Főkép– Mr. Caswall most is mereven bámulta Lillát. Igaz, hogy nagyon áthatón és nyíltan, de a tekintetében nem volt semmi sértő. Ha nem húzza le a szemöldökét, és nem tolja előre az állát, észre se vettem volna először semmit. Csakhogy attól a pillanattól fogva, hogy nézni kezdte a lányt, egyre áthatóbb lett a tekintete. Láttam, hogy Lilla szenvedni kezd az idegességtől, ahogyan az első alkalommal; de bátran tartotta magát. De minél idegesebb lett Lilla, Mr. Caswall annál erősebben nézte. Megértettem, hogy valamiféle delejes vagy hipnotikus csatára felkészülten jött. Egy idő múlva néha maga köré is pillantott, aztán felemelte a kezét, anélkül, hogy Lilla vagy Mimi látták volna, mit tesz. Nyilván jelt adott a vándorénekesnek, mert az bejött a maga lopakodó módján az előszobaajtón át, amely nyitva állt. Mr. Caswall ezután még áthatóbban figyelte szegény Lillát, aki egyre idegesebb lett. Látva unokanővére baját, Mimi közelebb lépett hozzá, hogy jelenlétével vigasztalja vagy erősítse. Ez szemlátomást nehézséget okozott Mr. Caswallnek, mert erőfeszítései, bár nem gyengültek, hatástalanabbnak bizonyultak. Ez folytatódott egy ideig, és Lilla meg Mimi álltak jobban.

– Aztán megzavartak minket. Kinyílt az ajtó, és kopogtatás vagy köszönés nélkül belépett a szobába Lady Arabella March. Láttuk őt jönni a nagy ablakon át. Szó nélkül átvágott a szobán, és odaállt Mr. Caswall mellé. Valóban olyan volt, mint valami sajátos küzdelem; és minél tovább tartott, annál hevesebb, tüzesebb lett. Az erőknek ez a kombinációja: a földesúr, a fehér nő és a fekete férfi, némelyikük, feltehetőleg valamennyiük életébe került volna Amerika déli államaiban. Számunkra egyszerűen szörnyű volt. De mindez érthető. Ezúttal, sportkifejezéssel élve, látszott, hogy „harcolnak a végsőkig”, és a vegyes csoport egy pillanatra sem engedett vagy lazított. Lillán egyre jobban meglátszott a feszültség. Elsápadt, foltos volt az arca, amiből tudni lehetett, hogy egyetlen idegszála sincs rendben. Reszketett, mint a nyárfa, és bár bátran küzdött, láttam, hogy a lába megroggyant. Tucatnyi alkalommal járt közel az ájuláshoz, de amikor Mimi szemébe nézett, mindig erőt merített a harchoz, és állta a sarat.

– Addigra Mr. Caswall arca elveszítette passzivitását. Nem volt már mozdulatlan. A szeme vörös, tüzes lánggal égett. Még mindig a megtörhetetlenül célra törő római volt; csakhogy tébolyult düh vett rajta erőt. Természetének statikus ereje új fázisba lendült. Dinamikussá vált. Társai a megbabonázó munkában mintha átvettek volna valamit az érzéseiből. Lady Arabella lelketlen, könyörtelen lénynek látszott, nem emberinek, ha nem a régi legendákban szereplő váltott lények egyikének, akik az átváltozáskor elveszítették emberi mivoltukat, vagy visszahulltak a természetes vadság állapotába. Ami a vándorénekest illeti, egyedül pokolbeli ördöghöz tudom hasonlítani, amint éppen természetes célja elérésére törekszik. Azt hiszem, már elmondtam a véleményemet a természetes „szépségéről”. Visszavonom, mert akkor még csak lehetőségekről szóltam… Most, hogy már teljességükben láttam ördögi praktikáit, ez már nem elegendő. Csak annyit mondhatok, hogy csak az ön által óhajtott önfegyelem miatt nem pusztítottam el ott, ahol állt – figyelmeztetés, tisztességes feltételek nélkül. Lilla néma volt a halálos félelem tehetetlen koncentrációjában; Mimi teljes eltökéltséggel és odaadással, olyan hevesen vett részt a lélek-harcban, hogy más gondolatnak helye nem lehetett nála. Ami engem illet, az engem mozdulatlanul tartó akarat kötelékei acélpántokként bénították meg érzékeimet, a látás és a hallás kivételével. Nem voltam képes másra, mint várni. A kép kimerevedett, impasse. Valaminek történnie kellett. Mint egy álomban, láttam nyugtalanul mozdulni Mimi kezét, mintha valamit keresne. Mintha a keze megvakult volna. Gépiesen megérintette Lilláét, és Lilla abban a pillanatban megváltozott. Mintha ifjúság és erő visszatért volna valamibe, ami már halott volt az érzékelés és a szándék számára. Mint aki ihletet kapott, megragadta a másik kezet, de olyan erővel, hogy ujjpercei elfehéredtek. Az arca hirtelen fellángolt, mintha isteni fény sütne át rajta. Alakja kiegyenesedett és megnyúlt, fenségesen állt ott. Jobb kezét felemelve egyet lépett Caswall felé, és karjának merész lendítésével mintha valami különös erőt űzött volna felé. Újra meg újra megtette a mozdulatot, és a férfi minden egyes alkalommal hátrált előle. Az ajtó felé hátrált, Lilla pedig követte. Hang hallatszott, mint a gerlék síró krúgatása, és másodpercről másodpercre erősödött. A láthatatlan forrásból előtörő hang egyre hangosabbá vált, ahogy a férfi hátrált, végül diadalmas zengéssé dagadt, amint Lilla, karjának tüzes mozdulatával mintha hozzávágott volna valamit ellenfeléhez, aki vakon az arca elé kapta két kezét, és valósággal kirepült az ajtón át a nyílt napvilágra. Abban a pillanatban a nappali fény elhomályosult, mintha hatalmas árnyék takarta volna el a föld felszínét. A levegő megtelt csapkodó szárnyak heves és folyamatos zajával.

© Hungarian edition, 2009, Metropolis Media Group Kft.