Főkép A Lazi Könyvkiadó egyik fő küldetésének tekinti, hogy a lehető legnagyobb merítésben jelentessen meg kevésbé felkapott, mégis különleges klasszikus írásokat.

Az egyes írók teljes életművét tárva elénk olyan szépirodalmi műveket jelentet meg, amelyek túlmutatnak a kötelező olvasmánylistán.
Ily módon újabb irodalmi remekekkel ismertet meg minket, amelyekkel az iskolai tananyag elemeit is kontextusba helyezi és segít abban, hogy megértsük, mi miért alakult úgy, ahogy alakult a világ és hazánk irodalmában. Ilyen irodalmi csemege Bródy Sándor: Két feleség kötete is.
 
Bródy Sándorra az irodalomtörténet sok szempontból igazi előfutárként, vezéralakként tekint.
Művei különleges ötvözetei a Jókai által jegyzett romantikának, és a Zola nyomán ismertté vált naturalisztikus irodalomnak, mindamellett igazi népies hangvételben csengenek, nyelvezetük egyszerű, tiszta szépségű.
 
A Két feleség című kötetben a címadó mellett a Hófehérke című kisregény is helyet kapott.
Mindkét írás rövid példázat az említettekre. Témájuk a szerelem, szenvedély, amely állandó kapcsolatban áll a valós, vagy elképzelt, de felszín alatt így vagy úgy megbújó agresszióval, pusztítással.
 
A két kisregény a női-férfi kapcsolatok szürreális voltát mutatja be. Adott egy erős, de mégis a férfi nemtől függő női alak, aki csak félig-meddig alakítja saját sorsát, időként a zord körülmények áldozatává válik.
Számomra pontosan önállótlanságukból és naivitásukból kifolyólag kissé érzelgősek, túl szeszélyesek és ezért zavaróak ezek a női megformálások, de a kor követelményeinek megfelelő női „ideálnak” azonban minden bizonnyal tökéletes mintázatai.
 
És adott a férfi, aki rögös utat jár be, hogy megtalálja élete párját, és bizony e kálvária során hibát hibára halmoz.
 
Ennek megfelelően mindkét történetben álomszerűen van jelen „a másik” asszony alakja, mindvégig kísértve, csaknem ellehetetlenítve a „sorban” őt követő leány boldogságát.
Bródy Sándor novellái a felszínen egyszerű példázatai a szerelemféltésnek, mélyebben megvizsgálva azonban vad indulatok, komoly kompromisszumok, félelmek leleplezői.
 
Szereplői egyszerre egyszerű, gyakran falusi, a fővárosba „felkerült” emberek, és összetett, bonyolult helyzeteket, érzelmeket megélő hősök, és antihősök.
Ösztöneik, szenvedélyeik vezérlik őket, a pokol mélységeit és a paradicsom magaslatait megjárva próbálják helyreállítani életük kényes egyensúlyát, hogy folytathassák csendes, nyugodt, mindennapi életüket.
 
A kisregényeket még izgalmasabbá teszi, hogy önéletrajzi ihletésűek: Bródy jóképű fiatalemberként maga is gyakran hasonló kétértelmű szituációk főszereplője volt. Romantikus lélekként első kézből tudósít tehát a szerelemmel járó, mindent elsöprő, szétszaggató érzésekről és az elmúlás általi fenyegetettségről.
 
Ily módon a könyv, többféleképpen is olvasható: pergő, fordulatos szerelmi történetként, mélylélekrajzként, irodalomtörténeti emlékként ugyanúgy megállja a helyét, mint Bródy önvallomásaként.