Főkép

Az Olvasás Éjszakája 2014-ben a kapcsolatfelvételt mint pillanatot emeli fókuszba. A fesztivál témája tehát a létrejövő kontakt, a létrejövő összefüggés, a létrejövő (érzelmi, akár intim) viszony. Az Olvasás Éjszakáján kapcsolatfelvételek történnek, az olvasó találkozik íróval, olvasó találkozik más olvasóval. Az Olvasás Éjszakája egy olvasásnépszerűsítő, a nemzeti írott kultúra értékeit felmutató irodalmi és könyves fesztivál. Elsődleges célja, hogy a könyves kultúrát, az olvasást mint örömforrást mutassa be. A társadalom olvasásképét szeretnénk frissíteni. 2014. október 18-án 16:00 órától másnap hajnalig a rendezvény négy központi helyszínén (budapesti könyvesházakban és az Akváriumban) a könyv- és folyóirat kultúrához kapcsolódó látványos, zenés programok, interaktív produkciók szórakoztatják és művelik a közönséget. Ezen a napon az ország (kapcsolódó) könyvesboltjai meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat.

 

 

 

 

RÉSZLETES PROGRAM:

 

Bookline Astoria - (Budapest, Múzeum krt. 13.)

HÁZIGAZDA: SÁRKÖZY BENCE

18:00 Kőrösi Zoltán: Szívlekvár (Libri Kiadó)

19:00 Lackfi János: Három a magyar igazság (Helikon Kiadó)

 

Bookline Oktogon - (Budapest, Teréz krt. 22.)

19:00 Az Aegon Művészeti Díj programja az Olvasás Éjszakáján
Nem alszunk, olvasunk!
Töltse az éjszakát Aegon Muvészeti Díjas írókkal!
Nyílt irodalomóránkon gimnazisták és tanáraik mutatják meg, hogyan lehet kortársakról izgalmasan tanulni és tanítani.
• Winkler Nóra bevezetője az Aegon Művészeti Díj támogatásával készült irodalmi óravázlatokról.
• Csabai László Szindbád Szibériában című regényéről Diószegi Endre tanár úr és tanítványai beszélgetnek.
Vendégünk a szerző és a regény témájához illően egy igazi nyomozó.
• Spiró György Fogság című történelmi regénye középiskolás szemmel – Schiller Mariann tanárnő és tanítványai megmutatják, mitől lesz eleven és értelmezhető szöveg többszáz oldalnyi kortárs irodalom tizenévesek számára.

20:00 Szatmári Ferenc: Főzelékes Feri (Bookline) – Szemere Kata újságíró

21:00 Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban (Libri Kiadó) – Sárközy Bence

 

Bookline Night az Olvasás éjszakáján - kiemelt helyszínen

Helyszín: Mazel Tov (Budapest, Akácfa utca 47.)

18:00 D. Tóth Kriszta könyvbemutató. Beszélgetőtársak: M. Kiss Csaba, Belső Nóra

fellép: Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven)

19:30 Könyves Magazin launch party

20:00 dj vs író párbaj vetítéssel

Írók: Térey János, Bartók Imre, Ugron Zsolna, Péterfy Gergely, Simon Marci Dj-k: Karányi, Bootsie, Mango, We plants are happy plants , Orbit

Vj: Vajna Balázs

 

Akvárium (Erzsébet tér 14.) - KÖZÖSSÉGI E-KÖNYV ÍRÁS – A TÖRTÉNET VÉGE

A TELEKOM TXTR E-KÖNYV ÁRUHÁZ AZ OLVASÁS ÉJSZAKÁJÁN

20:00 Akvárium Klub Bistro – Kiderül a történet vége!

Találkozz személyesen a szerzőpárossal, Ungvári Tamással és Kelecsényi Lászlóval és ismerd meg a történet befejezését!

Addig is írd velünk az Olvasás Éjszakájának történetét!

Keresd a szeptember 29-től megjelenő fejezeteket, és alakítsd a történetet itt: www.origo.hu/kultura/olvasasejszakaja

Szavazataiddal közelebb kerülhetsz az e-könyvek világához. Minden szavazónak küldünk egy 15%-os Telekom txtr e-könyv vásárlási utalványt, és kisorsolunk öt txtr Beagle e-könyv olvasót is!

