Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beleolvasó - Don Winslow: Drogháború

Fülszöveg:

Don Winslow letehetetlenül izgalmas és hátborzongatóan valóságos regénye a korrupció és a becsület, a hatalom és a kiszolgáltatottság, a szerelem és a bosszú epikus története. Kíméletlen képet fest a drogkereskedelem győzteseiről és veszteseiről, szövetségeiről és árulóiról, pusztító erejéről Latin-Amerika dzsungeleitől Manhattan és Tijuana utcáin át a Kalifornia és Mexikó között húzódó pokolbéli határig.

 

A sodró lendületű, világsikert aratott regény bemutatja, hogyan született meg a hetvenes években a mexikói Federación drogkartell, milyen paktumot kötöttek az amerikai maffiával és az amerikai kormánnyal Mexikó és Dél-Amerika drogbárói a nyolcvanas években, és vívták kegyetlen belső hatalmi harcaikat a kilencvenes években. Winslow Mexikó egyik legnagyobb hatalmú drogklánja, a Barrera-család és az amerikai kábítószerellenes ügynökség feltörekvő ügynöke, Art Keller élet-halál harcát állítja évtizedeken és kontinenseken átívelő történetének középpontjába, amelyben kulcsszerep jut még egy amerikai kurvának, egy bérgyilkosnak, valamint egy papnak is. A maguk módján mind a megváltást keresik, a jelen poklába menekülve múltbéli bűneik elől, mígnem útjaik végül akarva-akaratlanul is keresztezik egymást a kábítószer hatalmáról rajzolt monumentális tablóban.

 

Részlet a regényből:

 

