki nem nagy bűnömért
Fényházamból számkivettél,
S kis gyönyört és kéjt igértél,
Add meg őket, s nem sohajtok
Fogyhatatlan évekért.
A manók visszajőnek, s Tünde előtt térdre borúlnak.
Keljetek fel, barna szolgák.
Mindent láttam, és tudok.
Keljetek fel, már ezentúl
Udvaromnak népei,
Gazdagon jutalmaimmal,
Bőven, fényben fogtok élni.

Kurrah
Hála érte, hála s áldás!

Berreh
Mit parancsolsz, hogy tegyünk?

Duzzog
Mit kivánsz, hogy ne tegyünk?

Tünde
E vidéken rejtekezve
Vizsga lesben álljatok,
És ha kit látandatok
A fatőben megpihenni,
Tartsátok meg itt kötözve,
S jőjetek hírt mondani. El.

Kurrah
Teljesítve lesz parancsod. Ilmához.
S lányasszonyka meg sem állna?
Vagy nem ösmer, úgyebár?

Ilma
Hát ki ösmer téged, undok?

Kurrah
Aki egykor fenn a kertben
Balga néven nevezett,
S csókjával megenyvezett.

Ilma
Hát te volnál? meglehet.
Ösmerem lépésedet.

Kurrah
És ha kérdenem szabad,
Mily neműnek ösmered?

Ilma
Sánta voltál, most bicegsz.

Kurrah
Kedves! - oh, hadd illetem meg
Szép ruhája fodrait.

Ilma
Majd letépem, fúlj meg rajtok. El.

Duzzog
Vajjon! lássa bár az ember,
A hernyóból pille lett.

Berreh
Ráröpült a csipkefára,
S pillangóra elveszett.

Kurrah
Mit csevegtek? kémekedve
Jertek, álljunk leshelyünkre:
A jutalmak napja vár. El.

Csongor
jő.
Meddig égsz még e kebelben,
Mint szorúlt tűz a hegyekben,
Oh, beteg szív régi búja?
Legrettentőbb háborúd
E kebelt még meddig dúlja?
A kivánság elhagyott,
Mely, mint rózsaajku méh,
Űlt gyönyörnek kútfejénél;
Mely keservim éjjelébe
Szebb jövőnek küldte fényét,
A reménység elhagyott;
Csak te vagy hű, csak te vagy társ,
Szűnhetetlen gyötrelem;
Tél a szívnek, tél az észnek,
Kétségb`ejtő szerelem,
Csak te nem hagysz, s mint sötét por,
Mint felhő a vész elől,
Hasztalan fut szűm előled.
A manók leseikből kirohannak, s megragadják.

Duzzog
Aki lelked van! megállj.

Berreh
Meg ne moccanj.

Csongor
Hol vagyok?
Mely szilaj hang zúg fülembe?
Oh, ebek, hát véretekkel
Fessem a mezőt? el innen,
Vagy vasat nyel, aki bánt.

Kurrah
Ember, add meg magadat.
Éhen vesztél volna úgyis,
Most majd fellógasztalak.
Megkötözik.

Berreh
Felmagasztalunk, ne búsúlj.

Duzzog
Ej! tudom, hogy majd lejőnél,
Ha szemedbe pillant a dél.

Kurrah
Nem, nem! jobb ott a magasban,
Szellő hűti talpait.

Berreh
Varju száll a homlokára.

Duzzog
Kár! kár! kár! szemét kivájja.
Jó éjszakát.

Berreh
Jó éjszakát.

Kurrah
Nemsokára látjuk egymást.
A manók el.

Csongor
Csongor! erre kell-e jutnod,
Hogy szerencséd alkonyán,
Pór kezek kötözzenek meg,
És gunyolják sorsodat?
Hát vitézlő karjaidnak
Hol maradt el pártfogása?
Félni nem tudó szivednek
Győzhetetlen bátorsága,
Hol maradt az áruló el,
Pór kezektől hogy ne vessz el?
Haj, nem ők! a fájdalom,
A kegyetlen ölyv, s a bánat
Győztek engem, s kötve tartják
Rég kifáradt lelkemet.
Hogy romoljak el, mi szükség
Ellenimnek összegyűlni?
Ellensége én magamnak
Többet ártok, mint ölőim,
Többet, mint a várt halál.
Zene távolról.
Hah! mi ez? mely hangzatok,
Mely varázsos zengemény?
Mért kelnek ki sírjaikból
A kivánat és remény?
Mért boronganak szememben
Boldog álom képei,
S mintha lelkem újra élne,
A szerelmnek és örömnek
Várja vendég népeit.
Engedek már, engedek,
A megrendűlt idegeknek
Nyúgalom kell s enyhület.
Fájdalom! jó éjszakát,
Csongor búcsút mond örökre,
S kedvesének szép szeméről
És gyönyörről álmodik.
Lefekszik a fa tövébe s elszúnyad. Tünde s a manók jőnek.