SCOLAR FÉL HETES

18:30-19:30 HELYSZÍN: AKVÁRIUM KLUB - KIS HALL

Beszélgetés szerzőinkkel, szerzőinkről, új és korábbi műveikről, és az olvasásról.

Az est házigazdái: Karafiáth Orsolya és Ungvári Tamás

Az est szereplői: Bruck András, Bánó András, Gerlóczy Márton, Puzsér Róbert, Kelecsényi László, Sági György, Méhes Károly

SCOLAR KÖNYVVÁSÁR

18:00-20:30 HELYSZÍN: AKVÁRIUM KLUB - BISTRO

Kedvezményes könyvvásár a szerzők könyveiből.

 

A Líra Fókusz Könyváruháza és a Hátsó Kapu - (Rákóczi út 14.)

OLVASÁS ÉJSZAKÁJA A TELEKOMMAL, 2014. OKTÓBER 18. 16:00-24:00 (VAGY KIFULLADÁSIG)

Pódiumprogramok a Hátsó Kapuban (megközelítés a Fókusz Könyváruházon keresztül, vagy a Dohány utca 13. szám alatti bejáraton)

16:00 -16:30 Ülök a fa tetején – Kistehenesdi Kollár Klemencz Lászlóval és Igor Lazinnal

–Felhőnézés és múverseny

16:30-17:30 Misu és a piros kenu című meseregény bemutatója Nógrádi Gergellyel és Hajba Lászlóval, majd Húzd meg jobban! Hívd ki kedvenc sportolód egy olvasóversenyre, íród pedig evezősversenyre!

Akik biztosan ott lesznek: Medveczky Erika (világbajnok kajakos), Miker Róbert (világbajnok kenus),

Pauman Dániel (világbajnok kajakos)

18:00-18:45 Szabó Tibor Benjámin: EPIC – Az első küldetés című ifjúsági kalandregényének bemutatója,

valamint egy játék.

A TUDÁS HATALOM – játékos vetélkedő hatfős középiskolás csapatok részvételével

Várjuk csapatok előzetes jelentkezését! (https://www.facebook.com/epicworld1)

18:45 -19:00 Ki emlékszik a legpontosabban a kötelezőkre? Kvíz Nógrádi Gergellyel

(Klassz nyereményekért!)

19:00-19:30 „Miért voltak rosszak a 80-as években készült jó filmek?”– vetítéssel kísért humoros előadás

Kolozsi László író, forgatókönyv író

19:30 -20:00 Dragomán György: Máglya-rakás

20:00- 20:35 Mozart múzsája dalban is, írásban is – Vivien Shotwell írónő, operaénekesnő és Nógrádi Gergely író, énekes beszélgetése és meglepetésműsora

20:35-21:00 Légy te Jack, az elefánt nevelőszülője! A nagyJodie Picoult-quiz

21:00-21:30 Parti Nagy Lajos –Grafit nesz kicsit másképp

21:30-22:00 Geekek és költők divatbemutató

A divatbemutatók háziasszonya Karafiáth Orsolya, kultúrdémon. A Nubu Nude kollekcióját ifjú geekek,

Mr Sale öltönyeit fiatal írók, költők mutatják be: Áfra János, Czinki Ferenc, Kassai Zsigmond,

Pallag Zoltán, Szabó Tibor Benjámin

22:00-22:05 InstaVers

22:05-22:35 Anya csak egy van – Rügy; A tyúk aki repülésről álmodott című világsikerű könyv bemutatója,

felolvasnak a meghívott anyák: Ábel Anita, Balázsy Panna, Demcsák Zsuzsa, Szabó T. Anna

22:35-23:00 Lakatos Levente: Vénusz (újjá)születései

Fess, szelfizz, kérdezz és beszélgess Lakatos Leventével!

23:00- A nagy szex kvíz – Töltsd ki, és tudd meg magadról, mekkora a libidód, és mennyire vagy bevállalós!

Az ötletet Coelho: Házasságtörés című könyve adta

23:00 Viola Szandra és barátai testverselése

23:30 Karaokezz kifulladásig! És aki biztosan segít énekelni, az nem más, mint Kalapos Éva, a D.A.C: szerzője.

ALTERNATÍV PROGRAMOK A FÓKUSZ KÖNYVÁRUHÁZBAN (RÁKÓCZI ÚT 14.)