Prológus

El Sauzal
Baja California szövetségi állam
Mexikó
1997


Halott csecsemő az anyja karjában.
Art Keller a testek elhelyezkedése alapján – az anya felül, a csecsemő alatta – látja, hogy a nő próbálta megvédeni a gyermekét. Biztosan tudta, gondolja Art, hogy puha teste nem lesz képes megállítani az automata fegyverekből, közelről kilőtt lövedékeket, de a cselekedete ösztönös volt. Egy anya a saját testével védi gyermekét. Így aztán ahogy a lövedékek eltalálták, a teste megfordult, megcsavarodott, majd a fiára esett.
Tényleg azt hitte, hogy képes megmenteni a gyerekét? Talán nem, gondolja Art. Talán csak nem akarta, hogy a gyereke lássa a fegyver csövéből kirobbanó halált. Talán azt akarta, hogy az utolsó dolog, amit a gyereke lát ebből a világból, a melle legyen. Ahogy szeretettel átöleli.
Art katolikus. Negyvenhét évesen látott már éppen elég madonnát. De ilyet még soha.
– Cuernos de chivo – hallja.
Halkan, suttogva, mintha templomban lennének.
Cuernos de chivo.
Kecskeszarv: AK-47-es.
Art ezt már tudja: a belső udvar betonján több száz 7.62 milliméteres hüvely fekszik, meg .12-es kaliberű hüvelyek ismétlőfegyverekből, és jó pár 5.56-os, AR-15-ösökből, gondolja Art. A legtöbb hüvely azonban a cuernos de chivóból származik, a mexikói narcotraficanték kedvenc fegyveréből.
Tizenkilenc holttest.
Újabb tizenkilenc áldozat a drogok elleni háborúban, gondolja Art.
Az Adán Barrerával folytatott tizennégy éves háború alatt megszokta a holttestek látványát, éppen eleget látott. De nem tizenkilencet. Asszonyokat, gyerekeket, csecsemőket soha. Ilyet még soha.
Tíz férfi, három nő, hat gyerek.
Odaállítva a belső udvar falához, és agyonlőve.
Szétrobbantva, gondolja Art, ez a jó szó. Szétrobbantva a lövedékek megállíthatatlan zuhatagában. A vér mennyisége valószerűtlen. A fekete, megszáradt vértócsa legalább akkora, mint egy autó, és majdnem három centi mély. Falra fröccsent vér, a gondozott gyepre fröccsent vér, ahol fekete-vörösen csillog a fűszálak végén. Art apró, véres kardoknak látja a fűszálakat.
Szinte biztos, hogy ellenálltak, amikor látták, mi fog történni velük. Az éjszaka közepén húzták ki őket az ágyból, aztán ki a belső udvarra, és a fal elé állítva. Valaki ellenkezett, mert a bútorok felborultak. Öntöttvas kerti bútorok. Törött üveg a betonon.
Art lenéz, és látja… Jézusom, egy játék baba fekszik a vérben, és barna szemével őt bámulja. Egy játék baba, egy plüssállat, és egy gyönyörűen kidolgozott műanyag pinto ló – mind ott hevernek a vérben, a kivégzőfal előtt.
Gyerekek, gondolja Art, felébresztik őket, megragadják a játékaikat, és szorosan fogják. Még akkor is – különösen akkor –, amikor a fegyverek felüvöltenek.
Egy irracionális kép ugrik be neki: egy kitömött elefánté. Egy játék, amivel gyerekkorában aludt. Egyik gombszeme hiányzott. Foltos volt a hányástól, vizelettől, szaglott a gyerekkor mindenféle testnedvétől. Az anyja egyszer álmában elvette mellőle, és a helyére egy új elefántot rakott, két szemmel és jó illattal, és amikor Art felébredt, megköszönte az anyjának, majd fogta magát, és előszedte a szemétből a régit.
Arthur Keller hallja, ahogy megszakad a szíve.
A felnőtt áldozatok felé fordítja a tekintetét.
Néhányan pizsamában vannak – drága selyempizsamában és hálóingben –, páran pólóban. Ketten – egy férfi és egy nő – meztelenek, mintha posztkoitális ölelésükből szakították volna ki őket. Ami egykor szerelem volt, gondolja Art, az most obszcén meztelenség.
Egy test a másik falnál fekszik. Egy idős férfi, a család feje. Valószínűleg őt lőtték le utoljára, gondolja Art. Először arra kényszerítették, hogy nézze végig a családja kiirtását, majd vele is végeztek. Kegyesen? Egyfajta beteges kegyelmet gyakoroltak vele? De ekkor meglátja az idős férfi kezét. A körmeit kitépték, ujjait levágták. Szája hangtalan sikolyba fagyott, Art látja a nyelvén a levágott ujjakat.
Ami azt jelenti, hogy a gyilkosok szerint valaki a családjában dedo volt, informátor, tégla.
Mert én azt akartam, hogy ezt higgyék.
Isten bocsásson meg nekem.
Átkutatja a testeket, mire végre megtalálja, amit keres.
A gyomra felfordul, és majdnem elhányja magát, mert a fiatal férfi arcát úgy hámozták le, akár egy banánt: a hús csíkjai lógnak a nyakán. Art reméli, hogy előbb ölték meg, és csak az után művelték ezt vele, de tudja, hogy nem így történt.
A koponyája alsó részét egy lövedék szakította le.
Szájba lőtték.
Az árulókat tarkón lövik, az informátorokat szájba.
Azt hitték, ő volt az.
És te pontosan ezt akartad, mondja Art magában. Ismerd el: az történt, amit elterveztél.
De ezt soha nem képzeltem volna, gondolja. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt teszik.
– Hol vannak a szolgák? – kérdezi Art. – A munkások?
A rendőrség már átkutatta a munkások szállását.
– Eltűntek – feleli az egyik rendőr.
Eltűntek. Nyom nélkül.
Kényszeríti magát, hogy ismét a testekre nézzen.
Az én hibám, gondolja Art.
Miattam történt ez velük.
Sajnálom, gondolja Art. Az anya és gyermeke fölé hajolva keresztet vet, és suttogni kezd: – In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti.
El poder del perro – mondja halkan az egyik mexikói rendőr.
A kutya hatalma.

A Kiadó engedélyével.


ekultura.hu - 2017. január 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!