Főkép

Az én családom úgy tartja, addig igazi a karácsony, amíg kisgyerek van a családban. Van is ebben valami, az ő izgalmuk, csillogó szemük sokszor az a tényező, az a plusz, amire szükség van a csodához. Ha másért öltöztetjük a szívünket, mindig könnyebben megy, de így harminchét évesen is kijelentem: szeretem a karácsonyt. Nem a rózsaszín máz miatt, nem is azért, amit a világ sulykol belénk – vásároljunk minél többet –, hanem a családomért. A napokért, amiket együtt töltünk, amikor nem teszünk mást, csak beszélgetünk, lustálkodunk, eszünk, és megint csak eszünk. Azért, ahogyan leereszt mindenki, és hirtelen nem fontosak a személyes sérelmek, a kis nézeteltérések, ahogy elcsitulnak a fafaragás körül kibontakozó viták hullámai, ahogy a háziasszonyok kimerülten, de elégedetten dőlnek hátra, és nézik a falatozókat, a felcsendülő kacagásokért, vagy a csendes beletörődésekért, amit azért érzünk, mert idén is nekünk kellett utazni, de hirtelen rájövünk: jól van ez így! Csupa olyasmiért, amit a hétköznapokban is nagyra értékelnék, de olyankor valahogy nehezebb egyensúlyba kerülnünk önmagunkkal, nehéz több türelmet tanúsítanunk.

 

Jézus születésén kívül más varázs is van ezekben a napokban, de az bennünk rejlik, mert miközben élvezzük mindazt, ami nekünk jutott, gondolnunk kell azokra is, akik nem voltak ilyen szerencsések. Az év ezen szakában könnyebb szívvel, és talán némi bűntudattal adunk másoknak is: SMS-eket küldünk, vásárláskor veszünk egy támogató kupont, vagy akár egy kiló lisztet és cukrot, mert mélyen, legbelül szánjuk azokat, akikre az év többi napján nem is gondolunk, pedig az ő életük máskor sem könnyebb. A karácsony igazi tanítása az együttérzés és a szeretet, az öröm, amit érzünk, és amit átadhatunk másoknak, hiszen ez nem pénz kérdése, egy fenyőág is lehet karácsonyfa, és a szikkadt kifli is csodálatos mákos gubaként születhet újjá. Nyújtsuk hát oda a kezünket, és így a karácsony velünk maradhat azon az ártatlan módon, ahogy egy gyermek sajátja, amikor még nem az értékek, hanem az érzések számítanak.

 

Nagyon boldog, békés karácsonyt mindenkinek!

 

Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel

 

Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó csak ne legyen sorsom bús közöny,
Ó csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény.
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
S imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.