Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Friedrich Schiller életrajz

Német költő, drámaíró, lírikus, esszéista, fordító és újságíró, felvilágosult gondolkodó, filozófus, a weimari klasszicizmus egyik megteremtője és alkotója. Önmagát „szentimentális”, modern költőnek gondolta, a diszharmonikus civilizáció szülöttének, aki csak a valóság fölé emelkedve, az eszmények körében, vagyis saját művészetében talál – keres! – összhangot. Bár Schiller kitűnő költő, szárnyaló ódáiban a legnemesebb eszményekért lelkesedik, elsősorban mégis színpadi szerző volt.

1759. november 10-én szegény, kispolgári szülők második gyermekeként született Marbach am Neckar-ban, Stuttgart környékén. Apja, Johann Caspar Schiller felcser, később toborzótiszt, katonaorvos volt a württenbergi herceg hadseregében. Anyja, Elisabeth Dorothea Kodweiß egy fogadós lánya volt. Nővére, Christophine Reiwald 1757-ben látta meg a napvilágot. Még négy húga született: Luise Dorothea Katharina (1766), Maria Charlotte (1768), Beate Friderike, és Caroline Christiane („Nanette” 1777). A család 1764-től Lorchban élt, Friedrich Schillert egy pap tanította meg írni és olvasni. 1766-ban a család Ludwigsburgba költözött. Schiller ekkor került a latin iskolába. Valószínűleg már kilenc évesen operát nézett. Ebből az élményéből merítve szívesen improvizált otthon testvéreivel és barátaival drámai jeleneteket, és papírfigurákkal színházat játszott. Szülei papnak szánták, de a herceg, Karl Eugen kívánságára Schiller a katonaság felé indult el. A latin gimnázium után 1773-tól a Karlsschule nevű stuttgarti katonai akadémián jogot, majd 1775-től orvostudományt tanult. Ekkortájt kezdett verseket írni.


1772-ben konfirmált. 1776-ban Shakespeare és Rousseau műveit olvasta annak ellenére, hogy az akadémián tiltották a szépirodalommal való foglalkozást. Karl Eugen herceg tisztiiskolájának despotikus fegyelme megviselte a költői lelkületű növendéket, az elszenvedett sérelmek életre szóló nyomot hagytak benne. 1779-ben „A fiziológia filozófiája” címmel írt disszertációját nem nyomtatták ki, így egy másikat kellett benyújtania. 1780 novemberében megjelent disszertációja nyomtatott formában. Ebben az évben a stuttgarti rokkant-ezred katonaorvosává nevezték ki, de ő nehezen bírta a hadsereg kaszárnyaszellemét. Belemerült a régi és a modern filozófusok tanulmányozásába, megismerkedett a Sturm und Drang néhány drámai alkotásával, s fölfedezte Shakespeare műveit. A stuttgarti „börtönben” bontakozott ki követelődző, lázadó idealizmusa, végletekig fokozott zsarnokgyűlölete és lelkesült szabadságvágya.

1781–82-ig Stuttgartban élt költőként és orvosként. 1781-ben megjelentek a Laura-ódák (Laura-Oden), melynek egyik darabja az Ábránd Laurához. 1781-ben, még katonaorvosként írta meg első drámáját, a „Haramiák”-at (Die Räuber). A Sturm und Drang mozgalom jegyében született műbe beleöntötte a gúzsba kötő és megnyomorító kaszárnyaévek minden keserűségét, elnyomott ifjúsága minden indulatát, lázadását. A darab a Sturm und Drang kései, de legszenvedélyesebb, legszertelenebb fellobbanása lett. Középpontjában a kisemmizett nemesifjúból lázadó és bosszúálló rablóvezérré váló Karl Moor áll, aki kamaszos vágyálmokat beteljesítő mesehősként, önmagát sem kímélve torolja meg a rajta esett sérelmeket. Ősellensége, Franz öccse megrágalmazta, félrevezetett apja elátkozta és kitagadta, az örökségén kívül el akarják tőle ragadni menyasszonyát is. Mivel a törvény nem védi meg, kívül helyezi magát a törvényen. Robin Hoodként erdei rablóbandát gyűjt maga köré, és maga szolgáltat magának igazságot, álöltözetben behatolva az atyai várkastélyba. Végül belátja, hogy nem volt joga önbíráskodni, és bukott hősként megtér.

