Főkép

Minden alkalommal, amikor verseket válogatok, számtalan érzelmet élek meg. Néha egy-egy költemény többet mond, mint mások, és megesik az is, hogy a fülem és a szemem szereti valaminek a ritmikusságát, mégsem értem meg. Ilyenkor nyitok egy új lapot, beszúrom oda a kérdéses darabot, és egyszer majd, valamikor előveszem.

 

Szerintem minden versnek külön lelke van, amely részben a költőtől, részben az olvasótól ered, és úgy gondolom, amit nem értek meg a magam módján elsőre, ahhoz csak kapcsolódni nem tudok – azaz az én lelkem hiányzik a képletből, és ezért szegény költemény parkolópályára kerül, hiszen sem hozzáadni, sem elvenni nem tudok semmit. Amikor megnézem a szerzőket, néha elképedek. Hogy lehet nem érteni valakit, akit a világirodalom egyik legnagyobb alakjának tartanak?! Nem tudom, de megesik, hogy később előveszem, s hirtelen a szívemig hatol. Változunk, aprókat, észrevétlenül, s miközben átutazunk az életünkön, minden csiszol és formál. Ezért lehetséges, hogy amit tegnap még nem értettem, ma már igen. Nyilván eddig is így volt ez, de szünet nélkül változom, és ezt a felismerést is a verseknek köszönhetem.

 

Georg Trakl (1887 – 1914) osztrák költő, író. Műveiben az expresszionizmus jegyei ismerhetőek fel, képei általában sötétek.  Verseire jellemző a ritmikus nyelvezet és átszövik a kereszténységgel kapcsolatos motívumok. 1914-ben besorozták, a grodecki ütközet után a krakkói hadikórházban dolgozott, és itt kísérelt meg öngyilkosságot, minek következtében néhány nappal később elhunyt.

 

Itt van az ősz, itt van újra… nem az egy másik vers, másik költő, de tulajdonképpen a „Magános ősz” sem tesz mást, mint köszönti az új évszakot, igaz, kicsit melankolikusabban, de azért aprólékos áhítattal rácsodálkozva az apró örömökre. Sok gyümölcs mostanra ért be, és a szüretek nagy része is véget ért már. A kiforrt must hordókban pihen, készen áll arra, hogy illatos borrá váljon. A természet lassan nyugovóra tér, de még minden csendesen él. Az időjárás is becsap, tiszta kék ég, fátyolos, melengető napsütés, a reggel csípősségge, az avar élénk színei és a hajnali harmat csillogása azok a dolgok, amik szebbé, könnyebbé teszik az elmúlást.

 

 

Georg Trakl: Magános ősz

 

Homályos ősz jön, telt s gyümölccsel édes,

a nyári nap halódó fénye sárga.

A széthasadt ködből még tiszta kék les;

madár ha száll, akár mesékben szállna.

Hordókra vár a bor s a csönd a széles

pincék homályán megdermedve áll ma.

 

Amott a puszta dombon egy kereszt ül;

rozsdás erdőn bolyong a nyáj fehéren.

Egy felleg húz a tó tükrén keresztül;

a földműves pihenni tér be éppen.

Az este kékes szárnya halkan pendül

a száraz zsúptetőn s az árokszélen.

 

Most csillag fészkel már az álmos pillán;

hűvös szobákban csöndes béke hallgat,

a szeretők szelíd szeméből immár

halk angyal lép elő, a szárnya lankadt.

És zúg a nád; kísértet hangja sír rám,

csupasz fűzekről, hallom, hull a harmat.

 

Fordította: Radnóti Miklós