Főkép

1931. július 7-én született a Washington állambeli Spokane-ben. Apja George Wayne Eddings, anyja Theone Eddings (született Berge). Tizenhárom évesen kezdett el fantasyt és science-fictiont olvasni, tizenhét évesen pedig már elkezdett írni. Igaz, ekkoriban még a jelenkorban játszódó történeteket vetett papírra, és maga is tart tőle, hogy ezek a kezdeti próbálkozások nem voltak igazán jók. Reed College-be, Oregon egyik legjobb főiskolájára járt, és egy regényt adott le diplomamunkaként. Utólag azt mondja, hogy sajnálja a professzorokat, akiknek végig kellett rágniuk magukat rajta, de annyira nem lehetett borzasztó, hiszen megadták neki a diplomát.

Tanulmányait az University of Washingtonon folytatta angol szakon, ahol elsősorban kortárs amerikai irodalommal foglalkozott. Egyetemi okleveléért itt is egy regényt adott le. Bár nem fejezte be teljesen, érzése szerint sokkal jobb lett, mint az előző próbálkozása. Miután befejezte a tanulmányait, 1954-ben bevonult a hadseregbe. Rábíztak egy hatvanhárom fős különítményt, és Németországba helyezték. Miután 1956-ban leszerelt a hadseregtől, egy zöldséges üzletekben dolgozott, majd egy ideig a Boeingnél helyezkedett el. Ezek után főiskolán tanított angol irodalmat, majd mikor ezt az állását is elhagyta, egy évig csak az írásnak szentelte magát.

1973-ban jelent meg első regénye, a High Hunt, ami viszonylag jó fogadtatásban részesült. Következő művét a Belgariadot trilógiaként ajánlotta fel a Ballantone Books-nak. Először válaszra sem méltatták, majd szerződést kötöttek vele, de csak azzal a feltétellel, hogy a történet hosszúsága miatt öt kötetbe vágják három helyett. Eddings kénytelen volt átírni a történetet, hogy három csúcspont helyett öt legyen benne. 1962. október 27-én feleségül vette Judith Leigh Schall-t.

 

Eddings azután döntött úgy, hogy fantasy regényeket fog írni, hogy egyszer véletlenül belebotlott a könyvesboltban Tolkien bestsellere, A Gyűrűk Ura egy olyan példányába, amiben a kiadások is fel voltak sorolva. Látta, hogy ez már a hetvenharmadik kiadás, és elgondolkozott a dolgon. Régebben kikapcsolódásként maga is foglalkozott egy kitalált világgal. Ezek után előszedte a térképet, átdolgozott pár dolgot, és egy év alatt felvázolta a Belgariad sorozatot, és részletesen kidolgozta hozzá a világot is. Mikor megjelent az első könyv, azonnal bestseller lett. A Belgariad öt kötete hatalmas népszerűségre tett szert, és az olvasók nem akartak elbúcsúzni a hősöktől. Eddings is úgy érezte, hogy Garion történetében számtalan kiaknázatlan lehetőség van még, és nekiállt megírni a Malloreon könyveit. Cseppet sem meglepő, hogy az új sorozat is azonnal bestseller lett. Eddings a Malloreon sorozattal párhuzamosan kezdett dolgozni egy újabb cikluson. Az Elenium könyvek története hasonlít a Belgariad és a Malloreon meséjéhez, és az új sorozat is óriási érdeklődésre tartott számot, akárcsak az Elenium folytatása, a Tamuli.

Az Elenium és a Tamuli sorozatok sikere után Eddings ismét visszatért a Belgariad és a Malloreon világához. 1995-ben megjelentette a Belgarath, a varázsló című könyvet, amin David és Leigh Eddings neve szerepelt. Végre bejelentették, hogy az addigi könyveket is együtt írták. A Belgarath, a varázsló után 1997-ben megjelent a Polgara, a varázslónő, és 1998-ban a Rivai Kódex is. Az Eddings házaspár úgy érezte, hogy ideje lenne valami újjal kísérletezniük. Kíváncsiak voltak rá, hogy vajon egyetlen egy kötetben is meg lehet-e írni egy grandiózus fantasy történetet. Ebből a kísérletből született meg 2000-ben az Althalus megmentése. 2007. február 28-án meghalt felesége, s két évvel később, 2009. június 2-én David Eddings is távozott az élők sorából.

Élete végén testvére (Dennis) gondozta, és a beszámolókból kiderült, hogy az író egy új könyvön dolgozott, ami különbözött volna minden addig megjelent művétől. Sajnos ezt a fantasy-szatírát már nem volt ideje befejezni.

Művei:

Belgariad sorozat
1982 Pawn of Prophecy (A prófécia gyermeke)
1982 Queen of Sorcery (A mágia királynője)
1983 Magician`s Gambit (A varázsló játszmája)
1984 Castle of Wizardry (A Nyugat Hadura - 2005)
1984 Enchanter`s Endgame (A mágusok végjátéka - 2005)
1995 Belgarath the Sorcerer (társszerző: Leigh Eddings)
1997 Polgara the Sorceress (társszerző: Leigh Eddings)
1998 The Rivan Codex (társszerző: Leigh Eddings)

Malloreon sorozat
1987 Guardians of the West
1988 King of the Murgos
1988 Demon Lord of Karanda
1989 Sorceress of Darshiva
1991 The Seeress of Kell

Elenium trilógia
1989 The Diamond Throne (Gyémánt trón – 2003)
1990 The Ruby Knight (Rubin lovag – 2003)
1991 The Sapphire Rose (A zafír rózsa – 2004)

Tamuli trilógia
1992 Domes of Fire
1993 The Shining Ones
1994 The Hidden City

Dreamers sorozat
2003 The Elder Gods (társszerző: Leigh Edding)
2004 Treasured One (társszerző: Leigh Eddings)
2005 Crystal Gorge (társszerző: Leigh Eddings)
2006 The Younger Gods (2006) with Leigh Eddings)

Egyéb regényei:
1973 High Hunt
1992 The Losers
2000 The Redemption of Althalus (társszerző: Leigh Eddings)
2002 Regina`s Song (társszerző: Leigh Eddings)

Jelölései:
British Fantasy Society Best Novel (1995): Belgarath the Sorcerer
British Fantasy Society Best Novel (1997): Polgara the Sorceress

Összeállította: Beholder Kiadó és Galgóczi Tamás