Kurrah
Nézd, kegyelmes asszonyom,
Híveid mit cselekedtünk,
Egy zsiványt itt megkötöttünk.

Tünde
Ő az, ő az - oh, örök sors,
Mely örömdíjt nevelél föl
Annyi búnak kínain! A manókhoz.
Oldjátok meg őt vigyázva,
S őrhelyére mindenik
Álljon el, mig híva nem lesz.
A manók feloldják Csongort, s elmennek.
Oh, kit e szív dobbanása
Megjövendőlt vágyaimnak,
Csongor, itt vagy, karjaimtól
Többé el nem távozandó.
Megkötöttek, Csongor; ah, nem
Ily kötélre vagy te méltó.
Lelkeinket oldhatatlan
És szelídebb lánc köti.
Mégis e virágfüzért,
A vadonnak koszorúját,
Vedd s viseld, mig visszatérek,
És nyugodjál; még nem illik
Megzavarnom álmodat.
Több gyönyörrel várom én azt
Földerítni; még nyugodjál,
S álmodd boldogságomat.
Indúl. Balga Ilmát hurcolva jő.

Balga
Hát hitetlen álnok asszony,
Igy kell futnod a világon,
Mintha férjed már nem élne?
Hányszor éhezém miattad,
Hány ezerszer szomjuhoztam,
Korhely, hitszegő teremtmény!
És te - ördög tudja jobban -
Addig merre sátoroztál,
Hol nevettél, hol mulattál?
Özvegyasszony képeiben
Így kell csalnod a világot?
Állj meg, s valld ki bűnödet,
Vagy tudom, hogy addig ütlek,
Mig gombóccá változol.

Tünde
Mely időtlen szóvitály ez?

Ilma
Ah! segíts meg; a kegyetlen
Balga megjött, és veréssel,
S szidalommal üdvözöl.

Tünde
Balgához
Vakmerő! bocsásd el őt.

Balga
elbocsátja Ilmát.
Ím, kegyelmes asszonyom -

Tünde
És te, Ilma, mit határzál?
Válassz közte és közöttem,
Mondd el: mégy-e, vagy maradsz?

Ilma
szünet után.
Jobb szeretném mind a kettőt:
Menni is, maradni is.

Tünde
Úgy legyen hát. Most vonúlj el,
Légy hatalmas férjeden,
S büntetésűl addig hízlald,
Míg mozogni s enni tud.

Balga
Ah! kegyelmes asszonyom,
Csókolom kis lábaidnak
Legparányibb ujjait.

Tünde
Sok szerencsét! - Ilma, tedd, hogy
Boldogságom ünnepén
Senki itt ne háborítson. El.

Ilma
Jer, te gyilkos.

Balga
Oh, te méz!

Ilma
Most az egyszer megbocsátok,
S elfelejtem a pofont.

Balga
megöleli.
Oh, te drága oldalcsont.
Mindketten el. Kevés idő múlva nagy roppanással egy fényes palota
emelkedik a tündérfa ellenében. Csongor fölébred.

Csongor
Hah! mi bájra ébredék?
Mely szokatlan fény ömöl rám?
A lakatlan bús vadonból
E virágzó tömkeleg!
Mily szerencsés változás ez?
Mit jelent e rózsalánc,
Mely lehabzik vállaimról?
S e gyönyörfa, mely az emlék
Tűkörével a mosolygó
Múltba visszaboldogít?
Mit jelent a fénylak ott,
Bámulandó koronája
A kopárnak? mindezek,
Mely hatalmas kéz csodái?
És valók-e? vagy talán
A hiú lég tűneményi,
S csúfolódnak álmaimmal?
Tünde, s utána hat kísérő leányi jőnek, fátyolozva.
Mit szemlélek? mely sereg
Jő a fénylakból elém?
És ki az, ki oly dicsőn
Jár elől a szép seregben?
Mely hatalmas csillagoknak
Fénye jő itt eltakarva?
Mért remegnek ízeim,
S mint a megrezzent ideg,
Mért ad e szív kétesen
Fájdalomnak és örömnek
Egybetévedt hangjait?
Elborúlok e helyen,
Tisztelettel elborulva
Lásson ösmert és nem ösmert,
S már imádott asszonyom.

Tünde
egyedűl közelebb jő.
Útas, aki e magánynak
Sérthetetlen szent határit
Általhágni nem remegtél,
Vakmerő te, szólj, ki vagy,
Melyik tartomány lakója,
Mily szüléknek gyermeke?