(párhuzamosan több helyszínen is futnak a programok a könyváruház területén)

16:30 A kék hajú lány – Dóka Péter gitáros programja

17:30 Glóbi kalandjai–kötetbemutató Pászti Aminával és Hajba Lászlóval, mesélés és vetítés, táskafestés

a Jane Goodall alapítvánnyal

19:30 „A 0,07-es ügynök éjszakája”- Andy Baron és barátai az Olvasás Éjszakáján

20:00 Könyvre éhezők viadala - Zsánerkönyvek, zsánerfilmek, zsánersorozatok - A Trónok harca,

a Walking Dead és Az éhezők viadala könyvben, tévében, moziban.

Utána játék!

A beszélgetés résztevevői:

Rusznyák Csaba (a Geekz főszerkesztője, a Könyvesblog szerzője, az Agave/Fumax fordítója)

Sepsi László (az ELTE filmszak tanára, doktorandusz, a Prizma kritikusa)

Kránicz Bence (a Filmvilág, Prizma és Mozinet kritikusa)

22:00 Egy kocsmaváros - Czinki Ferenc bemutatja és megnyitja interaktív kocsmáját, a szövegekre

szomjazókat pedig egy pohár házi sörre is megvendégeli!

EGÉSZ ESTE FOLYAMATOSAN: ÉLŐ KIRAKAT

Középiskolások életre keltik a kirakatot (Diószegi Endre és tanítványainak performansza)

Mutasd be a könyved!

Nem volt önálló kötetbemutatód? Magánkiadásban jelent meg a könyved?

Szervezz kötetbemutatót a Fókusz Könyváruházba!

Jelentkezőket várunk! (https://www.facebook.com/AzOlvasasEjszakaja)

Akik már jelentkeztek:

19:00 Leitner Olga –Bakker, anya lettem! című kötetének bemutatója

20:30 Percok Éva –IRATOK és magániratok című köteteinek bemutatója

JÓTÉKONYSÁGI KÖNYVGYŰJTÉS! HOZZ MAGADDAL TE IS!!!

 

Örkény István Könyvesbolt - (Budapest, Szent István körút 26.)

A KOSSUTH KIADÓ PROGRAMJAI

17:00 Börcsök Mária ÉGSZAKADÁS című új könyvének bemutatója és dedikálása.

A Kettészakadt Magyarország és a Szakadozó mítoszok sikerkönyvek szerzője ebben a könyvében érzékeny kérdéseket boncol gat: vajon a ma emberétől elvárható, hogy betartsa a tízparancsolatot és Isten minden utasítását szó szerint vegye?

A galérián: Molnár Gabriella, újságíró-szerkesztő az ÍRÓMATINÉ különkiadásában beszélget Szalay Zoltán fotóriporterrel a VISSZANÉZŐ című kamarakiállításon szereplő képeiről, megszületésük történetéről.

18:00 Beszélgetés Müller Péterrel a HALHATATLAN SZERELEM című új könyvéről, amelyet dedikálás követ. „Az élet nem a születéssel kezdődik, és nem ér véget a halállal – írja Müller Péter. - Ez a könyv egy csodálatos nő útkere séséről szól. Barátom volt és lelki társam. Együtt kerestük sorsunk titkait. Más lelkébe való mélyebb belepillantás egyben önmagam és az igazság felfedezése is. Életem legfontosabb vállalkozása ez a mű.”

A galérián: Irodalmi fejtörő játék felnőtteknek Reményi József Tamás vezetésével az Életreszóló regények sorozathoz kapcsolódva. A Kossuth Kiadó új sorozatában tizenhárom magyar szerző, klasszikussá vált huszonhat regénye ma is izzó olvasmányélményeket kínál. Zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak.

19:00 Schäffer Erzsébet EGYSZER ELMESÉLEM című, hatodik hangoskönyvének bemutatója és dedikálása.

A hangoskönyvön rendhagyó módon dalok is szerepelnek, amelyeket Erzsébet régi, kedves barátja, Ráth Lászó szerzett és a gitárkíséretet is ő adja hozzá.

20:00 BASSZUS! OMEGA! Mihály Tamás, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros-zeneszerzővel, az Omega együttes tagjával Horváth Péter, József Attila-díjas író, rendező beszélget Mihály Tamás könyvéről.

