Főkép– Na, most már beszélhetünk – mondta Harry, amikor végre bezárta maga mögött a spártaian berendezett, de rendben tartott, kétszobás lakás ajtaját, amit még a nyolcvanas évek végén vásárolt potom pénzért, amikor a lakáspiac éppen romokban hevert. Harrynak gyakran megfordult a fejében, hogy a teljes életére rendelkezére álló szerencsekártyáját alighanem mind a lakásvásárlásra használta fel.
– Annyira szeretném, ha itt lennél velünk, Harry. Olegnek is nagyon hiányzol.
– Ezt mondta?
– Nem kell mondania. Annyira egyformák vagytok.
– Hé, épp az imént említettem, hogy szeretlek. Háromszor. A szomszédom füle hallatára. Tudod te, mibe fog ez nekem kerülni?
Rakel nevetett. Harry azóta imádta a nevetését, amióta először meghallotta. És azonnal tudta, hogy bármit megtenne azért, hogy minél gyakrabban hallhassa. Lehetőleg minden áldott nap.
Lerúgta magáról a cipőit, és elmosolyodott, amikor meglátta a folyosón az üzenetrögzítőt, ami sűrű pislogással jelezte, hogy üzenete érkezett. Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy rájöjjön, Rakel próbálta korábban hívni. Senki más kereste Harryt az otthoni telefonján.
– És honnan tudod, hogy szeretsz engem? – évődött Rakel. A visszhang teljesen eltűnt.
– Érzem, hogy melegszik a… hogy is hívják ezt itt?
– A szíved?
– Nem, egy kicsivel lejjebb és hátrébb van, mint a szív. A vese? A máj? Vagy a lép? Aha, ez lesz az, a lépem.
Harry nem volt benne teljesen biztos, hogy a vonal másik végéről sírást vagy nevetést hall-e. Lenyomta az üzenetrögzítő play-gombját.
– Remélem, két hét múlva már otthon leszünk – mondta Rakel a mobiltelefonba, mikor az üzenetrögzítő félbeszakította:
– Szia, megint én vagyok…
Harry érezte, ahogy a szíve ugrik egyet, és villámgyorsan lenyomta a stop-gombot. De a rekedtes, kissé erőszakos női hang mintha továbbra is ide-oda pattogott volna a falak között.
– Ez meg mi volt? – kérdezte Rakel.
Harry visszafojtotta a lélegzetét. Egy gondolat megpróbált előretolakodni a fejében, de későn jött.
– Csak a rádió – megköszörülte a torkát. – Szólj, ha már tudod, melyik géppel érkeztek, kimegyek elétek.
– Persze, hogy szólok – mondta Rakel kissé meghökkenve.
Kínos csend állt be a beszélgetésben.
– Figyelj csak, most már mennem kell – szólalt meg végül Rakel. – Hívhatunk este nyolc körül?
– Igen. Vagyis, nem, este dolgom van.
– Ó. Remélem, ezúttal legalább valami kellemes elfoglaltság lesz.
– Hát – mondta Harry –, mindenesetre női partner lesz.
– Na ugye. És ki a szerencsés hölgy?
– Beate Lonn. A rablási csoport új rendőrtisztje.
– És az alkalom?
– Beszélnünk kell Stine Grette férjével. Tudod, ő az a nő, akit lelőttek a Bogstadveien, már meséltem róla. És a fiókvezetővel is.
– Jó mulatást, akkor majd holnap hívlak. Oleg még szeretne jó éjt kívánni.
Harry már hallotta is a kisfiú lábainak dobogását és szuszogását a telefonban.

Miután letették a telefont, Harry ott maradt az előszobában, és a telefonasztalka felett lógó tükörbe bámult. Ha az elméletében valóban van némi igazság, akkor most egy igazán rátermett rendőrrel nézett farkasszemet. A kék vérerek finom hálójával átszőtt sápadt, csontos, mély pórusokkal tarkított arcból, az erős orrnyereg két oldalán egy-egy véreres szem meredt rá. A ráncai olyanok voltak, mintha valaki egy éles késsel nekiesett volna egy fadarabnak. Hogy juthatott idáig? A mögötte lógó képre siklott a pillantása, amiről a napbarnított fiú nevetett rá a húgával. Harry azonban nem az elvesztett szépség vagy a fiatalság nyomát kereste a tükörben. Hanem az a bizonyos gondolat érkezett meg végre, ami az imént hiába próbált előreférkőzni. A csalót, a megfutamodót, a gyáva férget kereste saját vonásai mögött, azt, aki épp az imént rúgta föl saját magának tett, kevés fogadalmai egyikét: hogy soha, semmilyen körülmények között nem fog hazudni Rakelnek. Hogy annyi nehézség után, ami mögöttük van, a kapcsolatuk semmilyen körülmények között se épüljön hazugságra. Egyáltalán miért kellett ezt tennie? Mert az igaz volt, hogy Beatének és neki beszélniük kell Stine Grette férjével, de azt miért nem mondta el neki, hogy utána Annával fog találkozni? Igen, egy régi szerelmével, és akkor mi van? Rövid, viharos kapcsolat volt, hagyott maga után némi nyomot, de nem okozott maradandó sérüléseket. Csak beszélgetni fognak, isznak egy kávét, elmesélik egymásnak, mi történt velük azóta, hogy szétváltak az útjaik. Aztán pedig mindenki megy a maga dolgára.
Harry megnyomta a rögzítő play-gombját, hogy meghallgassa az üzenet további részét. Anna hangja betöltötte az előszobát:
– … örülök, hogy találkozunk este az M-ben. Csak két dolog. Be tudnál ugrani a Vibes gatén lévő Lasesmedenbe a megrendelt kulcsaimért? Hétig nyitva vannak, szóltam nekik, a te nevedre vannak leadva. És lennél olyan drága, hogy azt a farmert veszed fel, amit annyira szeretek?
Mély, kissé rekedtes nevetés – mintha az egész helyiség ugyanabban az ütemben vibrált volna. Semmi kétség: Anna az égvilágon semmit sem változott.

A Kiadó engedélyével.