Csongor
Haj! ne kérdezd honnomat!
Mely csapongva jár az égben,
A madárnak fészke van,
Mely ijedve fut vadásztól,
A kis őznek völgy ölében
Nyúgodalmas berke van;
Mely panasszal csörgedez
A kietlen messzeségben,
A pataknak medre van;
Még a hold is, a mosolygó
Fájdalommal messze bolygó,
Végre békes hont talál,
Bérc mögé nyugonni száll.
Elhagyottabb én ezeknél,
Ah, én hontalan vagyok,
S a szülék, e lét adói,
Mennyi kínnak, gyötrelemnek,
Szívemésztő üldözetnek
Szültek átkos gyermeket!

Tünde
Vajha, sorsnak üldözötte,
Elkerülted volna e tájt,
S most ne érne itt veszély.
Én, szánód bár és barátod
Annyi búdnak hallatára,
Mégsem irgalmazhatok:
Büntetésed szabva van már
Visszavonhatatlanúl.

Csongor
Mondd ki bátran, és ne késsél
Megnyugtatni lelkemet.
Mondj halált rám, s ajkaidról
Azt öröm lesz elfogadnom.

Tünde
A halál nem bűntetése
Annak, aki halni vágy.
Várj egyébre, s óva válassz,
Mert választanod szabad:
"Vagy bolyongnod a vadonban
Kell siralmas végedig,
Mig csak búnak és nyomornak
Rajtad kedve telhetik.
Önmagadnak üldözője
Kór eszednek álmival,
Futni fogsz és célt nem érni,
Mig reményed odahal;
S akkor fájó zsibbadásban
Únalomtól betegen
Hamvadozni fogsz sötétűl,
Mint csillag, mely lemegyen.
A ridegség s elhagyottság
Lesznek néma társaid,
A szív többé nem vigasztal,
És az ész megszomorít -"

Csongor
Szűnj meg, szűnj meg, és ne mondd el
Régi szenvedésimet.
A ridegség s elhagyottság
Voltak útitársaim,
Vagy ha ők nem, üldözőim
Válhatatlan kínaim.
Már e bűntetést kiállám,
E tovább eltűrhetetlent:
Mondj más sorsot, mondj halált rám
S esküszöm, nem mondok ellent.

Tünde
Ám, ha ez nem volna tetsző,
S büntetésnek sanyarú,
Halld meg, egy más sorsod is vár,
Nem kevésbbé szomorú:
A virágos csendligetben
A szerelem hív ölében,
Mint a halmok csermelyének,
Gyöngyvirággal koszorúzva,
Víg dalokkal hangadozva,
Kell lefolyni életednek.
Hű kebelnek dobogása
Lesz bölcsője álmaidnak,
Hév ajaknak csókadása
Megfejtője vágyaidnak.
A gyönyörrel fogsz fekünni,
A gyönyörrel ébredezni,
S elmúlt napjaid keserve,
Boldogságba eltemetve,
Mint regében ó csoda
Vissza fog mosolygani,
S több örömnek lesz oka.
Nézz körűl, s ha tartja kedved,
E gyönyörfa és ama lak
Bús viránynak mezején
Mind reád vár, mint sajátod,
S boldog alkotójok - én.
Hirtelen félrevonja fátyolát.

Csongor
Tünde! - ah, vagy még ne higyjem
A csalóka tűneményt,
E szavaknak, e szemeknek?
Jaj, ha mégis álmodom!
Nem, nem, e szem, és az arc,
E kar és a rózsaujjak,
E sugárból alkotott test,
És e minden oly dicsően
Egy tökélybe összetéve,
Nem lehet más, nem lehet több;
Egy van ily kép mindörökké,
S csalhatatlanúl való.
Tünde, Tünde, ah, te vagy!
S annyi szenvedés után
Nyugszom égi kebleden!
Sirok égi kebleden!
Megöleli.
S szívom istenajkaidnak
halhatatlan csókjait.

Tünde
Csongor, ah, elfárad a szó,
És az ész elégtelen
Elgondolni, elbeszélni,
Amit e megáradott szív
Boldogsága tengerében
Érez és tud, sejt s ohajt.
Jer, nyugodjál e karok közt,
S hagyj nyugonnom karjaid közt.
Háborítatlanúl
Így fogunk mi csendben élni,
S a bajoktól messze lenni,
Hagyd virágzó ajkaidnak
Rám omolni csókjait,
És fogadd el ajkaimnak
Szívből áradt válaszit.
Megzavarhatatlanúl
Így fogunk mi kéjben élni,
S a világgal nem cserélni.
A kísérő leánykák mindinkább elvonulnak, míg utóbb nem látsznak.
Azonban az aranyalma hull, s messziről imez ének hallatik:
Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború:
Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren van csak az egy szerelem.

vége


A Csongor és Tünde többi része:
Csongor és Tünde (I.)
Csongor és Tünde (II.)
Csongor és Tünde (III.)
Csongor és Tünde (IV.)
Csongor és Tünde (V.)
Csongor és Tünde (VI.)
Csongor és Tünde (VII.)
Csongor és Tünde (VIII.)
Csongor és Tünde (IX.)
Csongor és Tünde (X.)