21:00 Noran-szerzők: Sára Júliával, a MAMIKO NAPPALAI című könyv szerzőjével, Szántó T. Gáborral, a KAFKA MACSKÁI című könyv szerzőjével és Vitányi Ivánnal, A KÜSZÖBEMBER – Életem történetei

Horthytól Orbánig című könyv szerzőjével Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője beszélget.

22:00 Mese HRAB(b)AL! Galkó Balázs színművész a világhírű cseh író, Bohumil Hrabal születésének

100. évfordulója előtt tiszteleg.

22:30 Kováts Kriszta, Nádasdy Ádám, Fábri Péter: BUDAPEST BÁMÉSZKÓ könyv és CD - zenés bemutató. Kováts Kriszta, A MAMMA MIA! főszereplője a színházi előadás után érkezik és a CD-n is hallható budapesti legendákról, Füttyös Gyuriról, Karády Katalinról, Rejtő Jenőről, Jávor Pálról, Seres Rezsőről, Domján Editről, a Szabó családról és még sok minden másról énekel. Nádasdy Ádám az általa írt miniesszékből olvas fel, de lehet, hogy ő is énekel, és Fábri Péterrel beszélgetnek.

Ezen a napon, délután 4 órától éjfélig minden 30 százalék kedvezménnyel vásárolható meg a boltban!

A jó hangulathoz kiváló pálinkákat és borokat kínálunk!

 

Libri Mammut - (Budapest, Lövőház utca 2.)

HÁZIGAZDA: ANGYALOSY ESZTER

17:00 Péterfy-Novák Éva: Egyasszony (Libri Kiadó)

és Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám (Park Könyvkiadó)

18:00 Tarjányi Péter – Dosek Rita: Forradalmár (Libri Kiadó)!

 

Alexandra Pódium - (Budapest, Nyugati tér 7.)

HÁZIASSZONY: VASVÁRI JUDIT

15:00-16:00 Játsszunk együtt Geronimo Stiltonnal!

16:20-17:00 Ki a gyilkos?

Nyomozás az Alexandra Pódiumon (max. 10 fő)

A program előzetes regisztrációhoz kötött

Regisztráció: jatek kukac europakiado pont hu

17:20-18:00 Ki a gyilkos?

Nyomozás az Alexandra Pódiumon (max. 10 fő)

A program előzetes regisztrációhoz kötött

Regisztráció: jatek kukac europakiado pont hu

18:20-19:00 Ki a gyilkos?

Nyomozás az Alexandra Pódiumon (max. 10 fő)

A program előzetes regisztrációhoz kötött

Regisztráció: jatek kukac europakiado pont hu

19:00-19:45 Vissza a 90-es évekbe!

A Knight Ridertől a Buffalo cipőn át a Nirvánáig

Filmek, tárgyak, könyvek és zene a kilencvenes években

Résztvevők: Sápi Zsófia, Dobos Csaba és Kollár Dániel

20:00-20:55 Titkok a könyvek körül

Tiboru izgalmas válogatása könyvekhez és szerzőikhez kapcsolódó összeesküvés-elméletekből

21:00-21:55 Hrabal100

Galkó Balázs mesél és olvas idősebbeknek és haladóknak

22:30-23:00 Ki a gyilkos?

Nyomozás az Alexandra Pódiumon (max. 10 fő)

A program előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció: jatek kukac europakiado pont hu

 

Alexandra Könyvesház (Károly körút) - (Budapest, Károly körút 3/C)

14:00-14:45 Játék a lélekkel! – Gyerekeknek, családoknak...

Mikola Péter zenés játszótárs műsora

14:55-15:00 Trailer vetítése

15:00-15:45 Sün Peti és barátai – Kalandok az erdei óvodában

Kepes Ágnes és Oszter Alexandra mesés-rajzos gyermekfoglalkozása

15:55-16:00 Trailer vetítése

16:00-16:45 Amíg utazunk és zötyögünk

Gévai Csilla mesél és járműves kitűzőt készít a gyerekekkel

16:55-17:00 Trailer vetítése

17:00-17:45 Szűcs Vanda titkos receptje

Bögrés-csokis süti sütése az Egy ikerpár titkos naplója című kötet szerzőjével

17:55-18:00 Trailer vetítése

18:00-18:45 Álmodnak-e az androidok partiarchális jövőről?

Vetítéssel egybekötött utazás a science fiction női oldalára.