A cselekmény valószínűtlen, a szereplők viselkedése mai szemmel groteszkül patetikus, az ideológiai és érzelmi hangsúlyok harsányak, mégis elementáris erejű dráma, amely fiatalos szertelenségével, vad őrjöngésével még ma is hatással lehet a közönségre. A dráma mannheimi ősbemutatóján, 1782. január 13-án óriási hatással volt a nézőkre: egy egész nemzedék ismert benne elfojtott sérelmeire és vágyaira. Karl Eugen herceget azonban felháborította ezredorvosának lázító műve, és kaszárnyafogságra ítélte a darab engedély nélküli megtekintéséért, s megtiltotta neki az efféle „komédiák” írását.

Schiller 1782 szeptemberében megszökött Württenbergből. Jövőjét a mannheimi színház intendánsa, Dalberg biztatására alapozta, de már a következő darabját sem sikerült vele előadatnia. Decemberben Bauerbach-ba ment, ahol Henriette von Wolzogen, egy diáktársa édesanyja fogadta be. 1782-83-ban Meiningenben dolgozott könyvtárosként. Amikor beleszeretett Henriette lányába, Charlotte von Wolzogenbe, 1783 júliusában Mannheimba költözött, ahol szeptembertől az Udvari- és Nemzeti Színházban drámaíróként dolgozott. Az 1783-ban keletkezett „Fiesco összeesküvése Génuában” (Die Verschwörung des Fiesco in Genua) című, a XVI. századi Itáliában játszódó darabját már nem sikerült korábbi diadala színhelyén előadatnia. Ez a dráma szintén egy lázadó szabadsághőst léptet fel, aki Karl Moorhoz hasonlóan igaz ügyet képvisel a dózse önkényuralmával szemben, de féktelen alkata őt is túlsodorja erkölcsi és politikai igazságán. Megkísérti a hatalom, és ezért buknia kell. A Fiesco-ból hiányzik a Haramiák dinamizmusa, de Schiller rátalált benne igazi közegére, az erkölcsi-eszmei kérdéseket modellező politikai-történelmi dráma műfajára. A mű ősbemutatójára 1784-ben került sor.

1784-ben készült el „Ármány és szerelem” (Kabale und Liebe) című műve, mely friss, személyes élmények hatására kitérőt tett a realisztikus és jelen idejű környezetben megjelenített aktuális társadalmi problematika felé. A „Haramiák” alaktalan és elvont dühénél nyíltabb és konkrétabb formában is kikívánkoztak Schillerből azok az indulatok és megaláztatások, amelyek a herceg stuttgarti katonai akadémiáján torlódtak föl benne. „Polgári szomorújátéka” a főrangú Ferdinand és a polgári származású Luise szerelmének tragikus bukásában a német kisfejedelemségek feudális urainak romlottságát a polgárság kiszolgáltatott sorsával állította szembe. Von Walter, egy hercegség teljhatalmú minisztere minden ármányra képes, hogy megakadályozza fiának, Ferdinandnak tervezett házasságát Luiséval. Erőszakkal börtönbe csukatja a lány apját, magántitkárával megzsaroltatja a lányt, aki apja érdekében kénytelen úgy tenni Ferdinand előtt, mintha megcsalta volna őt. Ferdinand inkább megöli Luisét és önmagát, mint hogy lemondjon szerelméről. Az ármány, a féltékenység, a zavarodottság szövevényes hálójában valósággal megváltás a szerelmeseknek a halál, amelyben végre minden tisztázódik és elcsendesedik, és amely ugyanakkor igazságot is tesz: a bőrét féltő titkár elárulja, milyen gaztettek terhelik gazdája számláját.

Egy ideig megint a mannheimi színháznál dolgozott, mint dramaturg. Az anyagi gondokkal, betegségekkel terhes 1783-84-es mannheimi egy év után aztán 1785 áprilisától 1787 júliusáig a Drezda melletti Loschwitzban, Christian Gottfried Körner házában tartózkodott. Két évig gondok és adósságok nélkül élhetett, s ez visszaadta önbizalmát. Itt baráti kapcsolat szövődött a fiatal költő és vendéglátója között, és a megtermékenyítő nyugalom, amelyet Körneréknél és a baráti körükben két éven keresztül élvezett. Vidám ünnepségeket rendeztek és sokat kirándultak a környéken. 1785-ben, a hányódás és nyugalom periódusainak váltakozása közben született Schiller lírájának egyik első maradandó darabja, „Az örömhöz” (An die Freude) című nagyszabású, szárnyaló óda, amely később a IX. beethoveni szimfónia negyedik tételének énekszövege lett, mely ma az Európai Unió himnusza. A szeretetnek, örömnek, a zsarnokaitól megszabadult emberiség testvéri összeborulásának ezt az elragadtatott himnuszát az a bensőséges és emelkedett barátság ihlette, amely a darab születése idején Schillert loschwitzi vendéglátójához és tanácsadójához, Christian Gottfried Körnerhez fűzte.

