Főkép

Minden évben fellángol a Facebookon – hol máshol? – egy mini kulturális forradalom. Már tavaly is kaptam felkéréseket versek megosztására, mint ahogyan idén is részem volt több jelölésben. Ennek ellenére nem veszek részt a játékban, hiszen mindenféle megkeresés nélkül is felhatalmazva érzem magam versek közzétételére – mégis előszeretettel olvasom az ismerőseim válaszposztjait, mert úgy hiszem, a személyes kedvencünk erősen árulkodik rólunk. Mivel én József Attilát és Radnóti Miklóst szeretem a leginkább, mindenki levonhatja az ebből a tényből származó következtetéseit, ugyanakkor sok esetben olvasom azt is: „Nincs kedvencem.”; „Nem szeretem a verseket.”; „Az irodalomtanárom örökre elvette tőlük a kedvem.”

 

Tudom, hogy ezt a témát már érintettem korábban, és távol álljon tőlem, hogy szegény irodalomtanárokon verjem el a port, de különösen így az iskolakezdés idején gyakran elgondolkodom azokon a dolgokon, amiket nem tanított meg soha egyetlen tanárom sem. Nem tanítottak meg szeretni a könyveket, viszont elérték, hogy irtózzam a versektől, és majdnem a történelemtől is elvették a kedvem. Kevés híja volt, hogy a kedvenc tantárgyaim örökre elszökjenek a szemem elől, csak mivel a reáltantárgyakhoz semmi érzékem nem volt, és a bátyám a maga öt év fórjával csodamód tudott inspirálni, kibírtam nyolcadikig, amikor egy kreatív, érdekes gondolatokat magáénak tudó irodalom-tanárnő érkezett, a középiskolában pedig fantasztikus tanárok jutottak, akik mindannyian megpróbálták helyrehozni a károkat. Nem győzök hálásnak lenni a sornak, mert soha senki számára nincs késő. 

 

Bajza József (1804-1858) költő, színigazgató, kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja. Kisnemesi családból származott, és viszonylag korán, már egyetemista évei alatt felfedezték tehetségét. Bár költőként kezdte a pályafutását, később inkább kritikáival és tanulmányaival szerzett ismertséget.

 

Van, amikor meg kell tennünk, amit az élet megkövetel, és akad, amikor hátradőlve élvezhetjük a gondtalanság luxusát. Elmerülhetünk az élvezetekben, oldalunkon azzal, akit szeretünk. Többet ér ez az élet, a nyugalom, a béke és az elégedettség, mint ezernyi elismerés, hisz ezek a lelket ápolják, amiből sokáig, talán életünk végéig meríthetünk, miközben a dicsőségünk fénye megkopik, majd lassan teljesen elenyészik.

 

Bajza József: Megelégedés

 

Mit nekem ti hír s szerencse
Tűnedékeny álmai!
Gazdag dús palotája,
Lengeteg pórnép csodája,
Mit nekem ti büszke hősek,
Fény s dicsőség rabjai!

 

Vívjatok ti koszorúkat
Vérpályátok mezején,
Hágjatok csillámtetőre
Hol bölcs címet nyer a dőre:
Kis hajlékom enyhhelyéből
Nyúgott szívvel nézlek én.

 

A felettem földerengő
Bíbor hajnalfellegek,
A mező kies viránya,
Egy elzárt vidék magánya
S holdragyogta forrás engem
Szebb örömre intenek.