Főkép

Paul Verlaine (1844 – 1896) francia parnasszista és szimbolista költő. Bár jogot tanult, mégis hamar az irodalomban találta meg életcélját. 1870-ben megnősült, de a következő évben megismerkedett Arthur Rimbaud-val, akivel csak 1873-ban szakadt meg a viszonyuk, méghozzá egy szodómia és testsértés miatt kirótt két éves börtönbüntetéssel. Ez alatt az idő alatt kezdett vallásos témájú verseket írni. Szabadulása után meglátogatta Rimbaud-t, és próbálta rávenni, hogy ő is forduljon a vallásos versek felé, ez a találkozás azonban tettlegességbe torkollott, amiben Verlaine maradt alul.  Élete végére alkoholistává vált, és súlyos nyomorban, betegen hunyt el.  

 

Néha az ember jó érzéssel mereng a múltján, nosztalgiával gondol olyan eseményekre, amiket rég elfedett a tavalyi hó, és ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, ennél jobbat nem is tehetett volna. Ha a papír előttünk friss és fehér, még bármit ráírhatunk, de ha csak visszafelé nézünk, azt írjuk újra és újra, ami már egyszer volt. A múlt egyszerűen csak elmúlt, jó volt a maga idejében, de most új korszak kezdődik. Egy újabb év, telis tele új lehetőségekkel és kalandokkal.

 

 

 

 

 

 

 

HETI VERS – Paul Verlaine: Érzelmes dialóg

Magányos, ódon parkban a havon
Két árny sétál az éjben, ballagón.

 

Szemük holt fény, ajkuk zenéje mély,
Alig hallatszik, hogy mit is beszél?

 

Magányos, ódon parkban a havon
Két árnyék révedez rég múltakon.

 

- Eszedbe jut-e még a mámorunk?
- Hogy gondolod, oly messze már a mult!

 

- Nevemre néha nem dobban szived?
Lelkemről álmodsz olykor? - Azt hiszed?

 

- Ó üdvösségünk tűnt szép napjai,
A boldog csók! - Volt benne valami!

 

- Mily mély hitünk volt és mily kék egünk!
- Elszállt a hit, a komor égbe tünt!

 

Ballagnak ők balgán a bús uton
S csak a vak éj tűnődik szavukon.

 

Juhász Gyula fordítása