1786-ban történelmi tanulmányokba kezdett. 1787-ben készült el a klasszicizálódás jegyeit viselő, a XVI. századi spanyol udvari környezetben játszódó „Don Carlos”. E művében Schiller a prózáról áttért az emelkedett drámai jambusra. A darab a patetikus-retorikus schilleri eszmedráma remek példája. Don Carlos, Fülöp spanyol király fiának alakja nyomokban még emlékeztet a korábbi drámák lázadó és szerelmes ifjú hőseire, de halványabb és gyarlóbb náluk. Annál tündöklőbb és magasztosabb viszont barátja, Posa márki alakja. A darabnak valójában ő a főhőse, és olyan férfias, polgári erényeket testesít meg eszményien, amelyek ekkor már fontosabbak voltak Schiller számára, mint a szertelen szenvedélyek.

Posa a polgári szabadság lánglelkű apostola, a két évszázaddal korábbi játékidőben, II. Fülöp zsarnoki uralma alatt olyan nézeteket hangoztat, amelyek a darab születése idején, két évvel a francia forradalom kitörése előtt voltak időszerűek. A királyfihoz fűződő önfeláldozó barátsága, férfias polgári erényei, államelméleti nézetei, amelyek messze megelőzik korát, a republikánus Schiller jelenének eszmevilágát vetítik bele az abszolutisztikus spanyol udvar fojtogató légkörébe. Az egyre szövevényesebb bonyodalomban a gonosz ármányok és a boldogtalan szerelem drámája mindinkább a férfibarátság és a politikai eszmék drámájává válik. Fülöp király is drámai szerephez jut: nem képes élni az eséllyel, hogy kimozduljon zsarnoksága és bizalmatlansága sötét, hideg magányából, sőt, a végkifejletben visszavonhatatlanul magára zárja uralkodása börtönét. Az igazi áldozatok Posa és Carlos, de csak a cselekmény szintjén: itt az orgyilkosé és a főinkvizítoré az utolsó szó, a dráma eszmei síkján viszont a szabadság és a barátság magasztos ideáljai diadalmaskodnak. Hatezer soros monstruózus terjedelme és nehezen átlátható cselekménye miatt a „Don Carlos”-t nem könnyű előadni, de lenyűgöző és felemelő teatralitása, tirádáinak magával ragadó áriaszerűsége, nagyszabású párjeleneteinek szinte operai fensége, a felvonásvégek sűrített drámaisága mindmáig élteti a színpadokon.

1787-ben Schiller Weimarban keresett kapcsolatokat. A „múzsa-udvar” szívesen fogadta, ami nemsokára kézzelfogható támogatásban is kifejeződött. Az 1788-ban íródott „Görögország istenei” (Die Götter Griechenlands) az antikvitás derűs, kiegyensúlyozott, természetes világát szembeállítja a lélektelen modern világgal. Immár a költő, a művészek feladata, hogy szépség, igazság és erkölcs egységét, amely egykor a természet maga volt, most a művészet eszményi síkján teremtsék újjá. Ez tükröződik 1789-ben keletkezett, „A művészek” (Die Künstler) című nagy költeményében. 1788-ban megírta „Az egyesült Németalföld elszakadásának története” (Geschichte des Abfalls der Vereinigten Niederlande) címmel azt a II. Fülöp korabeli spanyol történelmet, mely ellen fellázadt és kivívta szabadságát Hollandia. Ugyanebben az évben Weimarba látogatott, ahol kapcsolatba került az akkori német irodalom vezető egyéniségeivel: Christoph Martin Wielanddal és Johann Gottfried Herderrel, valamint közreműködött Wieland folyóiratának szerkesztésében. 1788 szeptemberében, Rundolstadtban találkozott először Goethével, de Goethét ekkor nem igazán érdekelte Schiller. Itt ismerkedett meg Caroline és Charlotte von Lengenfelddel, akiket nyáron sokszor meglátogatott. Goethe pártfogása révén 1789 januárjában kinevezték a jénai egyetem történelem professzorává. Májusban Jénába költözött. Ugyanebben az évben Lipcsébe utazott és eljegyezte Charlotte von Lengenfeldet. Decemberben barátságot kötött Wilhelm von Humboldt-tal. Hogy Schiller feleségül tudja venni Charlotte von Lengenfeldet, Karl August herceg egy éves ellátást biztosított számára.

