Főkép

Arnon Grunberg: A betegség nélküli ember

 

Arnon Grunberg új regényében kafkai vonásokkal és a tőle megszokott kegyetlen humorral ábrázolja, ahogy a nyugat-európai szemléletmód zátonyra fut a számára kaotikus Közel-Kelet kiszámíthatatlan viszonyain. A regény főhőse Samarendra Ambani, svájci állampolgár és sikeres építész, „más emberek boldogságának nagy, névtelen manipulátora” (ahogy önmagát látja). A férfi kényelmes élete (jól fizető állás, szép barátnő, higiénikus szex) alaposan félresiklik, amikor egy rejtélyes befektető megbízásából Bagdadba utazik, hogy megtervezzen egy operaházat. Utazása az iraki fővárosba a kezdeti csalódottságtól a szenvedésen át az életveszélyig vezet. Sam testileg és szellemileg egyaránt megtörten érkezik haza Zürichbe barátnőjéhez. Néhány hónappal később, mit sem tanulva a leckéből, elfogad egy újabb megbízást: ezúttal Dubaiban kell megépítenie a Nemzeti Könyvtár épületét. Újabb útja során Samnek rá kell döbbennie, hogy a történelem nagyon is képes megismételni önmagát, és hogy az európai útlevél távolról sem jelent garanciát a biztonságos hazatérésre. („Naiv volt, és a naivitás rosszabb a hülyeségnél, még talán a gonoszságnál is rosszabb.”) A betegség nélküli ember tragikomikus látlelet a korról, amelyben élünk – az igazságosságról, a megaláztatásról, a hamis biztonságérzetről és a modern építészet túlzásairól. Grunberg kafkai kegyetlenséggel űzi hősét egy olyan világban, amelyből az nem fog fel sokkal többet, mint szállodai szobájában a csótányok.

 

 

 

A. F. Th. van der Heijden: Tonio

A. F. Th. van der Heijden holland író Tonio című regénye szinte napra pontosan egy évvel azután jelent meg, hogy az író huszonegy éves fia, Tonio 2010 pünkösdvasárnapján életét vesztette egy közlekedési balesetben. Van der Heijden saját poklán kíséri végig olvasóját, s megbízható elbeszélő lévén nem engedi el a kezét a könyv végéig. A könyv nem életrajz, nem is feljegyzések füzére vagy napló, hanem megkomponált regény, de minden formai zártsága ellenére is kicsap belőle a gyötrő fájdalom. A szöveg nem terápiás céllal íródott; szerzője az írás médiuma révén próbálja életben tartani szeretett halottját. És csakugyan, ahogy mindinkább összefonódik a Tonio kórházba szállítását követő órák, napok és hetek „sűrű leírása”, a Tonióval töltött évek története és Tonio utolsó napjainak detektívregény-szerű rekonstrukciója, úgy elevenedik meg a fiú (és vele együtt az apa) alakja a könyv lapjain. A szerző nem kíméli sem önmagát, sem olvasóját; mégis, meglehetősen paradox módon, a könyv letehetetlen – talán mert a nagy nyelvi erővel megírt (például a kisfiú Toniót felidéző) részletekben a szerző valami alapvetőt képes elmondani az emberi létezés szépségéről és fájdalmáról. Mintha a művet létrehozó erőfeszítéssel is csak azt akarná tanúsítani, hogy nem apadt el a Tonióból áradó energia: ha a „Fekete Pünkösd” után is képes tovább írni, az arra bizonyság, hogy fia továbbra is teremtő részese munkáinak.

 

 

 

 

 

Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek

 

Mathea Martinsen a betűk, rímek és számok szerelmese, így tökéletes társra talál férjében, a statisztikai hivatal tisztviselőjében. Eleven pillanatképek során keresztül ismerjük meg kettejük életútját az immár öreg Mathea szemszögéből, aki egy kicsiny lakásban él Oslo külvárosában, és nem egykönnyen nyílik meg mások felé, de a legmindennapibb események is különleges kalanddá nemesednek az életében. Tudja, hány kavics van az iskolaudvaron (ha a kisebbeket és a nagyobbakat is összeszámoljuk), hány lapot kell statisztikailag letépni a vécépapírtekercsről, és hányszor kell átkeverni a kártyapaklit, bár az már nehezebb kérdés, hogy kinek osszon azután. És nem mellékesen kiválasztott: belécsapott a villám – igaz, ez kétes dicsőség, hiszen a villám csapta meg őt, nem pedig megfordítva. Mint minden ember, Mathea is az élet nagy kérdéseire keresi a választ: mi van a „ragadd meg a napot!” vezérelve és a rideg statisztikai igazság, a hírnév és elismerés, illetve az ismeretlenség és láthatatlanság közötti senkiföldjén. Aki pedig elég kitartóan keres, az előbb-utóbb talál, így végül az is kiderül, hogy Mathea életének értelmét egy időkapszula, egy fülvédőkből varrott kabát, egy alkalmi ismerősnek adományozott óra, netán valami más jelenti-e majd.

 

 

 

 

 

 

Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare

 

Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában, mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja, sőt tán szerelme volt? Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare fogantatásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról, ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről. Pickleherring írása rendkívül tudós mű, ugyanakkor rendkívül pajzán is; egyszerre a nagy drámaíró életrajza és egy cseppet sem szégyellős bohém önéletrajza. A Robert Nye életművét megkoronázó regény végtelenül összetett játék mindazzal, amit valaha írtak Shakespeare-ről, és mindazzal, amit Shakespeare valaha írt: komolytalan, szellemes, szókimondó és frivol, mélyen emberi és megindító szöveg, mely Bényei Tamás ihletett fordításában szólal meg magyarul.

 

 

Forrás: Gondolat Kiadó