Az utaskísérők: Moskát Anita és Kleinheincz Csilla

18:55-19:00 Trailer vetítése

19:00-19:20 King-kvíz

19:20-19:40 Hétköznapok 1919–1957

Fényképek Sanyi, a hentes képzeletbeli albumából

Szécsi Noémi válogatása

19:55-20:00 Trailer vetítése

20:00-20:45 Lecsó - Kortárs irodalmi kvíz nyereményekkel.

Várady Szabolcs, Nádasdy Ádám, Kiss Judit Ágnes részvételével.

Játékvezető: Barna Imre

20:55-21:00 Trailer vetítése

21:00-21:30 King-kvíz

21:30-22:15 Orosz diszkó

Zenés sztorizás a Szovjetunióról és Oroszországról

A keverőpultnál: M. Nagy Miklós és Vígh Zoltán

22:25-22:30 Trailer vetítése

22:30-23:30 Transz-Európa Expressz

DJ: Berta Ádám és Hegyi Pál

23:30-24:00 Nyereményjáték

ALTERNATÍV PROGRAM

15 órától zárásig Hétköznapok 1919–1957

Fényképek Sanyi, a hentes képzeletbeli albumából

Szécsi Noémi válogatása

ALTERNATÍV PROGRAM

15 órától zárásig Könyvkötészet kizárólag kezdőknek!

Készítse el naptárát, jegyzetfüzetét, naplóját százéves gépeken!

A Kézművész Könyvkötészet 16 és 20 óra között várja a gyerekeket,

az éjszaka pedig a felnőtteké...

A programhoz előzetes regisztráció ajánlott: a pecsikezmuvesz kukac gmail pont com vagy a facebook.com/kezmuvesz oldalon

 

A 2014-ES OLVASÁS ÉJSZAKÁJÁNAK VÁCI PROGRAMJA

A tavalyi egyhelyszínűség után idén nem aprózzuk el: október 18-án, szombaton, Vác négy pontján is várnak rád olvasás típusú találkozások!

Első helyszín: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda

Vác (Dózsa György út 75.)

Ahol testközelből láthatod, hogyan lesz a kéziratból könyv, végigsimíthatsz régi könyvkülönlegességek gerincén és megnézheted, hogy működnek a könyvkötéshez használt gépek. Na és az az illat!!! Kucsák Gábor könyvkötőmester mellett Forró Katalin történész-múzeumigazgató asszonytól hallhattok érdekességeket Vác könyves múltjáról. 16 órára várunk.

Második helyszín: Arcus Könyvesbolt

Vác (Köztársaság út 7.)

A mesebolt, ahová az ovis és kisiskolás gyerkőcöket és szüleiket várjuk egy kis mondókázásra, játékra Derzsi Dettivel és Magyarósi Emesével. Mindenki hozhatja a kedvenc (mese)könyvét, ami emlékei szerint a legelső meghatározó találkozása volt a könyvek alkotta világgal.

Kezdés 16 órakor.

Harmadik helyszín: Lyra Könyvesház

Vác (Piac utca 1.)

Ahol megelevenednek a szuperhősök. Minden zugban életre kel egy regény – vajon ki ismeri fel a legtöbbet? A Madách Imre Gimnázium színjátszó csapatának előadásában pedig több korszak nyelvezete fonódik egybe. Hogy hangzik Shakespeare, ha Vörösmarty kérdésére Nádasdy Ádám válaszol? Talányos? Gyere 19 órára és derítsd ki magad!

Negyedik helyszín: Curia Borház – Pince

Vác (Március 15. tér 20.)

Ahol Weixelbaum Laura zenéje idézi meg Burns és Villon szellemét, hogy aztán dalra fakadjanak a Vidám Koldusok. Német Péter Mikola anarchista kantátája egy irodalommal, könyvekkel, találkozásokkal túlcsorduló est hedonista lezárása, vagy épp egy újabb mulatság kezdete lesz.

A szeánsz 20.30-kor indul.

S csak a jókedveteken múlik, meddig tart!

 

Kézműves alkotóműhely - Letterpress workshop (1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 4–10.)

Program: Nyomtatás- magasnyomtatás, linómetszés, mélynyomtatás, rézkarc stencil.

Nyomdatechnológiák, játékos kézművesség a sokszorosításban.

 

Forrás és további infó:

https://hu-hu.facebook.com/AzOlvasasEjszakaja

http://ujkonyvpiac.hu/index.php/component/k2/item/352-az-olvasas-ejszakaja