Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Rejtő Jenő: A fehér folt

A fehér folt vitán felül az egyik kedvenc Rejtő könyvem (de az első ötben mindenképpen ott van), mivel remekül ötvözi mindazon erényeket, amiért kedvelem a fiatalon elhunyt szerző műveit. Ráadásul – és erre csak most, sok-sok olvasás után jöttem rá – miközben szórakoztat bennünket, helytálló jövendölést is megenged magának. Egészen pontosan a bevezetőben azt írja, hogy hiába Európa fegyveres ereje, tudása, a feketék a beléjük sulykolt alsóbbrendűség ellenére egy szép napon megszabadulnak a fojtogató gyarmatosítástól. Mindez valóban megtörtént – csak éppen 20-30 évvel később.
 
A fehér folt gyakorlatilag két részből áll össze. Az egyiket Rejtő a jól bevált módon, levelek közreadásával meséli el nekünk. Ezúttal nem a helyesírás vagy a sajátosan alkalmazott úri kifejezések okozzák a vidámságot, hanem a levelek tárgya. Írójuk egy kétbalkezes magánkopó, aki első(!) megbízásának részleteit osztja meg velünk. Senki se számítson Chandler vagy Macdonald baltával faragott arcú, keményöklű detektívjére, inkább egy öntudatos kispolgárt kísérünk figyelemmel, aki élete nagy lehetőségét igyekszik a legteljesebb mértékben kiélvezni. Ezért aztán hol a feladatával foglalkozik, hol pedig a jól megérdemelt luxust, a megfelelő anyagi háttér birtokában elérhető kényeztetést élvezi. Azonban hiába minden, a siker, vagyis a megbízás teljesítése érdekében felvonultatott furfangja, csak kacagni lehet a végeredményen.
 
Eddig tartott a nevetés, a másik oldal sokkal komorabb. Itt egy gátlástalan üzletember lányát követjük Afrika mélyére, aki szintén élete nagy kalandjára készül, és bár számtalan izgalmas helyzetbe kerül, egyáltalán nem ilyen élményekre számított, amikor egy veszekedés után maga mögött hagyta apja házát.
 
Rejtő a történet nyújtotta lehetőséget maximálisan kihasználva nem csupán egy érdekes kalandregényt (illetve felet) írt, hanem belepakolta mindazt a kritikát, amit a nagyhatalmak afrikai terjeszkedéséről gondolt, valamint hozzácsapta gondolatait a szegények helyzetéről. Mindezt finoman, semmi okító vagy szájbarágós stílusban, az élet elkerülhetetlen velejárójaként adja hozzá a cselekményhez. Erre remek példa mondjuk a hajóskapitány morgolódása, amit a mentőszekrénnyel kapcsolatban dörmög az orra alá. Poéngyilkolás nélkül ennél többet nem árulhatok el a regényből, de szavamat adom, hogy emlékezetes, pergő sztori ez is.
 
Egyetlen negatívumként ismét a szerkesztői munka hiányát tudom csak felhánytorgatni. Ideje lenne egy kritikai, vagy nevezzük aminek akarjuk kiadásnak, aminek ürügyén kigyomlálásra kerülnének azok a bosszantó apróságok, amelyek lassan 80 éve kísértenek bennünket. Itt például az egyik főszereplő megtölti üres üvegét, majd két oldallal később újra előveszi az üres üveget és teletölti. Csak közben nem iszik és más módon sem üríti ki azt – egyszóval tényleg semmi komoly, csak egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne mindez.


Galgóczi Tamás - 2011. december 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!