Az 1780-as évek végén Schiller is a klasszikus-humánus műveltség-eszmény igézetébe került. Nagy hatással volt rá Winckelmann munkássága, s az Itáliából hazatérő Goethe megújhodott klasszicizmusa. Mindketten szellemi megújulást követeltek, a művészet terén kívánták megteremteni a klasszikus harmóniát. 1790 januárjában udvari tanácsosi címmel tüntették ki. Februárban feleségül vette Charlotte von Lengefeldet, de életkörülményeinek ez a viszonylagos rendeződése éppen azt a drámaírót hallgattatta el egy időre, akinek eddig főleg számon tartották. Ebben az évben találkozott Novalis-szal. 1791-ben Erfurtban betegedett meg először tüdő- és mellhártya gyulladásban, melyet az orvostudomány akkori állása szerint nem lehetett teljesen gyógyítani. Ez év nyarán Karlsbadba utazott kúrára. Ismét anyagi nehézségei támadtak, mivel betegsége sok pénzt emésztett fel. Ekkoriban Schiller intenzíven foglalkozott Immanuel Kant műveivel, melyek nagy hatást gyakoroltak rá. 1791-ben meglátogatta őt a belga költő, Baggesen, akire mély benyomást tett a német író. Baggesen közbenjárására a dán kormány hároméves ellátást biztosított Schillernek. 1792-ben Lipcsébe és Drezdába utazott. Megismerkedett Friedrich Schlegellel. Ez év októberében a francia nemzetgyűlés francia polgárjogot adományozott neki.

1792–93-ban keletkezett „A harmincéves háború története” (Die Geschichte des Dreissigjährigen Krieges) című műve. 1793. szeptember 14-én született első fia, Karl Ludwig Friedrich. 1793 szeptemberében találkozott Hölderlinnel. 1794 júliusában Jenában, Goethe egyik előadása után Schiller ismét találkozott Goethével, aki nem ismerte meg őt, pedig ekkorra már szoros baráti kapcsolat és együttműködés alakult ki a két költő között, akik intenzív levelezés útján cseréltek eszmét terveikről és esztétikai kérdésekről. 1795-ben Schiller megalapította a Die Horen című folyóiratot, amelyhez Goethét is megnyerte munkatársul. Ebben az időben kötött barátságot Wilhelm von Humboldt-tal. Drámák helyett a kilencvenes években főleg történetírói műveket és esztétikai dolgozatokat, valamint balladákat és filozofikus költeményeket írt. Az 1795-ben írt „Az eszmény és az élet” (Das Ideal und das Leben) című verses-retorikus bölcselkedő versében Schiller újra meg újra variálta az ellentétet. Az eszmény ilyenkor általában a görög mitológia vagy az antik költők napsütéses-aranyló, éterien áttetsző képeibe öltözik, az élet ezzel szemben a schillerihez hasonló gyötrődő szellemek örök heroikus küzdelme a test és az érzékek ellen.

1795-ben keletkezett „A naiv és a szentimentális költészetről” (Über naive und sentimentale Dichtung) című értekezésében Schiller az antik és a modern civilizáció megkülönböztetése alapján tett különbséget kétféle költészet között, és ehhez voltaképpen Goethe és saját költészetének összehasonlítása adta az ötletet. E felfogás szerint az „antik világban” az ember és a természet összhangban van, és ennek megfelelően a költő magát a természetet szólaltatja meg, azaz „naiv” költő. Noha ez a világ már elmúltnak tekinthető, Schiller mégis ilyen „naiv” költőnek látta Goethét a maga harmonikus, antik szellemiségével. Önmagát viszont „szentimentálisnak” tartotta, azaz a modern világ költőjének, aki ember és természet egységének megbomlását fejezi ki, és az elveszett naiv harmóniát eszmékkel próbálja pótolni. 1795-ben jelent meg „Az ember esztétikai neveléséről” (Über die ästhetische Erziehung des Menschen) című műve. 1795-98 között írta „Levelek az ember esztétikai neveléséről” című művét. 1796-ban a Schiller által szerkesztett Musenalmanach-ban jelent meg Schiller és Goethe közös munkásságának eredménye, a „Xéniák” (Vendégajándékok) (Xenien). A kritikai élű epigrammák antik mintára a kor irodalmi életének visszásságait tűzték tollhegyre poentírozott formában. A Xéniákból a korabeli német irodalmi, filozófiai és tudományos viszonyok szatirikus képe bontakozik ki.

1796-ban született második fia, Ernst Friedrich Wilhelm. Ebben az évben meglátogatta őt Wilhelm von Humboldt. 1796. szeptember 7-én meghalt Schiller apja. 1797-ben írta legszebb balladáit, köztük A kesztyű-t (Der Handschuh), az Ibykus darvai-t (Die Kraniche des Ibykus), a Polykrates gyűrűje-t (Der Ring des Polykrates), és a Toggenburg lovag-ot (Ritter Toggenburg). 1797-ben, történetírói kitérők és előkészületek után látott neki legnagyobb szabású, hatalmas történelmi drámájának, a „Wallenstein”-nek, amely 1799-re készült el, és Weimarban mutatták be. Ezúttal olyan drámát akart írni, amelyben a „hiányzó eszményiségért a puszta igazság” nyújt kárpótlást. „Puszta igazságnak” a harmincéves háború realisztikusan megjelenített, konkrét történeti valóságát és egy rendkívüli személyiség tragikus vétségét szánta. Ez a személyiség Wallenstein, a zseniális és nagy hatalmú hadvezér, aki régóta viszálykodik urával, a Habsburg császárral, és a dráma cselekményének időpontjában, 1634 elején már az a hír járja, hogy a császár le akarja váltani a fővezérségről. Wallenstein úgy véli, hogy seregével ő diktálja a feltételeket, amelyekkel elsősorban saját személyes hatalmát akarja kiterjeszteni és megszilárdítani. Az az álláspontja, hogy ha a császár nem teljesíti kéréseit, átáll az ellenség, a svédek oldalára. A Pilsen határában táborozó sereg hangulatának és tipikus alakjainak mozgalmas bemutatása, a táborban terjengő szóbeszédek exponálják a konfliktust. Wallensteinnel egy tábornoka végez. A pusztulás komor képeivel végződik a shakespeare-ien nagy ívű történelmi színjáték.

1799-ben született első lánya, Karoline Luise Friederike. 1799 decemberében feleségével végleg áttelepült Weimarba, és megfeszített erővel kezdett ismét drámákat alkotni, amelyeknek a weimari bemutatásában is közreműködött. 1799-ben alkotta meg „A harang éneke” (Das Lied von der Glocke) című balladáját. 1801-ben lefordította és színpadra írta Shakespeare Machbeth-jét. 1800 júniusában készült el a sűrítés mesterműve, a „Stuart Mária” (Maria Stuart) című történelmi drámája, melynek ősbemutatóját 1800 júniusában, Weimarban tartották. A valóságban Stuart Mária, a skótok királynője tizenkilenc évig (1568-1587-ig), haláláig sínylődött Erzsébet angol királynő rabságában. A darab három napba sűríti a cselekményt. Közben sok minden történik, részben Mária megmentése, részben elítélésének siettetése érdekében, még találkozik is a két királynő a dráma csúcspontján, bár a valóságban sohasem találkoztak. Stuart Mária rabságában is hatalmi tényező volt, és végül koholt perbe kellett fogni, hogy ne veszélyeztesse tovább Erzsébet uralmát. Schillert inkább a pszichológiai konfliktus foglalkoztatta, két rendkívüli, de végletesen ellentétes alkatú nő vetélkedése. Stuart Mária szép, szenvedélyes, nemes és bátor, bizonyos mértékig azonban könnyelműségének, érzelmi csapongásának áldozata. Erzsébet eszes és hidegvérű, de zsarnoki hajlamú, gonosz és magányos. Féltékeny Máriára, de erélyesen és következetesen képviseli az államérdekeket. Mária végül mártírrá magasztosul, ő a morális győztes, Erzsébet nagy áron kivívott történelmi győzelme pedig a szükségszerűség beteljesülése.

1801-ben megalkotta „Turandot” című darabját, melynek ősbemutatóját 1802 novemberében tartották Drezdában. A mű Gozzi azonos című mesejátékának prózai átköltése. Schiller megkísérli a férfiölő Turandot hercegnőt lélektanilag megérthető asszonnyá változtatni. A kérőkkel szembeni kegyetlensége bosszú a nők férfiaktól elszenvedett kizsákmányolásáért. A hercegnő meg akarja őrizni szabadságát. Csak amikor őt is utoléri a szerelem, akkor hajlandó a házasságra. 1801-ben keletkezett darabjában, „Az orléans-i szűz”-ben (Die Jungfrau von Orléans) egy rendkívüli nő áll a középpontban. Szent Johanna itt azért bukik el, mert hazafias kötelességét elárulva beleszeret az ellenséges sereg vezérébe. A művet 1801 novemberében, Lipcsében mutatták be először.

Egy újabb betegség miatt másfél év szünet következett. Schiller kolerában szenvedett, amelyet felesége és gyermekei is elkaptak. 1802. április 29-én meghalt Schiller édesanyja. 1802. november 16-án az író nemesi rangot kapott. Ezután feleségével már ő is bekerülhetett az udvari körökbe. 1803-ban írta „A messinai menyasszony” (Die Braut von Messina) című klasszicizáló darabját, mely merev és hideg szabályossága, görögösen elvont végzet-tematikája, ünnepélyes kórusai és öncélúan pompázatos verselése miatt élettelenebb a többinél. A dráma 1803 márciusában került Weimari Udvari Színház közönsége elé, nagy sikerrel. 1804-ben alkotta meg „Tell Vilmos” (Wilhelm Tell) című remekművét, amely a svájci kantonok XIII-XIV. századi szabadságharcához kapcsolódó történelmi mondákból merítette témáját. Ez egy, a maga nemében egyedülálló népdráma, amelynek hőse nem egy rendkívüli személyiség, hanem a svájci nép maga. A darab mozgalmas, realisztikus és látványos jelenetek hosszú, epikus során át a nép megaláztatásait, szenvedéseit és lázongását festi le. Tell kezdetben egy magányos hegyi vadász, aki kívül marad a Habsburg-helytartó ellen összeesküvők szövetkezésén. De mint szabad svájci polgár, büszkeségében nem köszönti Gessler helytartó póznára tűzött kalapját. Elfogják, és büntetése az, hogy az íjával nyolcvan lépésről lőjön le a fia fejéről egy almát. Nagy kínok árán sikerül neki a kegyetlen mutatvány, de most már ő a helytartó legádázabb ellensége. Lesben áll és végez vele, mire kitör a felkelés, amely meghozza a szabadságot. A darabot 1804 márciusában, Weimarban láthatta először a közönség.

1804-ben született második lánya, Emilie Henriette Luise. Ez év májusában Berlinbe látogatott. Halála előtt, 1805-ben még belefogott egy történelmi dráma megalkotásába, de a Rettegett Iván cár halottnak hitt fiáról szóló „Demetrius”-nak már csak a vázlata, és az első felvonása készülhetett el. 1804 telén, nem sokkal második lánya születése előtt Schiller megfázott. Lázrohamok, bélgörcsök és ájulások gyötörték. Hashártyagyulladása, melytől tíz éve szenvedett, bélcsavarodássá fajult el. Elhatalmasodó betegsége mellett is szakadatlanul dolgozott.


1805. április 29-én találkozott utoljára Goethe-vel, és ekkor látogatott el utoljára a Weimari Színházba. 1805. május 9-én, Weimarban tüdőbajjal küszködve, munka közben érte a halál. 1805. május 11-én éjszaka temették el a Jakobs Temetőbe. Schiller halála jelképesen lezárta a weimari klasszicizmus korát. 1827. szeptember 16-án Schiller földi maradványait áthelyezték a weimári hercegi sírboltba. Marbachban található a Schiller Nemzeti Múzeum, Weimarban pedig a Schiller Múzeum. 2005 Schiller éve Németországban. Halálának 200. évfordulója alkalmából egész évben rendezvények sorával emlékeznek meg a költőről, Marbachban, Weimarban és szerte Németországban. A Schiller-év mottója: Freiheit! (Szabadság!)

Összeállította: Bankos Szilvia


Bankos Szilvia - 2005. május 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Friedrich Schiller)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!