FőképHajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen is volt amikor, rózsaszín szűrőn keresztül néztük a világot. Ez a regény valami ilyesmire emlékeztet minket. Azokat a pillanatokat élhetjük újra életünkből, amikre így utólag kicsit feszengve, de szeretettel gondolunk vissza. Azok, akik még ezen időszak előtt állnak, ebből a regényből alaposan felkészülhetnek.

A főhős(nő? lány? inkább kisasszonyka) egy impulzív, csupaszív ember, aki minden cselekedetében a saját érzelmeit fejezi ki, és éli át újra meg újra. Szeretetreméltó és angyalian naiv. Értelemszerűen édesapja határozottan nehéz helyzetben van. A „zord” apa (egyáltalán nem az, hiszen a leányzó valószínűleg apai ágról örökölte a természetét) szegény meghökkenve figyeli leánya érzelmi hullámzásait és igyekszik támaszként szolgálni, de az eseményekből még annyit sem ért, mint a hölgyemény, aki lelkében és fejében a teljes káosz uralkodik.

A történet egyszerű: kisasszonykánk szerelmes lesz, nem is egyszer a regény alatt. Ezek amolyan kamaszos fellángolások, a főhős szemszögéből persze vérkomoly történetek. Az, hogy hol, és melyik időben vagyunk, igazából lényegtelen. Bármikor és bárhol, sőt, inkább mindig, és mindenhol megtörténnek ilyesmik, az apák ezzel mindig gondban lesznek, a leányok meg mindig reménytelen szerelembe esnek. Nem véletlenül emlegettem a rózsaszín szűrőt. Ez a szűrő nem csak a szerelmesek, hanem a romlatlan fiatalság sajátja is. Nagyon lehet irigyelni. Jó olvasni a könyvet, mert hol feszengünk, hol nevetünk, hol pedig nosztalgiázunk.

A szerző életrajza

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány